Amy Bloom és a Koreai munka- 3.Fejezet

3. Fejezet

Bonyolódó kilátások

Hamar végeztem és mindent elrendeztem. Aztán elindultam a szobámba ami, mint kiderült az ellenséges Hwang Tae Kyunggal szembeni szoba volt. Tárva nyitva volt az ajtaja. Én sóhajtottam és mivel az ajtó befelé nyílt így beléptem, hogy becsukjam az ajtót. Ismételt sóhajtás közepett, megfogtam a kilincset.
- Jó éjt Hwang Tae Kyung – motyogtam mielőtt becsukódott volna az ajtó. Aztán nem csukódott tovább az ajtó. Hiába húztam.
- Amy! – szólított meg másik oldalról Kyung hangja. Elengedtem a kilincset. Este tíz múlhatott. Az ajtó kinyillott és Kyung egy türcsiben állt ott.
- Elnézést, nem szerettem volna zavarni, csak láttam, hogy az ajtód nyitva van és gondoltam becsukom az ajtót – közöltem a szemébe nézve és még véletlenül sem lejjebb. Kyung a csuklóm után kapott és beperdített a szobába, majd becsukta az ajtót. Én igen megilletődtem, ami kiülhetett az arcomra.
- Ki vagy te? – kérdezte.
- Amy Bloom – válaszoltam. Kyung mérgesen legyintett egyet.
- Még egyszer kérdem ki vagy te? – kérdezte.
- A nevem; Amy Bloom – közöltem vele.
- Ne szórakozz velem! – mondta koreaiul és hevességében körbe járt kétszer és megállt előttem. – Ki vagy te? –kérdezte idegesen koreaiul és mielőtt elismételhette volna angolul, addig válaszoltam neki az anyanyelvén.
- A nevem; Amy Bloom – mondtam ugyan olyan higgadtan. Kyung megdöbbent.
- Beszélsz koreaiul? – kérdezte. Én lassan bólintottam.
- Beszélek koreaiul - mondtam az anyanyelvén. Sóhajtott méregessen egyet.
- Ismét megkérdem, ki vagy te?
- A nevem; Amy Bloom.
- Komolyan mondom, mintha egy lemezt hallgatnék, ami ugyanazt ismétli; a nevem Amy Bloom - kicsit artikulálva utánzott.
- Honnan jöttél?- kérdezte.
- Amerikából - válaszoltam.
- Amerikából, honnan?
- Hollywood, Beverly Hills – közöltem velem.
- Az gazdag környék. Mit keres egy magadfajta Koreában? – kérdezte és mélyen a szemembe nézett.
- Honnan veszed, hogy gazdag vagyok?- kérdeztem vissza.
- Ugyan - legyintett-, ne röhögtess, attól hogy a többieknek nem esett le attól még nekem igen – közölte.
- Oh, most, hogy mondod, nekem is leesett valami, amiről szerintem te is tudsz – mondtam és csípőre tettem a kezem.
- Igen? – nézett kérdőn.
- Remélem elég, ha csak annyit mondok, hogy Kho Mi Nam – ahogy kimondtam, hogy „kho” és nem „go”, - mert így szépfiút jelentet- Kyung hátralépett egyet.
- Úgy látszik nem csak nekem jó a megfigyelő képességem – mondta és hátrább lépve ismét.
- Tudod mit, te mesélsz nekem és én meg neked, anélkül, hogy elintézném, hogy kirúgatnálak – közölte.
- Ha ez egy egyesség akar lenni, akkor benne vagyok – Kezet nyújtottam neki, amit készségesen elfogadott és közben egy darabig csak egymás szemébe néztünk.
- Mindjárt jövök, csak föl öltözöm – közölte és elvonult a fürdőbe, aztán egy boxerba jött ki, és ahogy a szobát átszelte bekötötte a köntösét, így nem látszott többé már ki a tökéletesen lapos hasa.
Leült az ágya szélére és intett nekem. Én elé álltam.
- Ülj le – mondta és maga mellé mutatott. Én egy darabig néztem a helyet.
- Inkább állnék - közöltem vele.
- Ne aggódj, nem foglak megenni – mondta és meglapogatta az ágyat én sóhajtottam és leültem.
- Mit akarsz tudni Hwang Tae Kyung, ha már ilyen okosan rájöttél az én kis álcámra? – kérdeztem.
- A nevedet már tudom. Feltételezem ez az igazi. És azt is tudom, honnan jöttél. Most azt akarom megtudni miért? – közölte és várta a választ.
- Minden igaz volt, amit eddig mondtam – elmerengtem a távolba és sóhajtottam.
