Doctor és Katharine(Doctor who)- 4. Fejezet

4. Fejezet

Eltünt

A Doktor követte őt, és közben azon gondolkozott, amit a lány mondott.

-„Még, hogy én vén kujon” –hőbörgött magában.

Páriszt két fekete anyagba öltöztetett, vélhetőleg férfi fogta le. Az arcukat is ez az anyag fedte, még a szemük sem látszódott ki.

- Engedjétek el, de rögtön! – állt meg előttük csípőre tett kézzel Rinie. A Doktor is megtoppant, mert észrevett még több fekete ruhás támadót, akik most feléje araszoltak.

- Katharine… - nézett rá kétségbe esetten Párisz és megpróbált ismét kiszabadulni. Párisz balja rendellenesen a háta mögé csavarodott, mire fel is szisszent. A balfelőli támadó, készült Páriszt tarkón csapni. – Fuss, Katha… - kezdte halkan Párisz és a szeméből tömény félelem volt kiolvasható, de a fekete ruhás végül leütötte.

- Oh, hogy az… - mérgelődött Rinie és támadó állásba indult meg Párisz fogva tartóit fenyegetve.

- Kat! – szólalt meg mögüle a Doktor, mire Rinie hátrakapta a fejét és rögtön meg is pördült, mikor látta, hogy a Doktort is két feketeruhás fogja le. A Doktor hadakozott a fogva tartóival, de ugyanúgy mind hiába, mint Párisznál. Rinie kétségbe esve kapkodta a fejét a két áldozat között, és észrevette, hogy balról még kettő közelít. Amikor ez eljutott a tudatáig, akkor erőt vett magán és nekiiramodott, a Doktor felé, majd egy jól irányzott lórúgással mellkason rúgta a baloldalit, aki hátratántorodott, majd összeesett és nem kelt fel többé. Rinie a könyökére érkezett, amit így le is horzsold. A Doktor mindezt csodálkozva nézte végig, majd a jobboldalival kezdett hadakozni. Rinie mikor feltápászkodott, nem is habzott tovább, odaugrott a jobboldali fekete ruháshoz és a fejét kezdte ütni, ezért az csak nehézkesen boldogult kettőjükkel. Ekkor Rinie a szeme sarkából még két fickót látott, ezért pozíciót váltott.

- Doktor! Le a fejjel! –mondta és abban a pillanatban rúgott, és a Doktor még idejében elkapta a fejét. Ez a feketeruhás is ottmaradt a földre hullva és nem mozdult többet. Rinie Párisz felé kapta a fejét, de akkor már nem volt ott, ez alatt az újabb két fickó, támadásba lendült. A Doktor elkapta Rinie csuklóját és futva megindult vele.  Beletelt egy kis időbe mire sikerült lerázniuk őket és még szerencse, hogy a TARDIS felé vették az irányt, így a Doktor rögtön ki is nyitotta és behúzta Riniet. Aki csak állt és figyelt, míg a Doktor az ajtónak támaszkodva fújta ki magát. Mikor már nem kalapáltak úgy a szívei, Rinie-re nézett, aki még mindig csak állt ott.

- Nem a te hibád – mondta a Doktor.

- Nem is gondoltam, hogy az – szólalt meg komolyan Rinie. – Csak elgondolkoztam.

- A feketeruhásokon? –kérdezte a Doktor.

- Igazán érdekesek voltak. Túl erősek egy emberhez, de egy-egy jól irányzott rúgással könnyen leteríthetőek. Az is furcsa volt, hogy még a szemüket is elfedték – elmélkedett hangosan Rinie.

- Valóban. Nem emberek lehettek – gondolkozott a Doktor is és összevetette az eddigi ismereteivel az imént történteket.

- Vagy már, nem emberek - súgta maga elé Rinie, akire aggódva kapta a pillantását a Doktor.

Így csendben álltak egy darabig, majd Rinie fogta magát és sóhajtva leült az egyik lépcsőfokra. Nem sokra rá a Doktor elé állt.

- Aggódsz érte? – kérdezte a Doktor.

- Érted most jobban aggódnék – pillantott egy pillanatra föl, majd az ölébe ejtette a fejét és hagyta, hogy elnyeljék a gondolatai.

- Köszönöm – mondta halkan a Doktor és leült Rinie mellé. Rinie csak a vállára hajtotta a fejét. Egy darabig így ültek, mikor Rinie megszólalt.

