Doctor és Katharine(Doctor who)- 4. Fejezet

4. Fejezet

Eltünt

A Doktor követte őt, és közben azon gondolkozott, amit a lány mondott.

-„Még, hogy én vén kujon” –hőbörgött magában.

Páriszt két fekete anyagba öltöztetett, vélhetőleg férfi fogta le. Az arcukat is ez az anyag fedte, még a szemük sem látszódott ki.

- Engedjétek el, de rögtön! – állt meg előttük csípőre tett kézzel Rinie. A Doktor is megtoppant, mert észrevett még több fekete ruhás támadót, akik most feléje araszoltak.

- Katharine… - nézett rá kétségbe esetten Párisz és megpróbált ismét kiszabadulni. Párisz balja rendellenesen a háta mögé csavarodott, mire fel is szisszent. A balfelőli támadó, készült Páriszt tarkón csapni. – Fuss, Katha… - kezdte halkan Párisz és a szeméből tömény félelem volt kiolvasható, de a fekete ruhás végül leütötte.

- Oh, hogy az… - mérgelődött Rinie és támadó állásba indult meg Párisz fogva tartóit fenyegetve.

- Kat! – szólalt meg mögüle a Doktor, mire Rinie hátrakapta a fejét és rögtön meg is pördült, mikor látta, hogy a Doktort is két feketeruhás fogja le. A Doktor hadakozott a fogva tartóival, de ugyanúgy mind hiába, mint Párisznál. Rinie kétségbe esve kapkodta a fejét a két áldozat között, és észrevette, hogy balról még kettő közelít. Amikor ez eljutott a tudatáig, akkor erőt vett magán és nekiiramodott, a Doktor felé, majd egy jól irányzott lórúgással mellkason rúgta a baloldalit, aki hátratántorodott, majd összeesett és nem kelt fel többé. Rinie a könyökére érkezett, amit így le is horzsold. A Doktor mindezt csodálkozva nézte végig, majd a jobboldalival kezdett hadakozni. Rinie mikor feltápászkodott, nem is habzott tovább, odaugrott a jobboldali fekete ruháshoz és a fejét kezdte ütni, ezért az csak nehézkesen boldogult kettőjükkel. Ekkor Rinie a szeme sarkából még két fickót látott, ezért pozíciót váltott.

- Doktor! Le a fejjel! –mondta és abban a pillanatban rúgott, és a Doktor még idejében elkapta a fejét. Ez a feketeruhás is ottmaradt a földre hullva és nem mozdult többet. Rinie Párisz felé kapta a fejét, de akkor már nem volt ott, ez alatt az újabb két fickó, támadásba lendült. A Doktor elkapta Rinie csuklóját és futva megindult vele.  Beletelt egy kis időbe mire sikerült lerázniuk őket és még szerencse, hogy a TARDIS felé vették az irányt, így a Doktor rögtön ki is nyitotta és behúzta Riniet. Aki csak állt és figyelt, míg a Doktor az ajtónak támaszkodva fújta ki magát. Mikor már nem kalapáltak úgy a szívei, Rinie-re nézett, aki még mindig csak állt ott.

- Nem a te hibád – mondta a Doktor.

- Nem is gondoltam, hogy az – szólalt meg komolyan Rinie. – Csak elgondolkoztam.

- A feketeruhásokon? –kérdezte a Doktor.

- Igazán érdekesek voltak. Túl erősek egy emberhez, de egy-egy jól irányzott rúgással könnyen leteríthetőek. Az is furcsa volt, hogy még a szemüket is elfedték – elmélkedett hangosan Rinie.

- Valóban. Nem emberek lehettek – gondolkozott a Doktor is és összevetette az eddigi ismereteivel az imént történteket.

- Vagy már, nem emberek - súgta maga elé Rinie, akire aggódva kapta a pillantását a Doktor.

Így csendben álltak egy darabig, majd Rinie fogta magát és sóhajtva leült az egyik lépcsőfokra. Nem sokra rá a Doktor elé állt.

- Aggódsz érte? – kérdezte a Doktor.

- Érted most jobban aggódnék – pillantott egy pillanatra föl, majd az ölébe ejtette a fejét és hagyta, hogy elnyeljék a gondolatai.

- Köszönöm – mondta halkan a Doktor és leült Rinie mellé. Rinie csak a vállára hajtotta a fejét. Egy darabig így ültek, mikor Rinie megszólalt.

- Meg kéne mentenünk – súgta alig halhatóan.

- Gondolod?

- Te is tudod, hogy nem véletlen vagyunk itt, az általam ismert történetekben Párisz nem most fog meghalni – mondta egyre halkabban. – Te is tudod – ismételte meg elcsukló hangon.

A Doktor csak gondolkozott egy darabig, majd Rinie arcát tanulmányozta, aki valahol messzebb járt, időn és téren át, egy emlékbe.

- „ Miért van az, hogy most olyan felnőttesen viselkedik?” – kérdezte magát a Doktor. – „Csak velem viselkedik gyerekesen”?” – tette fel az újabb kérdést.

- Doktor? – nézett rá kérdőn Rinie én mikor a Doktor tekintete találkozott az övével, ismét elcsodálkozott, a már többször boncolgatott tényen, hogy a Doktor valóban sokat láthatott. A szemében kavargott a sok tudás, a múlt, a jelen, és a jövő. A magány és a veszteség örvénye. Rinie szája szétnyílott egy pillanatra majd becsukta. A Doktor végül felvonta a szemöldökét.

- Kat?

- Hol fogunk aludni? – kérdezte Rinie végül. A Doktor erre elmosolyodott.

- És Párisszal mi lesz? – kérdezte.

- Holnap megkereshetnénk, még korán hajnalba – tanácsolta Rinie.

- Nem lesz az kicsit késő?

- Úgy hiszem, hogy többen is lehettek azok a humanoid formák, ha azt a tényt vesszük, hogy egyszerre, mindig csak kettő bukkant fel és rövid időközönként, veszem azt akkor mikor nyerésre álltunk, akkor valamiféle metakommunikáció lehet köztük, és bár ez nem olyan biztos; de feltételezem, hogy nem lehet mesze a kertecskétől a rejtekhelyük. Valami titkos hely. Túl gyorsan jelentek meg, pedig nem voltak gyorsabbak egy embernél, sőt inkább lomhák voltak, csak erősek – hadarta Rinie gondolkozva és most a Doktor csodálkozott el.