- Anyám színésznő, apám zenész-énekes – mondtam és éreztem, hogy az arcomat fürkészi, ezért féloldalt ültem és a szemébe néztem – Leléptem otthonról – közöltem vele.
- Csak egy levelet, hagytam. Elhoztam az összes pénzem és leléptem. Ha akarnék, akkor sosem kéne dolgoznom az életem hátralévő részében – jelentettem, ki mire kicsit megdöbbent és az arcán tisztán látszottak a gondolatok.
- Azért vagyok itt, mert az interneten böngésztem, eléggé meggondolatlanul, és pont elhatároztam, hogy lelépek, és ez igen távol van a hazámtól, nem beszélve arról, hogy így nehezen lenyomozható az ittlétem, mivel a szállást tőletek kapom és Ahn igazgatóúrral megbeszéltük, hogy csak hat hónap után fog hivatalosan bejelenteni a munkaügyiseknél. Azzal, hogy itt vagyok ő nyert, mert havi négyezer dollár helyett kétezret ad ki a személyzetnek, vagyis nekem, aki sminkes és házvezetőnő is egyben.
- Az elvégzett munka miatt egyikőzöknek sem kell aggódnia. Remekül főzők, takarítok. Gyerekkoromtól kezdve sminkelek, a családom helyezte miatt – itt szüntet tartottam és nem bírtam tovább nézni Kyung arcát, amint gondolatról gondolatra változik.
- Mint mondtam az összes pénzemmel leléptem. Ezeket ráraktam egyetlen Koreában és csak is itt érvényes kártyára, amit egy hónap után szét fogok osztani kisebb címletesekre. Így elég biztonságos, és nem találnak rám. Azzal hogy eljöttem és repülővel semmi nyomot nem hagytam magam után, mert hamis papírokkal repültem. Amíg egyáltalán észbe kapnak, hogy már nem az országban vagyok fél év, de meglehet, hogy egy év is letelik - itt ismét ránéztem. – Elég idegen vagyok még itt, de továbbra is szeretnék itt dolgozni – közöltem vele. Mindent szépen koreaiul beszéltünk meg.
- Mikor tanultál meg koreaiul? – kérdezte.
- Tizenkettő és tizenöt éves korom között – közöltem vele. - Több nyelven beszélek, melyek; az angol, koreai, francia, német, kínai és utóbbi három évben japán – közöltem vele.
-A sok ázsiai nyelvet azért, mert anyám szerint egyszer Ázsia lesz a világ közepe – mondtam fél mosollyal, ami kicsit keserű volt. Majd vártam, hogy megszólaljon.
- Azt hiszem, hogy ép ideje volt már eljönnöm abból a bolondok házából – Itt elhalhattam és a falat bámultam egy darabig. – Remélem, sosem találnak rám.
Csöndbe burkolódzott a szoba.
- Hány éves vagy? – kérdezte.
- Lassan húsz – válaszoltam mire találkozott a tekintünk.
- Azt hittem öregebb – közölte.
- Amerikai vagyok, ez így van rendjén –válaszoltam és megrántottam a vállam.
- Mit tudsz Go Mi Namról?- kérdezte egy kis szünet után.
- Azt biztosan, hogy nem ide tartozik – közöltem vele.
- Szóval rájöttél - állapította meg.
- Igen, és te meg a másik Kyung biztos tudsz róla. Jeremy nem hiszem, hogy tudná – közöltem vele.
- Szóval szerinted Shin Woo Hyung is tudja?- kérdezte.
- Oh, azt nem tudtam, hogy függetlenül egymástól tudtok a dologról – vallottam be.
-De tudod mit? Én most lefekszem…- álltam föl.
- Akkor nem érdekel Go Mi Nam? – kérdezte.
- Nem kenyerem másnak bonyodalmat okozni. Go Mi Nam jó ember, talán túl jó is – tettem pár lépést az ajtó felé, aztán megálltam. Kyung is fölállt. Én hátrafordultam.
- Úgy hiszem, hogy az hogy Mi Nam itt van, az sokkal többet hordozz magában, mint egy fiatal kalandvágya. Úgy hiszem nyomós oka van és úgy hiszem, hogy nem marad már sokáig – azzal visszafordultam és elindultam az ajtóhoz. Kyung is követett. Kinyitottam majd kiléptem a folyosóra.
- Amy…- Hátrafordultam.
- Kyung?
- Ne aggódj semmi miatt – mondta halkan és titokzatosan koreaiul. Én csak bólintottam.
- Jó éjt Tae Kyung. – mondtam és bevonultam a szobámba. Az ő ajtaja az enyém után csukódott.