- Meg kéne mentenünk – súgta alig halhatóan.

- Gondolod?

- Te is tudod, hogy nem véletlen vagyunk itt, az általam ismert történetekben Párisz nem most fog meghalni – mondta egyre halkabban. – Te is tudod – ismételte meg elcsukló hangon.

A Doktor csak gondolkozott egy darabig, majd Rinie arcát tanulmányozta, aki valahol messzebb járt, időn és téren át, egy emlékbe.

- „ Miért van az, hogy most olyan felnőttesen viselkedik?” – kérdezte magát a Doktor. – „Csak velem viselkedik gyerekesen”?” – tette fel az újabb kérdést.

- Doktor? – nézett rá kérdőn Rinie én mikor a Doktor tekintete találkozott az övével, ismét elcsodálkozott, a már többször boncolgatott tényen, hogy a Doktor valóban sokat láthatott. A szemében kavargott a sok tudás, a múlt, a jelen, és a jövő. A magány és a veszteség örvénye. Rinie szája szétnyílott egy pillanatra majd becsukta. A Doktor végül felvonta a szemöldökét.

- Kat?

- Hol fogunk aludni? – kérdezte Rinie végül. A Doktor erre elmosolyodott.

- És Párisszal mi lesz? – kérdezte.

- Holnap megkereshetnénk, még korán hajnalba – tanácsolta Rinie.

- Nem lesz az kicsit késő?

- Úgy hiszem, hogy többen is lehettek azok a humanoid formák, ha azt a tényt vesszük, hogy egyszerre, mindig csak kettő bukkant fel és rövid időközönként, veszem azt akkor mikor nyerésre álltunk, akkor valamiféle metakommunikáció lehet köztük, és bár ez nem olyan biztos; de feltételezem, hogy nem lehet mesze a kertecskétől a rejtekhelyük. Valami titkos hely. Túl gyorsan jelentek meg, pedig nem voltak gyorsabbak egy embernél, sőt inkább lomhák voltak, csak erősek – hadarta Rinie gondolkozva és most a Doktor csodálkozott el.

- Okos – nyögte a Doktor.

- Persze, hogy okos vagyok! –kérte ki magának Rinie és felállt.

- Eddig jól titkoltad – jegyezte meg a Doktor és ő is felállt.

- Nehéz tinédzsernek lenni, az én koromban. Az okosakat gyíkoknak nevezik és bezárják őket a szekrényekbe, meg a vécécsészébe dugják a fejüket. A hajba ragasztott rágókról és a gáncsolásokról ne is beszéljünk – hangoztatta Rinie, amin a Doktor el is gondolkozott.

- Szeretsz tanulni? – kérdezte a Doktor.

- Szeretek olvasni. A tudomány a titkos életem – emelte magasra Rinie mindkét kezét, majd le is eresztette.

- Téged is bántottak az iskolában? –kérdezte a Doktor.

- Engem? – nevetett Rinie. – Soha! Engem okosan is bírtak. Jó, nem mintha mindig okoskodtam volna, csak, na, népszerű voltam – mosolygott a Doktorra.

- Múlt időben beszélsz – jegyezte meg a Doktor.

- Mondtam, hogy sokáig szándékozom veled maradni – repült elé Rinie és mélyen a Doktor szemébe nézett. A Doktor lenézett rá és tanulmányozta az arcvonásait. Majd megköszörülte a torkát és elfordult.

- Megmutatom a szobádat – indult meg a Doktor, akit Rinie követett.

Végül, a nem is olyan sok folyosó után, megálltak egy ajtó előtt, ami egy gombnyomás után ki is nyílott. Egy sima szoba volt egy ággyal és egy éjjeli szekrénnyel.

- Sajnos még nincs berendezve – lépett be a Doktor, majd utána Rinie.

- Berendezhetem? – kérdezte Rinie.

- Természetesen, persze ne most állj neki, most inkább aludj – mondta a Doktor és kilépett a szobából.

- Doktor! – szólt Rinie, mire az visszafordult és megállt. Rinie elé szökkent és egy jó éjt-puszit adott az arcára. – Jó éjt – súgta és megnyomta az ajtógombot így az bezárult.

- Jó éjt – mondta már az ajtónak a Doktor, majd megfordult és a szobájába vonult vissza, ami csak három ajtóval arrébb volt Rinie-től.

Folytatása köbetkezik!