- Okos – nyögte a Doktor.

- Persze, hogy okos vagyok! –kérte ki magának Rinie és felállt.

- Eddig jól titkoltad – jegyezte meg a Doktor és ő is felállt.

- Nehéz tinédzsernek lenni, az én koromban. Az okosakat gyíkoknak nevezik és bezárják őket a szekrényekbe, meg a vécécsészébe dugják a fejüket. A hajba ragasztott rágókról és a gáncsolásokról ne is beszéljünk – hangoztatta Rinie, amin a Doktor el is gondolkozott.

- Szeretsz tanulni? – kérdezte a Doktor.

- Szeretek olvasni. A tudomány a titkos életem – emelte magasra Rinie mindkét kezét, majd le is eresztette.

- Téged is bántottak az iskolában? –kérdezte a Doktor.

- Engem? – nevetett Rinie. – Soha! Engem okosan is bírtak. Jó, nem mintha mindig okoskodtam volna, csak, na, népszerű voltam – mosolygott a Doktorra.

- Múlt időben beszélsz – jegyezte meg a Doktor.

- Mondtam, hogy sokáig szándékozom veled maradni – repült elé Rinie és mélyen a Doktor szemébe nézett. A Doktor lenézett rá és tanulmányozta az arcvonásait. Majd megköszörülte a torkát és elfordult.

- Megmutatom a szobádat – indult meg a Doktor, akit Rinie követett.

Végül, a nem is olyan sok folyosó után, megálltak egy ajtó előtt, ami egy gombnyomás után ki is nyílott. Egy sima szoba volt egy ággyal és egy éjjeli szekrénnyel.

- Sajnos még nincs berendezve – lépett be a Doktor, majd utána Rinie.

- Berendezhetem? – kérdezte Rinie.

- Természetesen, persze ne most állj neki, most inkább aludj – mondta a Doktor és kilépett a szobából.

- Doktor! – szólt Rinie, mire az visszafordult és megállt. Rinie elé szökkent és egy jó éjt-puszit adott az arcára. – Jó éjt – súgta és megnyomta az ajtógombot így az bezárult.

- Jó éjt – mondta már az ajtónak a Doktor, majd megfordult és a szobájába vonult vissza, ami csak három ajtóval arrébb volt Rinie-től.

Folytatása köbetkezik!

Doctor és Katharine(Doctor who)- 3. Fejezet

3. Fejezet

Párisz

Doktor végül visszavonulót tanácsolt, így most már Rinie-be karolva kereste fel a TARDIS-t.

- És mit fogunk csinálni? – kérdezte Rinie a lépcsőn ülve.

- Te átöltözöl!

- De…

- Te mondtad, hogy összefogdostak! Én meg azt mondom, hogy nem véletlen – lépett Rinie elé a Doktor, így Rinie csak érdeklődve figyelt fel rá.

- És mit vegyek fel? – kérdezte Rinie.

- Bármit, csak ne ezt.

- Hol tudok átöltözni? – kérdezte Rinie már sokkal készségesebben.

- Megmutatom – mondta a Doktor és elindult. Rinie is indult utána, de hamar észbe kapott és visszarohant a kis bőröndjéért.

Végül egy egész nagy teremben kötöttek ki. Mindenhonnan ruhák lógtak. Női és férfiruhák, különböző méretben, és más-más kornak megfelelő ruhák.

- Ha találsz megfelelőt, innen is választhatsz – mutatott körbe a Doktor.

- Rendben! – Rinie már rég a saját bőröndjében kutatott, a Doktor ezt megmosolyogta, majd illendően magára hagyta.

Rinie a saját ruháit szanaszét dobálta, majd felhagyva az övéi közötti keresgéléssel, a Doktor ruhatárát nézte át, de ezekkel némileg már óvatosabban bánt. Talált jó pár számára is tetszetős darabot, végül egy lila-fehér színátmenetes, lenge anyagból készült ruhácskát választott. Kellően fodros volt, na, nem az a túlzottan fodros, hanem az ókori, Bizáncian fodros. Ehhez talált egy lila sálat, amit rögtön a hátára terített. A sál két vége elegánsan a könyökhajlatán át omlott le, a derekáig. A cipőtárban is körbenézett, végül talált egy egymagában árválkodó sarut, ami pont jó volt az ő lábára is. Már majdnem késznek érezte magát, mikor elhaladt a tükör előtt és belenézett. Tetszett önmaga látványa. Meg is jegyezte magának, hogy ez a stílus is nagyon jól áll neki, mint ahogy sok minden más is. Rinie a saját sminkcuccai között turkált egy darabig, majd miután megtalálta a megfelelő kellékeket vissza táncikált a tükör elé és dúdolva folytatta a sminkelés. Amikor kész volt, utolsó simításként feltűzte a haját, csak itt- ott lógott ki pár rakoncátlan tincs, ami végül is tetszett Rinie-nek, így kihúzgált még párat, majd a tükörképének mosolyogva dobott egy puszit. Kis időt még eltöltött a tükör előtt, majd vidáman ment a Doktorhoz, a vezérlőterembe.

A Doktor ép pár műszert vizsgált és néha, elgondolkozva az elmúlt nap eseményein - a lehetetlen dolgokon és a saját gondolatain -, nagyokat horkantott, és egy-két morgó hangot, szót ejtett meg.

Rinie egy darabig érdeklődve figyelte a morgolódó Doktort a harmadik lépcsőfokról, majd megunva, megszólította őt.

- Doktor!

A Doktor hátra fordult és tátva maradt a szája. Imitálta is, hogy a jobb tenyerével visszaütögeti a helyére, mire Rinie csengőn felkacagott és a Doktor elé lebbent.

- Illő lenne nekem is átöltözni, ha már ekkora áldozatot hoztál – mondta a Doktor. Rinie elszörnyedve ránézett, miután végigmérte és elképzelte tógában.