Amy Bloom és a Koreai munka- 2.Fejezet

2.Fejezet
Új Kezdet

Leszállt a gép, és én az elsők között voltam, aki lelépett. A kalapomat a fejemre húztam, ami egy egyedi tervezésű venchelli volt. Fehér klasszikus női formájú. A Dolce & Gabana szemüvegemet is felraktam, és emelt fővel elindultam. Sokat gondolkoztam, hogy talán túlzás az öltözékem, de rájöttem, hogy nekem csak márkás cuccaim vannak és egyébként is fontos az első benyomás. A magas sarkúm, csak úgy kopogott a benti burkolaton. Többen, utánam fordultak. Aztán megláttam egy férfit, aki koreai volt, és a nevem tartotta egy táblán. Amy Bloom… Igen ő lesz, Ahn igazgató úr. Kedves arca van, habár most kicsit elbambult. Szerintem nem hitte el, hogy én tényleg felé tartok. Aztán még jobban kihúztam magam, és elkezdtem integetni. Kecsesen, de mégis energiát sugárzóan. Ahn igazgatóúr körbenézett. Ez a tipikus most nekem integet körbenézés volt.
- Ahn igazgatóúr, Amy Bloom vagyok – ahogy megálltam biccentettem neki, bemutatkoztam és a kezemet nyújtottam. Ő is egy kis lefagyás után a kezét nyújtotta.
- Azt hiszem, én vagyok a munkaadója – közölte velem.
- Azt hiszi? – néztem rá furcsán.
- Szóval, Ahn igazgatóúr vagyok – mondta és zavartan mosolygott. – Jöjjön – terelgetett. A kezét a csípőmre rakta hátulról, ami engem, cseppet sem zavart. A testőrök is ezt csinálják.
Egy fekete autóhoz mentünk. Útközben mindent elmesélt, hogy négy fiúval fogok együtt lakni. Ami kicsit vicces és izgalmas is egyben. Jeremy, Shin Woo Hyung, Hwang Tae Kyung és Go Mi Nam. Kiderült, hogy ők egy együttes, az A.N.JELL. Ők itt igen híresek. Habár, mintha valamit én is olvastam volna róluk már. Ahn igazgatóúr közben lebonyolított egy telefont is. Természetesen koreaiul és persze nem tudta, hogy értem. Rólam volt szó, de úgy, hogy a nevem még véletlen sem hangzott el. Ahn igazgató úr, igen gyakorlatias. Ahn bizakodó volt, velem kapcsolatban, és azt is közölte a másik oldalon valakivel, vagy kikkel, hogy igen megnyerő vagyok, de sajnos nem beszélek koreaiul. Hát, ami azt illeti, beszélek… Elmosolyogtam a gondolatra. Nehéz lesz szerepet játszani vagy könnyű? Nekem… könnyű édesanyám színész.
Ahn letett a háznál, és bevezetett. Mindent megmutatott, hogy kinek melyik a szobája és végül bevezetett az enyémbe. Ez is szinte, ugyan olyan luxus szoba volt, mint a többi. Nem volt hiány semmiben. Ahn közölte velem, hogy a csapat hétre ér haza. Ezek után elbúcsúztunk. Mivel még csak négy óra volt, így kipakoltam a két bőröndömet, ami nemrég érkezett meg. Átöltöztem. Felhúztam egy jogging nadrágot, ami divatos és csillogó volt, és ráhúztam egy mini farmer szoknyát. A fölsőm egy fehér strasszos trikó volt csavart mintákkal. Illett a fekete csillogó jogginghoz. Úgy gondoltam, hogy a fiúk örülnének valami finom vacsorának, így megnéztem mi tartalmaz a hűtő. Éppenséggel képes voltam összedobni egy komplett vacsorát. Így készítettem egy frankfurti levest. És odaraktam egy olasz rakott tálat. A desszert egy igen egyszerű sütés nélküli finomság volt. Ami babapiskótából, gyümölcsből és joghurtból állt. Amíg minden elkészült, szépen megterítettem. Az asztalra kiraktam előételnek egy kis zöldségtálat, sajttal és szőlővel. Közben ment egy koreai rádió, mert találtam egy állomást a mobillomon és énekelgettem a számokat, mert volt olyan is, ami már többször elhangzott. Nem volt rossz hangom, ahogy apámnak sem. Anyám szerint, én csak jó géneket örököltem mindkettőjüktől, és az anyai részről, a nagyszüleimtől, meg az okos fejemet örököltem. Már majdnem kész volt minden. A leves még fölt kis lángon. A desszert a hűtőben hűlt. A második a sütőben melegen tartva, és a pirított kenyér kockák, már majdnem készek voltak, amikor hallottam az ajtónyitódást.