- Isten ments, ez tökéletesen; Doktorosan áll neked! – mondta Rinie és meglapogatta a Doktor vállán és mellkasán a zakót.

- Gondolod? – kérdezett vissza a Doktor.

- Látom! Ilyen szexi Doktorral még nem volt dolgom – gondolkozott el Rinie. -, habár az a Zakarié nevű… – elmélkedett tovább. – Nem, te jobb vagy nála! – mosolygott végül Rinie rá.

A Doktor örült ennek az ítéletnek, hogy jobb, mint egy Zakarié nevű, szintén doktor.

- Mi lesz az esti program? – kérdezte Rinie, a Doktort kiszakítva a gondolataiból.

- Lesz egy fogadás, pár elő kellő részére. Tömött asztalok; tele ételekkel, italokkal. Zene, tánc… - kezdte sorolni a Doktor.

- Tehát, buli? – kérdezte Rinie.

- Mondhatjuk úgy is, Kat – hagyta rá végül a Doktor. Rinie csak bólintott és elfordulva vetekedett magával, amíg a Doktor hosszasan mesélt az ilyen fogadásokról, aminek a fele sem ért el Rinie tudatáig.

- Doktor! – szakította félbe végül Rinie és a Doktor elé ugrott.

- Igen? – kérdezte gyanakodva az áldozat.

- Lesz, a mai estén, a kísérőm? – kérdezte Rinie elhadarva, és maga is meglepődött, hogy sokkal könnyebben ment, mint amire számított. A Doktor is meglepődött.

- Leszek! – mondta és a karját nyújtotta Katnek. Kettesben kiandalogtak az udvarra, majd a Doktor bezárta az ajtót és ismét Rinie-be karolt. Az udvaron, csak egy-két ember sétálgatott. Már, így esteledve nem volt nagy tömeg.

- Hol vannak az emberek? –kérdezte Rinie.

- Valószínű már a fogadáson – mondta a Doktor, majd megindultak és hosszasan, beszélt a letűnt korról, néha elkalandozva, más-más témába vágva, de Rinie szívesen hallgatta. Itta magába, a Doktor minden szavát. Rinie szerette, amikor a Doktor mesél.

- Oh, itt is volnánk! – mondta a Doktor és megállt. Rinie is feleszmélt és rámosolygott a Doktorra.

Rinie bekukkantott az oszlop mögül a terembe. Mulatozó emberek voltak. Nem rég kezdhették, talán még a beszédet sem mondták el, vagy ha igen, akkor nem hagyott a tömegben túl sok nyomot; semennyit. Korabeli vidám zene szolt. Dallamos volt, Rinie már ép táncra perdült volna, mikor megérezte a Doktor kezét a hátán, aki így kicsit féloldalasan karolva indult meg vele. Egy félreeső helyre mentek, ahonnan jól be lehetett látni, az egész teret. Rinie egy darabig mosolyogva szemlélődött a Doktor mellett.

- Hozok valamit inni – mondta Rinie és megindult, de szinte rögtön vissza is fordult. – El ne mozdulj innen nekem! – Billentgette a mutatóujját Rinie, majd ismét elindult. A Doktor végig figyelte Riniet, ahogy egy asztalhoz megy és végignézi a kancsókat, majd némelyik fölött elfintorodik. Ahol Rinie állt, túloldalt állt Párisz, akit most vett csak észre a Doktor. Rinie nem foglalkozott vele, mert minden erejével azon volt, hogy megtartsa a nehéz kancsót. Nem szokott hozzá, az ilyen nehéz kancsókhoz. Párisz ekkor fordult meg és érdeklődve figyelte Riniet, ahogy a Doktor meg őket. Miután Rinie végzett, két serleg itallal fordult vissza a doktor felé, és mikor észrevette, hogy a Doktor őt nézi, elmosolyodott és megszaporázta a lépteit.

- Ez a tied! –adta át boldogan Rinie a serleget.

- Mi ez? – szagolt bele a Doktor.

- Hát nem tudod? – kérdezte Rinie, de látta, hogy partnere megemeli a szemöldökét, így biztos volt benne, hogy nem tudja. – Méz bor – mondta és a serlegét koccintásra emelte. A doktor is így tett. Rinie mosolyogva koccintotta serlegét a Doktoréhoz, majd az italába kortyolt. Mikor végzett, Rinie várta, hogy végre a Doktor is igyon egy keveset.

- Édes – mondta.

- Édes, mint a méz – folytatta Rinie. Egy darabig beszélgetett a Doktorral és közben végig Ringott a csípője az apró, csengő dallamokra. A Doktor is észrevette, de szóvá tenni már nem tette, mert tetszett neki, ahogy Rinie ringatózott.

- Hány éves vagy? –kérdezte egyszer csak Rinie.

- Kilencszázhárom – mondta végül őszintén, hosszas mérlegelés után. Rinie füttyentett egy halkat.

- Hosszas ideje az idő…- kezdte Rinie, de Doktor félbeszakította.

- Ura – fejezte be Rinie mondatát.

- Nem épen erre gondoltam - mondta Rinie.

- Akkor mire?

- Az már egy másik beszélgetés témája – mosolygott Rinie és elvette a Doktor serlegét és lerakta a legközelebbi asztalra.

- Táncoljunk! – mondta majd kézen ragadta a Doktort.

A Doktor először még húzatta magát, majd Rinie mellett ment kicsit beljebb a tömegbe. Rinie megállt a Doktorral szemben és várt egy kicsit. Várt, hogy a Doktor lépjen először, de nem így történt. Rinie áldotta a szemfülességét, hogy mindezidáig azt is jól lefigyelte, hogy hogyan is kell az ilyen zenére táncolni, így lépet párat a Doktor felé, majd kecsesen körözött körülötte. A Doktor nem győzte forgatni a szemét, Rinie után. Rinie már ismerte ezt a számot, mivel most játszották vagy ötödjére az este, ezért tudta, hogy mi fog következni. Rinie, a gyors ütemekre, közelebb libbent, apránként a doktorhoz, majd táncba hívta. Így táncoltak vidáman. Rinie néha felkacagott, ahogy a Doktor pörgette, mert addig ő hátravetette a fejét és a fények kis csillagocskákból, aranyfolyóvá mosódtak össze. Végül a Doktor is így hátrahajtotta a fejét. Mikor vége szakadt a kedves kis dallamoknak, mosolyogva néztek egymásra.