Valaki koreaiul felkiáltott, hogy milyen jó illatok vannak és több hang is egyetértett vele. Én nem zavartattam magam. A wokban pirítottam tovább a kockákat, és egy angol dalhoz - ami a rádióban ment- dúdoltam. Amikor megállhattak a konyhánál, pont kész lettem így a wokból átraktam a kész pirított falatokat, egy fehér porcelán tálba.
- Ba? – hallottam az egyiket. – Ő lenne az? – kérdezte a többit. Feléjük fordultam a kezemben a tállal.
- Sziasztok! – biccentettem feléjük. – Én vagyok a házvezetőnőtök, illetve a sminkesetek is egyben. A nevem Amy Bloom – mosolyogtam rájuk, ahogy bemutatkoztam angolul.
- Te tudod mit mondott? – kérdezte a legkisebb egy a mellette álló kócosat. A festett szemű, nem a kócos lefordítatta a bemutatkozásomat, mire mindenki ledöbbent aztán mosolygott, kivéve a festett szemű. Előre lépet a szőke.
- Én Jeremy vagyok. Ő itt Kang Shin Woo Hyung. Ő Hwang Tae Kyung és Go Mi Nam – közölte velem angolul és mutogatott.
- Üdvözletem – mosolyogtam. – Ha már így együtt érkeztetek meg, akkor menyetek mossatok kezet, vagy ha akartok, mosakodjatok is meg és vacsorázhattok – közöltem velük. Go Mi Namnak, Shin Woo Hyung mindent fordított a fülébe.
- De jó! – kiáltott fel vidáman Mi Nam és elvonult. Én megilletődötten néztem utána.
- Ha megfelel, mind tíz perc múlva itt vagyunk – mondta Hwang Tae Kyung.
- Természetesen – bólintottam. A fiúk elvonultak én meg letettem a tálat. Egy szekrényben főzés közben különböző borokat találtam és kiválasztottam kettőt, ami jól ment a vacsorához. Az egyik egy testesebb vörös volt a rakott tálhoz, a másik az egy fehér félszáraz a többihez. Go Mi Nam és Shin Woon érkezett meg először.
-  Üljetek le – mondtam angolul, mire leültek. Nem csináltak semmit, aztán Jeremy is megérkezett és ő is helyet foglalt. Én benéztem a hűtőbe és ellenőriztem a desszertet. Aztán öt perccel később Tae Kyung is megérkezett és helyet foglalt. A fehérbort elővettem a hűtőből és az asztalhoz álltam mire rám figyeltek. Tae Kyung kicsit ellenségesen.
- A borokat a szekrénybe találtam és elkészítettem a hozzáillő menüket. Ez a bor szinte végig fogja kísérni az egész vacsorát, kivéve a főételt – közöltem velük angolul. Shin Woo Hyung csak annyit fordított, Go Mi Namnak, hogy a borról beszélek.
- Természetesen, aki valami másféle italt szeretne, az szóljon. Tudok koktélokat is keverni – tettem hozzá mosolyogva.
- Amy, ugye? – nézett rám Jeremy nagy szemekkel.
- Igen, Jeremy? – kérdetem vissza.
- Biztos házvezetőnő vagy? – kérdezte.
- És sminkes – folytattam és bólogattam. Úgy látszik mind tudtak angolul csak, Go Mi Nam nem tudott, habár észrevételem szerint megértett belőle pár dolgot.
- Szóval az előétel, amit itt látattok, zöldségekből, sajtból és szőlőből ál. Ajánlom az uborka répa és sajtpárosítást, illetve a sajt és répapárosítást, nekem azok a kedvenceim – ismertettem a tagokat az előétellel. Azzal kibontottam a bort, amit igen könnyű volt mivel előzőleg már meglazítottam a dugót. Mindenkinek a jobb oldaláról öntöttem az italt, amíg kérték a fehérboros poharukba. Az bort letettem a pultra.  A konyharészből is jól láttam, hogy mindenki jó étvágyat kíván a másiknak, amíg én megnéztem, a sütőben a rakott tálat.
- Amy, te nem eszel velünk? – kérdezte Shin Woo.