- Ez fenomenális volt! –mondta a Doktor és elkezdte összehasonlítgatni eddigi táncpartnereivel, való táncokkal. -… és a Morgana mini galaxis születésekkor a keringő. Azok a fények… De ez… - A Doktor folytatta volna még, de hirtelen abbahagyta, mikor kiszúrt valakit. Rinie eddig csodálva nézte a Doktort, akinek az arcvonásai pillanatról-pillanatra változtak, amik most megmerevedtek, ezért Rinie is hátrafordult.

- Párisz? –nézett kérdőn a könnyű harci felszerelésben lévő fiún. Párisz mosolyogva furakodott a Doktor és Rinie közé.

- Szabad egy táncra? –kérdezte Párisz, Rinie-t. Rinie a Doktort kereste a tekintetével Párisz háta mögött, de Párisz lépett egyet balra, így mielőtt Rinie kérdőn nézhetett volna a Doktorra, megint Párisz mellkasa úszott a szeme elé. Párisz várakozóan nézett Rinie-re, végül Rinie bólintott. Párisz rögtön el is kapta Rinie kezét és jóval arrább húzta a Doktortól. Egy igen lassú szám csendült fel, így a páros összeölelkezett.

- Meg kellett volna kérdeznem a Doktort – súgta Rinie.

- Ki ő neked? –kérdezte Párisz.

- Csak a Doktor, egyszerűen csak a Doktor.

- Régóta ismered? – kérdezte ismét Párisz.

- Nem, vagyis igen! – Rinie elgondolkozott. – Régen már találkoztam vele, mert eljött hozzám, de aztán sok idő eltelt, úgy hogy nem láttam többet, azt ma ismét felbukkant és én vele jöttem. – súgta Rinie.

- Csak úgy eljöttél vele? –kérdezte Párisz.

- Ha a szüleimre gondolsz, akkor ők mit sem sejtenek az egészből – mondta Rinie.

- Szereted őt? – kérdezte Párisz.

- Nem tudom, kedvelem. Ki ne kedvelné a Doktort?- kérdezett végül vissza Rinie.

- Én ki nem állhatom – súgta nagyon közel Rinie füléhez, így meleg lehelete végigcikázott annak bőrén, és még valahol félúton áramütéssé változott.

- Miért? Biztos vagyok benne, hogy hamar megkedvelnéd, te is – mondta végül Rinie.

- Mert veled látom – vonta magához közelebb Rinie-t. Rinie érezte, hogy elpirul és hirtelen, mintha égne a bőre, ahol a fiú hozzáér, de lenyelte a késztetést, hogy elfusson.

- Melegem lett – mondta Rinie és sóhajtott egyet.

- Kikísérlek.

Párisz, Rinie-t karolva vonult ki egy eldugott kis hátsó kertbe. Itt nem volt senki, csak ők. Egy darabig csendben álltak, Rinie meg tanulmányozta a korinthoszi oszlopok mintázatát. Párisz végül megelégelte a várakozást, így Rinie mögé lépett, aki rögtön meg is fordult, amint megérezte annak kezét a derekán.

- Kedves szűz, ki megdobogtatta a szívemet…- Kezdett volna a nyálgép dumájába, legalább is Rinie szerint.

- Nem vagyok már szűz – bukott ki Rinie-ből, szinte akaratlanul, de aztán biztos lett benne, hogy ez elijeszti a fiút.

- Én sem – rándított vállat Párisz, majd magához vonta Rinie-t és megcsókolta. Rinie először nem tudta, hogy mit is csináljon, így hagyta magát egy darabig, de miután úgy érezte, hogy kezd kínosan hosszúvá válni ez a plátói csók, eltaszította a fiút.

- Miért löksz el magadtól, oh, szívem hölgye! – mondta kétségbe esetten Párisz. Rinie-ből majdnem kitört egy kis kacaj, de elfojtotta.

- Mert nem vagy a szívem férfija! –ment bele a játékba Rinie.

- Akkor Ki lenne az? A Doktor? – kérdezte Párisz. Rinie erre csak nevetett.

- Összetöröd a szívemet – mondta Párisz.

- Az már eleve törött volt – vágott vissza Rinie.

- Ha törött is volt most már csak porszemcsék, a szilánkok helyett– siklott közelebb hozzá Párisz. Rinie későn reagált, így Páris ismét magához vonta és lopott egy csókot, amit Rinie egy pofonnal jutalmazott.

- Te gyerek! Te gyerekes csábító, mert nem vagy több; menj és keresd meg Helénádat! Nem vagy az esetem! – kiabálta Rinie már hátra a fiúnak. Rinie alig lépet párat a sövények mögé, mikor megpillantotta a Doktort, aki remélte, hogy nem veszik észre.

- Doktor! –hitetlenkedett halkan Rinie.

- Oh, Kat, hogy kerülsz ide? – kérdezte a Doktor, így adva az ártatlant.

- Még, hogy én, hogy kerülök ide? - legyezgette a Doktor mellkasát és mélyen a szemébe nézett.

- Én csak vizsgáltam ezt a… bixa orellana bokrot – mondta és lecsípett a növényből egy levelet majd megszimatolta.

- Te vén kujon! Kilencszáz éves elmúlott és még leskelődik! – hitetlenkedett tovább Rinie és bízott benne, hogy valamilyen érzelmet is kicsal a Doktorból. A Doktor már épp válaszolt volna, mikor egy sikolyt hallottak. Egy férfi sikolyt.

- Párisz! – csuklotta hirtelen Rinie. – Ezt még folytatjuk! – fordult vissza a Doktorhoz egy pillanatra, majd szélsebesen megindult a kertecskéhez.

Folytatása következik!

Doctor és Katharine(Doctor who)- 2. Fejezet

2. Fejezet

Trója 1.