- Nagyon kedves, hogy meginvitálsz az asztalhoz, de köszönöm nem vagyok éhes, és egyébként is most a legfőbb, hogy ti jól érezzétek magatokat – mondtam félig körbe mosolyogva. Hyung csak bólintott. Mikor abba, hagyták az előételt tálaltam a levest és a pirított kenyér kockát.
- Frankfurti leves pirított kenyér kockával, ehhez az ételhez is az előző bor remekül illik, persze ha valaki más aperetivet kér, az nyugodtan szóljon – mondtam és a hűtőből elővettem egy vizet, amiből öntöttem magamnak.
- Hé, é te! – szólított meg Hwang Tae Kyung nem éppen a legudvariasabb módon, ezért mindenki döbbentetten érzett rá utána rám.
- Hozz nekem is vizet! – inkább parancsoló volt. Leraktam a poharam, és neki is odavittem a buborékmentes vizet és egy vizes poharat, amit leraktam az asztalra és a rend szerint töltöttem neki.
- A víz szöuli nem a legjobb választás, de, ahogy kívánod, Tae Kyung – mondtam és visszaraktam a hűtőbe vizet. Éreztem, hogy vett a hátamra egy lenéző pillantást.
- Ez nem volt szép tőled! – mondta Go mi Nam koreaiul.
- Neked semmi közöd, hozzá, hogy hogyan beszélek az alkalmazottaimmal – közölte vele.
- A mi alkalmazottunk - mondta Shin Woo.  Én úgy tettem mintha nem érteném és dudorászva ittam még egy két kortyot.
- Szerintem jó választás volt, nagyon rendes lány, és még jól is néz ki – közölte, Jeremy mikor találkozott a tekintetünk. Én elég üresen nézhettem, mivel én most a nem értem, hogy rólam van szó fázisban voltam, ezért sóhajtott és a levesével foglalkozott.
- Jeremy, ezt nem kellett volna – közölte, Shin Woo.
- Úgy sem érti – rántott vállat, Jeremy.
- Elnézést, netán hozhatom a főételt? – kérdeztem, ahogy odaálltam az asztalhoz.
- Az jó lenne, köszönjük – mondta, Shin Woo.
Én beszedtem a tányérokat, és a továbbiakban nem figyeltem a beszélgetésükre. Tálaltam a rakottat és a vörös bort. Mindenkinek nagyon ízlett, még Tae Kyungnak is. Ezek után következett a desszert.
- Ez meg micsoda? – piszkálta meg az adagját, Kyung.
- A desszert és nyugodtan megeheted, nem lesz tőle semmi bajod.– közöltem vele. Eléggé vonakodva kezdett, hozzá, de azt is, csak azért mert látta, hogy a többieknek ízlik. Aztán minden elfogyott. Föl szedtem a tálakat csak a poharak egy része maradt ott.
- A maradék ételeket, be fogom rakni a hűtőbe, ha gondoljátok, megtaláljátok őket, a helyén – közöltem vele.
- Egy koktélt! – csettintett, Kyung. Én odaálltam mellé és csípőre tett kézzel elmosolyodtam.
- Egy koktél rendel, ha szabad érdeklődnöm, milyet kér az úrfi? – kérdeztem kicsit színészkedve.
- Egy Long Beach koktélt – mondta nekem és intett, hogy távozatok, de én a többiek felé fordultam.
- És az úrfi csapat tagjai mit kérnek? – mosolyogtam rájuk kedvesen. Egy sor őőő után, mindenki ugyanazt kérte.
- Négy Long Beach rendel – mondtam magamnak és gyors elkészítettem a koktélokat majd felszolgáltam.
- Parancsoljatok fiuk – mondtam, mire, Go Mi Nam megrezzent. Futólag ránéztem, amit ő nem vett észre, de én észrevettem a turpisságát. Lehet, mindenkit becsap? Mondjuk én is…
- Akkor én most elkezdek, mosogatni, ha nincs más kérésetek, akkor a poharakat hagyjátok az asztalon és nyugodtan térjetek nyugovóra – mondtam nekik. Hamar mindenki befejezte és mindenki egyszerre távozott volna.
- Oh, és Kyung…- erre mindenki megállt, Hyung is feszülten figyelt, de én csak, Hwang Tae Kyungra néztem. – esti mesét nem vállalok – közöltem vele és visszafordultam a mosogatáshoz. Hallottam, ahogy elnevetik magukat a többiek. Kyung meg elviharzik. Shin Woo Hyung meg, Go Mi Namnak fordította le az egészet. Mindenki jó éjt kívánt, kivéve persze a sértődött Kyung és elmentek.

Amy Bloom és a Koreai munka- 1.Fejezet

1. Fejezet

Az eltünt múlt

Nehéz gyermekkorom volt… Persze ez nem az anyagiakban mutatkozott meg. Jól éltünk, túlságosan is jól. Édesanyám színésznő volt és édesapám meg zenész-énekes. Voltak… Nem haltak meg. Elhagytam a szülőföldemet, Amerikát. Hollywoodban laktunk, ott is a legdrágább környéken, ahol a sztároknak szokás. Magán suliba kellett járnom, amióta az eszemet tudom, de aztán egyszer csak fölébredtem. „Nem akarom ezt tovább csinálni!” – mondtam magamnak és otthagytam a házat. Otthagytam mindent egy búcsúlevéllel. A három királykisasszony közül a legkisebb elmegy szerencsét próbálni. Habár ez így nem teljesen igaz, mert egyke gyermek vagyok. Anyám beválása szerint, már így is nehéz szülés volt, ez az egy is. Tehát én, így nem kell neki több gyerkőc. A szülők néha olyan idegesítőek tudnak lenni, főleg az enyémek. Ők mindig idegesítőek. Utáltam az állandó felhajtást magam körül és a családom körül. Család? Nem, azt hiszem ez sosem volt IGAZI család. Tizenkilenc éves vagyok. Eddig rabságban éltem, de most végre szabad lehetek… Koreába megyek. Miért?

- Hagyatok! Elegem van belőletek és az állandó felhajtásból! – kiabáltam és becsaptam az emelet ajtaját. Ez volt a saját birodalmam, az egész emelet az enyém volt. Minden úgy nézett ki, mint egy komplett házban, a különbség csak az volt, hogy a lépcsőm az alsó szinti nappaliból vezetett fel a birodalmamba.

- El kell innen mennem!- Mondtam bosszúsan és leültem a laptop elé. Az álláshirdetések között kezdtem böngészni. – Minél messzebb annál jobb – mondtam és a külföldi munkákra kattintottam.

„Kanadába tanárnő kerestetik ép havi bérért.”

- Nevetséges, és egyébként is túl közel van – Leszűkítettem a keresést Ázsiára.