Rinie csak állt a terem közepén és mindent részletesen megfigyelt. A doktor is belépett utána, majd kimondottan hallhatóan, becsapta az ajtót, de Rinie-t még ez sem zökkentette ki a szemlélődésből, így át a Doktor megállt mellette és követte Rinie szemmozgását. Egy idő után Rinie ajkai elnyíltak mintha mondani, akarna valamit.

- Semmi, belülről nagyobb? – kérdezte a Doktor Rinie-t szemlélve.

- Tudtam! – szakadt fel Rinie-ből a kiabálás. – Tudtam! Tudtam! – kiabálta és ugrált, majd az irányító panelt körbefutotta, majd azt is jól megnézte.

- Ha szabadna megkérdeznem; mit tudtál? – kérdezte a Doktor és mindvégig Rinie nyomában volt, nehogy valamit elrontson, vagy elállítson, és a semmibe kössenek ki.

- Hogy nagyobb belülről, mint kívülről – Állt szembe a Doktorral és heves magyarázásba kezdett. -, kiskorom óta tudtam, jó persze, inkább sejtettem, hiszen egy hajó, nem lehet csupán egy doboz, ott valami trükknek is kell lennie. Azt hiszem, ezt gyerekkoromban is megemlítettem. – Rinie szemei csillogtak.

- „A hajók nem dobozok” – idézte a Doktor szó szerint Kat-et.

- Te emlékszel? – kérdezte Rinie.

- Már, hogyne, hiszen csak tegnap volt – mosolygott a Doktor.

- Neked, de nekem, hosszú évek voltak. Már nem vagyok kislány – mutatott végig magán Rinie. A doktor végig is nézett rajta, majd egy pillanatra beúszott a csókjuk képe, amire a Doktor bárgyún el is mosolyodott és Rinie érdeklődve közelebb lépett és megzavarta egy legyintéssel a Doktort. A doktor félrelépett, majd elfordult és megköszörülte a torkát. Egy pillanat múlva már a vicces Doktor volt megint.

- Hova menjünk először, Kat? – kérdezte a Doktor újdonsült útitársát.

- Nem lehetne inkább Rinie? – kérdezte Kat.

- Nekem Kat-ként mutatkoztál be – mondta a Doktor.

- De az óta már mindenki, Rinie-nek hív – húzta félre Rinie az ajkait és összevonta a szemöldökét.

- A Katharine szép név és a Kat egy jó becézés – mondta a Doktor. – Tetszik – tette hozzá magyarázatképpen.

Rinie egy darabig gondolkodott, majd ismét közelebb ment a Doktorhoz. Egész közel, utána a szemébe nézett.

- Tudod mit? – kérdezte Rinie, mire a Doktor felhúzta a bal szemöldökét. – Csak neked vagyok Kat, más nem szólíthat úgy csak és kizárólag te, de ha még is megtörténne, akkor azért te fogsz kapni – mondta Rinie és ravaszul elmosolyodott. A doktor egy darabig gondolkozott a „bűnhődés” eshetőségein, majd bólintott.

- Áll az alku – mondta a Doktor és kezet nyújtott. – Kezet rá! - Rinie lenézett a kinyújtott jobbra majd elmosolyodott. Huncuttan visszanézett a Doktorra, aki még mindig várta a kézrázást. Rinie csak még jobban elmosolyodott, megfogta a Doktor jobbját és ahelyett, hogy megrázta volna, közelebb húzta magához a Doktort és lopott egy puszit, majd vígan tovább szökdécselt, a vezérlőpanel másik felére. A Doktornak párpillanatig tartott, míg ismét a jelenbe tudatta magát.

- Ez mi volt? –kérdezte végül Rinie-t, aki fel-felnézett guggoló helyzetből a Doktorra.

- Hát, puszit rá! – vágta rá Rinie, majd felegyenesedett.

- Aham.

Rinie várt egy darabig, amíg a Doktor, végre értelmeset is fog mondani.

- Szóval, Kat, akkor hova menjünk, téren és időn át? – kérdezte végül a Doktor.

- Nézzük meg Tróját, meg Páriszt!  - vágta rá Rinie.

- Trója vagy Párizs?

- Tróját, Párisz korában, állítólag jóképű volt – mondta Rinie. A Doktor csak a szemét forgatva odalépett a vezérlőpulthoz és állítgatni kezdte. A hajó eközben faradathatatlanul, küzdött a helyes kor betájolásáért. Rinie magába itta a Doktor minden egyes mozdulatát, már-már megbabonázva nézte és úgy is érezte magát.  Rinie-nek erősen kellet kapaszkodnia, az egyik tartóoszlopba.

- Ez mindig ilyen rázós? – ordította oda a Doktornak.

- Sokszor, az! – ordította vissza a Doktor, aki szintén erősen kapaszkodott.

Aztán egy huppanás. Földet értek. Rinie félve engedte el az oszlopot, majd miután megbizonyosodott róla, hogy nem mennek tovább, fújt egy nagyot.

- Na, végre, hogy…- kezdte volna panaszosan a Doktorra zúdítani apró észrevételeit.

- Kat, át szeretnél öltözni? – kérdezte meg udvariasan a doktor.

- Isten ments, ezt a szerelést is órákig tartott összeállítanom! –nézett végig magán Rinie, és a Doktor is ekképp tett. Rinie-n egy talán túl rövidnek mondható farmer szoknya volt, szép rakott, de rövid, mert combközépig sem ért le, és egy lila top, amin mindenfajta színű és méretű csillag volt látható, és egy szintén farmer anyagú kabátka volt rajta, aminek hiányzott a fele, mert a mellkasa alatt elvágták. A doktor Rinie cipőjét is megnézte és egy mosollyal konstatálta el, hogy egy lila magasított szárú tornacipő van rajta.

Rinie karba tett kézzel és dobogó jobb lábbal várta, hogy a Doktor végre az arcán állapodjon meg.

- Nem öltözök át! – kötötte le Rinie. A Doktor csak bólintott, majd az ajtóhoz ment. Rinie érdeklődve követte.

- Készen állsz Trójára? – kérdezte a Doktor.

- Trója készen áll Katre? – kérdezett vissza Rinie, mire a Doktor csal elmosolyodott és kinyitotta a Katnek az ajtót. Kat kilépett és érdeklődve ment tovább hat lépést, majd megállt és körbenézett. A doktor bezárta még a TARDISt, majd követte Katet és megállt mellette.

Emberek járkáltak ide-oda.

- Ez egy peristylium – maradt nyitva Rinie szája.

- Oh, valóban az – nézett körbe a Doktor is.

- Vajon kinek az udvara lehet? És miért vannak itt ilyen sokan? – nézett kérdőn Rinie a Doktorra.

- Hm, még nem tudom, de nézzünk körbe – tanácsolta, majd elindult balra. Rinie egy kicsit lemaradva követte a Doktort.

Az emberek, jobbról-balra és balról-jobbra mentek, így olybá mindegy volt, hogy Rinie merről kerüli ki őket. Nem telt sokba, a tömegből néha egy-egy kéz, Rinie combjába vagy hátsójába csípet szemtelenül, így igencsak megszaporázta lépteit. Rinie csak akkor kezdett kétségbe esni, mikor már nem látta a Doktor barna kabátját.

Ismét egy csípés és, most egy oldalba bökés is társult mellé. Rinie szeme kezdett könnybe lábadni, de jobb kezét használva megdörgölte a szemeit.  Rinie megállt egyhelyben és kikukkantott a karja mögül, amit a szeme előtt felejtett.

- Doktor? – hallotta saját magát egész halkan.

- Doktor! – mondta kicsit erényesebben.

- Doktor! – ordította el magát, de csak páran megnézték. Ekkor leguggolt és az ölébe temette a fejét. Épp kitört volna belőle a sírás, mikor egy kézfonódott a csuklójára és felhúzta, majd kifelé a tömegből. Rinie a könnyfátylon át csak színes foltokat látott. A balkezével szorgosan törölgette a szemeit, mivel a jobbot, most ép a Doktor birtokolta. Egy lepelnek ütközött neki, amin át is húzta a Doktor, majd mielőtt a többi lepel tömeg alól is kibújt volna, a kéz elengedte és már nem fogta a csuklóját. Rinie az utolsó lepel alatt már maga bújt át ér immár megkönnyebbülve, kicsit még piros szemekkel nézett körbe. Egy szökőkút volt itt pár paddal, kaspóval és cserepes növénnyel. A kis pihenő két oldalán folyosó futott, amit dór oszlopok tartottak. Rinie érdeklődve nézett körbe, majd miután csak nem látta a doktor, hangot is adott az aggodalmának.

- Doktor? – nézet körbe Rinie.

Nem jött válasz.

- Doktor! – Rinie megint kezdett volna kétségbe esni, ezért akaratlanul is, de megdörzsölte a szemeit.  Doktor…- Szontyolodott el Rinie.

- Csak ne sírj! –kérte egy hang, egész közelről. Rinie elvette a szeme elől a kezét és érdeklődve mérte végig a Trójai daliát. Sötét göndör fürtök, sötét égszínkék, díszes anyag fedte a testét, és egy ezüst csat fogta össze az anyagot a vállánál. A fiú, aki vele egyidős lehetet, rámosolygott.

- Ki vagy? – kérdezte Rinie.

- Először kegyed mondja meg a nevét – mondta a fiú és pimaszul végigmérte Rinie-t, aki kicsit el is pirult, de mivel a sírástól már így is ki volt pirulva a fiú aligha vehetett észre valamit az egészből.

- Rinie – mondta megszeppenve Rinie. A fiú megfogta Rinie jobbját és kezet csókolt neki.

- Furcsa név, ha nem haragszik – jegyezte meg a fiú.

- A teljes nevem Katharine, de a barátaim csak Rinie-nek hívnak – fecsegett Rinie.

- Katharine…- ízlelgette a fiú a nevet.

Ekkor meglebbentek az anyagok mögöttük és a Doktor bujt elő lihegve.

- Doktor? – nézett rá kérdőn Rinie és egy lépést zavarában eltávolodott a fiútól.

- Akkor remélem, még találkozunk! –vette Rinie kezét ismét a fiú és megcsókolta azt. Már két méterre volt, mire Rinie végre meg tudott szólalni.

- Mi a neved? – ordított utána végül Rinie, mert a fiú már épphogy eltünt a baloldali folyosón.

- Párisz vagyok! – nézett még visszamosolyogva a fiú, de csak egy pillanatra és már tova is tűnt.

A Doktor végig érdeklődve figyelte az eseményeket, persze miután a fiú elment, alig hagyott Rinie-nek egy szusszanásnyi időt, de már megköszörülte a torkát mire Rinie felé fordult.

Rinie, ahogy megfordult, először örült a Doktornak, majd elkomorult és elködösült a tekintete.

- Otthagytál…- tette halkan szóvá. A Doktor közelebb ment Riniehez, de nem tudta, hogy ilyenkor mit is kéne csinálni.

- Az emberek- kezdett szipogni Rinie. -, fogdostak és csipkedtek… és én kerestelek… szóltam… - mondta szaggatottan Rinie és halkan sírt. A Doktor végül magához ölelte és úgy nyugtatta Kat-et.

- Ne sírj, Kat – adott puszit Rinie búbjára, majd eltartotta magától.

- Otthagytál - ismételte Rinie.

- Azt hittem, hogy követsz. – Próbált mentegetőzni a Doktor.

- Úgy is volt, csak az emberek… - nézet az égre Rinie, majd a Doktorra.

- … de találkoztál Párisszal, azzal a Párisszal, aki miatt idejöttünk – mondta a Doktor.

- Tényleg ő volt? Mármint az igazi? – kérdezte Rinie.

- Biztos vagyok benne – mosolygott a Doktor. Rinie is elmosolyodott.

- De ugye többet nem hagysz egyedül? – kérdezte Rinie végül a Doktort.

- Figyelni fogok rád – mondta komolyan nézve a Doktor.

- Ígérd meg! – trappolt egyet Rinie. A Doktor csak sóhajtott egyet.

- Ígérem! – ordította hangosan, mire Rinie nekiiramodott és megölelte a Doktort.