„Kínába tolmácsot keresek, hosszú távra. Üzleti ügyintézésre. „

- Tolmács az oké, de üzleti ügy? Na, neeeem – átlapoztam tíz oldalt, anélkül hogy bármit elolvastam volna körülük azt megakadt a szemem egy nagy piros betűsön.

„Koreába, házvezetőnőt és sminkest keresek. Szállással, étkezéssel, havi 2 ezer dollárért. Koreai nyelvtudás nélkül.” – mondta a hirdetés első sora.

- Koreai nyelvtudás nélkül? – gondolkoztam. – Majd azt mondom, hogy nem tudok koreaiul.

Öt nyelven beszéltem. Az anyanyelvemen, angolul, természetesen. Franciául, koreaiul, németül és kínaiul. A japánt még csak pár éve kezdtem. Anyámék mindig azt mondták, hogy Ázsia lesz a világ közepe. Na persze. Szóval tizenkilenc évemet ezzel a szarsággal töltöttem. Tanulás.  A hirdetés végén megtaláltam minden információt. Tárcsáztam a számot.

- Hallo, itt Ahn, igazgató úr beszél – mondta egy férfihang koreaiul.

- „Ne felejtsd, te most nem beszélsz koreait” – mondtam magamban.

- Hallo, jó napot kívánok. Amy vagyok és házvezetőnői, illetve a…- kezdtem angolul, de félbeszakítottak.

- De jó, hogy hívott! – mondta az ürge szintén angolul.

- Maga az első, aki hívott minket! – mondta boldogan. – Mindkét állás szabad még, tehát melyikre tetszik jelentkezni? – kérdezte. Ez az Ahn igazgató úr nagyon biztos volt magában.

- Én úgy gondoltam, hogy mindkettő egy állás – szünetet tartottam. – Úgy értem, ha gondolja egyszerre is betölthetném mindkét állást. Tudja tizenkét év sminkkelés gyakorlatom van – mondtam, ami a látszat ellenére nem volt hazugság. Kicsi korom óta én készítem édes anyám sminkéit, ha van időm, sőt ha úgy esik apámét is.

- A házvezetőnői poszttal nem lesz gond. Tudok főzni is és mosni, szeretek takarítani – Az utolsó szó kicsit túlzás volt, mert nem szeretek csak itthon megszoktam, hogy mindig én takarítok, mivel minden bejárónőt ki kellett rúgni, mert információkkal szolgáltak a médiának, egy kis bér kiegészítésért.

- Oh, ez igen megnyerő – mondta Ahn igazgatóúr angolul és elhallatott egy pillanatra. – Mikor tudna jönni? – kérdezte.

- Ha még ma elindulok, akkor holnapra ott vagyok – közöltem vele, bárhol is legyen az ott.

- Rendben. Öné az állás és kéthét próbaidőt kap. Óh, és a bér…- kezdte volna, de félbe szakítottam.

- Két ezer dollár havonta – mondtam. Persze ha az ember két posztot tölt be, akkor az már négy ezer lett volna, de bevágódni minél előbb, annál jobb.

- Fél óra múlva visszahívom Amy…

- Amy Bloom – mondtam.

- Rendben Amy Bloom. Visz hall – mondta és letette.

Most két bőrönddel és az összes pénzemmel – ami megfelelt egy fél élet pénzének- már épp leszállóban van a repülő. Csak egy levelet hagytam, melyben leírtam, hogy ha rajtam múlik, akkor engem többet nem látnak. Az utolsó dollárt is kivettem a bankból és nyitottam egy másik számlát, ami Koreáiban is használható.  Mindent úgy csináltam, hogy ne lehessek lenyomozható. Ez az egész többe került, mint az ottani kéthavi fizetésem, de megérte. Pénzem és csak azért dolgozok, hogy ne unatkozzak, meg, mert a szállást ők intézik, így még nehezebben lehetek majd bárkinek is nyomon követhető. Amíg elmélkedtem, addig a gép megkezdte a leszállást. Állítólag Ahn igazgató úr fog rám várni. Szerencsére a csomagokkal – azzal a két kis bőrönddel – nem kell foglalkozni, mert automatikusan a szállására viszik nekem a cuccom. Állítólag nem egyedül fogok lakni.