A Doktor ekkor jött rá, hogy Kat, valahol még mindig gyerek, hiába az a felnőtt csók és a kinézet. Kat még túl fiatal és gyerekes.

Folytatása következik!

Doctor és Katharine(Doctor who) - 1. Fejezet

1. Fejezet
Eltűnt gyermek(kor)

Még gyerek voltam, amikor furcsa dolgok kezdtek történi körülöttem.  Észrevettem dolgokat, nem odaillő dolgokat. Soha senkinek nem beszéltem róluk, aztán egy nap valami történt a házunkban. A szüleim viselkedése megváltozott, mint akiket megszálltak. Nem igazán foglalkoztak velem és ijesztő dolgokat kezdtek csinálni. Bezárkóztam hát a szobámba, és még azon a napon este, furcsa dolog történt. Egy kék fülke, pulzáló hanggal jelent meg a szobámban és egy férfi lépett ki belőle. Én érdeklődve figyeltem.

- Szia! Hogy hívnak? – kérdezte férfi és leguggolt elém, így egy vonalba kerültünk. Én egy lépést eltávolodtam tőle.

- A te neved mi? – kérdeztem.

- Én vagyok a Doktor! –mondta vidáman. Nagyon érdekesnek tűnt a férfi, így közelebb merészkedtem hozzá egy darabig csak nézegettem, majd az arcához raktam a két kezem és tanulmányozni kezdtem.

- Szúrsz, apa mindig borotválkozott, neked is kéne- mondtam a férfinek.

- Meglehet – és nevetett. Távolabb léptem tőle és szégyenlősen a lábam elé néztem.

- Kat vagyok- néztem fel rá érdeklődve.

- Örülök, hogy megismerhetlek Kat – mondta a Doktor.

- Kapok puszit? – kérdeztem, mert eddig mindenki puszit adott, akivel megismerkedtem. A Doktor érdeklődve figyelt és újra leguggolt. Én odamentem hozzá és arcon pusziltam.

- Szúrsz, apa mostanában nem borotválkozik, anya nem teszi szóvá neki. Nem is figyelnek rám. Nem visznek az óvodába sem és nincs kivel játszanom – osztottam meg a Doktorral. – Anyuék furcsa dolgokat csinálnak mostanában, megvizsgálod őket? – kérdeztem. A Doktor érdeklődve felállt.

- Természetesen megvizsgálom őket – mosolygott rám.

- Utána játszunk is? És megmutatod a házad is? – kérdeztem a kék fülkére mutatva.

- Az egy hajó – mondta.

- Érdekes hajó, nem olyan, ami a vízen úszik. Milyen hajó? A hajók nem dobozok.  Az űrhajó sem doboz – simogattam meg a kék fülkét kívülről. – Milyen a hajód?

- Hány éves is vagy Kat? – kérdezte.

- Hat éves és csak jövőre mehetek iskolába, mert anyuék nem tudják, hogy hova kéne mennem. A legjobb iskolát akarják. Mindig mondják, hogy túl okos vagyok, Clarie játszhat Barbie-val, de én nem – osztottam meg a Doktorral.

Kintről ismét a zajok szűrődtek be. Undorító zajok, tudtam, hogy mi történik kint.

- Mi volt ez? –kérdezte a Doktor.

- Minden este ez van. Van, amikor jönnek mások is – közöltem vele.

- Kat, maradj itt, bármi is történjen. – Én bebújtam az ágyamba és néztem a Doktort, ahogy az ajtó előtt áll.

- Doktor?

- Igen?

- Jöjjön vissza utána – kértem mire bólintott és kiment, maga után becsukva az ajtót.

Bebújtam az ágyba és a fejem búbjáig magamra húztam a takarót. Hangok szűrődtek be. Félelmetes hangok.  Összeszorítottam a szemem és próbáltam aludni.

- Kat, alszol? – Hallottam egy hangok egész közelről, de mégis olyan távolinak érzem.

- A Doktor, visszajön – Motyogtam a takaró alatt.

- Ha felébredtél, visszajövök – Hallottam ismét távolról.

- Vissza…- Motyogtam még, de utána már ismét mélyen aludtam.

Egy este.

A TARDIS megjelent Kat szobájában, majd a Doktor lépett ki rajta.

- Oh, némileg megváltozott ez a szoba, és este van – ment körbe a Doktor és a falakon lévő posztereket tanulmányozta.

- Gyere Clarie! – Ekkor egy szőke és egy barna hajú lány lépett be az ajtón.

- Trish, ne csináld már – mondta a szőke a barnának.

- Mindjárt kezdődik, csak kell valami… vagy még valaki – Nézett Clarie a Doktorra.

- Arra gondolsz, amire én? – kérdezte meg Trisht aki lassan bólintott. Két oldalról közrefogták a Doktor.

- Hova visznek, hölgyeim? –kérdezte a Doktor.

- Hát Riniehez – mondta Clarie. Miközben mentek le Trish levette a Doktor nyakkendőjét és eltakarta vele a Doktor szemét majd megkötötte.

- Oh, oh… - hagyta el a Doktor száját.

- Ne aggódj, mindjárt leérünk a lépcsőn – mondta Clarie.

- Még is hova? –kérdezte a Doktor.

- Már mondtuk, hogy Riniehez – Trish megigazította még utoljára a Doktor szemfedőjét, hogy biztos nem less-e. Ekkor az eddigi morajok kiélesedtek és leértek a lépcsőn.  Emberek hangos nevetése, zene, dübörgés, mintha csak egy buli lenne.   Egyet fordultak jobba, majd balra, és megálltak. Fiatalok voltak mindenhol és érdeklődve bámulták a hármast.  Ekkor a kör közepére értek, egy székre ültetett lányhoz, akinek szintén be volt kötözve a szeme, mindenki elhallgatott.

- Nagyon jó fazon! Tényleg olyan! – ordította valaki a tömegből. Sokan helyeslő hangokat adtak magukból.

- Rinie itt jön a következő – mondta Trish, majd megfogta a Doktor kezét és Rinie kezével összekulcsolta őket.

Rinie érdeklődve simított végig a kézfejen, majd a csuklót kereste és megnézte az öltöny ujját.  Rinie magához húzta az áldozatott, aki így kénytelen volt előre görnyedni. Rinie a másik kezével az idegen mellkasát érintette, majd a vállát és az arcát. Rinie a kendő alatt felvonta a szemöldökét, majd megemelkedett és a Doktornak sem kellett többet görnyednie. Kicsit közelebb lépett a férfihoz.

- Gyerünk Rinie! – hallatszott a tömegből, majd kántálás; Rinie, Rinie, Rinie!

Ekkor Rinie nem várt tovább megcsókolta az idegent, akinek rögtön elnyíltak az ajkai és Rinie nyelves csókra váltott.

A Doktor döbbenetében résnyire nyitotta a száját és rögtön megérezte a másik nyelvet a szájüregében. Az eddig örömittas, sikoltozó hangok most elhaltak körülöttük. A Doktor átadta magát a pillanatnak és megölelte a lányt, majd a karjaiba fordította és úgy csókolta szenvedélyesen. Mikor már egyiküknek sem volt elegendő levegőjük az aktus folytatásához, rendes álló helyzetbe kerültek és szinte egyszerre kapták le a szemfedőjüket. A Doktor érdeklődve mérte végig a Rinie nevezetűt, de az csak elsikkantotta magát és a Doktor nyakába vetődött és boldogan puszilgatta.

A részeg fiatal tömeg ujjongott. Rinie ezt meghallva, moderálta magát kézen fogta a Doktort és felszaladt az emeletre. Ahogy futott előtte kettévált a tömeg. Mikor felért a szobába, bezárta maga mögött az ajtót. Egy darabig nem fordult meg csak állt. A Doktor érdeklődve figyelte. Kis idő elteltével Rinie megfordult. Rögtön kiszúrta a kék fülkét. Odament és érdeklődve megkopogtatta.

- Te vagy eddig a legjobb – mondta Rinie.

A legjobb mi?

- A legjobb Doktor utánzat – mosolygott rá Rinie.

- Én az igazi vagyok –mondta a Doktor.

- Én meg a pápa lánya – Vicceskedett Rinie.

- Tényleg? Melyiké? – kérdezett vissza a Doktor.

- Ne gúnyolódj velem! – Lépett durcásan közelebb a Doktorhoz. A Doktor Rinie ajkaira nézett. Rinie elmosolyodott.

- Azt lesheted! – kiabálta és az ágyra lökte a Doktort. A Doktor elterült majd felkönyökölt az ágyon és úgy figyelte Riniet, aki azon tűnődhetett, hogy mit kezdjen vele. Rinie sóhajtott, majd hasra vetődött a doktor mellé.

- Bármikor elhagyhatod a szobámat, a többieknek azt fogom mondani, hogy te voltál eddig a legjobb – mondta Rinie és mélyen az ágyneműbe a fúrta az arcát. A doktor csak ült és várt.

- Lehetne pár kérdésem? – kérdezte kis idő múlva.

- Mondjad, ennél rosszabb már úgy sem lehet – motyogta Rinie a párnába.

- Nem ismersz egy Kat nevű kislányt, aki itt lakott a szüleivel régen? – kérdezte a doktor. Rinie érdeklődve felült és a doktor arcvonásait vizsgálta.

- Ami azt illeti ismertem, de már nagyon, nagyon régen volt az, pontosan tizenegy évvel ezelőtt – mondta Rinie.

- És most hol van? – kérdezte a doktor.

- Hát szerintem inkább velem kéne foglalkoznod – mondta Rinie. – Mondjuk, először megkérdezhetnéd a nevem.

- Mi a neved? – ment bele a doktor a játékba.

- Katharine Turman – mondta Rinie. A doktor kezdte sejteni a dolgokat, amire úgy látszik, Kat egy kicsivel előbb jött rá.

- Hány éves vagy Katharine? – kérdezte a doktor.

- Neked csak Kat és most, vagyis ma vagyok tizenkilenc – mosolygott Rinie.

- Annyi idő után még emlékszel rám?

- Hát persze, hiszen megígérted, hogy visszajössz értem – súgta Rinie. A doktor egy darabig csöndben vizslatta Riniet.

- Velem jöhetnél! – ugrott fel az ágyról. A doktor odament a kék fülkéhez, az oldalának támaszkodott majd megkopogtatta azt.

- Gondolod? – kérdezte Kat.

- Gondolom, gondolom! Persze, hogy gondolom!- tárta ki résnyire az ajtót.

- Nem lehet, mert még tart a buli – mondta Kat.

- Van egy űrhajóm – mondta Doktor.

- És?

- Ami időgép is – folytatta.

- És?

- És oda mehetünk, ahova akarod, időben és térben utazva – Jelent meg a Doktor arcán az a bizonyos; „úgy is tudom, hogy velem jössz” mosoly.

- Ah, ez egyszerűen…- Állt fel Kat és elkezdett körbe-körbe járni a szoba fen maradó részein, amit nem a kék rendőrségi hívőfülke foglalt el.

- Mi ebben a nehéz? Mondj igent! – szólalt meg a Doktor.

Kat megállt és a Doktorra nézett. Lentről fölfelé végigmérte, majd a kék fülkét is és ismét a Doktor következett, akinek végül az arcán állapodott meg, majd a szemébe nézett.

- Na? – noszogatta a Doktor.

- Összeszedhetek egy két dolgot? - kérdezte Rinie.

- Hosszú távra tervezel? – Kérdezte a doktor.

- Nálam kitartóbb útitársad nem is volt – és ezzel a kijelentéssel vetette magát a szekrény mélyére Rinie, amit az előbb nyitott ki.

Az összepakolás csupán pár percbe tellett és Rinie már készen is állt a hosszú útra. A doktor mindvégig érdeklődve nézte Riniet, néha elmosolyodva, néha tűnődve.

Rinie útra készen megállt a Doktor előtt.

- Indulhatunk? – kérdezte a Doktor.

- Na, mi az, hogy! – mosolygott Rinie. A doktor elvette a bőröndöt, majd kitárta Rinie előtt az ajtót.

Rinie belépett és végleg megpecsételődött a sorsa…

Folytatása következik!