Lektorálta: Ani-chan, köszönet érte.
Fejezet 1
A kristály
Három hete költöztünk St. Louisba, azóta ki sem mozdultam a lakásból. Nem a legjobb környéken laktunk, de elég csöndes volt. A felújításokkal szerencsére még ideköltözésünk előtt végeztek, így minden csillogott. A mi kis három szobás luxuslakásunk nem illett a környék lepukkant hangulatához.
Édesanyám egy igazi karrierista nő, kiválóan megtalálja a helyét a világban. Tárgyalásokat bonyolít le, ha kell, olykor üzleti tanácsadót is játszik. Nem rég vált el a második férjétől. Szerencsére nem az a bunkó volt az apám. Beletelt egy kis időbe, amíg anyám rájött, hogy csak a pénzére hajt. Pedig igen dekoratív nő, és persze okos is. Igazából nem is tudom, miért költöztünk ide. Szerintem anyám magányában rábökött a térképre, és ez lett belőle. Mondjuk New York és Chicago sem volt jobb, Los Angelesről nem is beszélve; ott élni katasztrofális volt.
Édesanyám most utazott el egy rendkívül fontos tárgyalásra, állítólag holnap jön haza. Mégis mi lehet fontos egy vámpír tárgyalásán? Az ürge meghalt, valaki visszahozta vámpírként, és a családja fel van háborodva, mert így már nem érvényesek az örökösödési papírok. Felháborító. A mai világban ember eszik embert.
A vámpírok létezését lassan három éve hozták nyilvánosságra. Azóta felborult az élet. Bár sose kerültek volna elő! Mondjuk én még sosem találkoztam vámpírral, de hozzám hasonlóval sem.
Hogy mi vagyok? Boszorkány. És hogy ki vagyok? Len Wolf. Vagyis teljes nevemen Lenna Wolf, de azt nem használom, mert utálom, szerintem nagyon tré. Sokan azt hiszik, hogy fiú vagyok. Persze csak addig, amíg meg nem ismernek személyesen. Anyám szerint ő vagyok fiatalabb kiadásban, és vagy százszor tökéletesebben. Elég sokszor erőltette a modellkedést, de nem vállaltam. Nem szeretem a modelleket, és azokat a dolgokat, amit mindenki „aranyos”-ként emleget. A plüss állatoktól egyenesen falra mászok. Mindent utálok, ami csak egy kicsit is aranyos. Eléggé sötét személyiségem van. Talán csak hozzá torzultam a lelkemhez. Talán…
A szobám sem átlagos. Feketék a falak, és a reluxa is, ami egyszer sem lett felhúzva, mióta itt vagyunk. Ugyan, minek nekem a napfény? Itt is padlófűtés van. A sötét mahagóni padló, és az antik bútorok is a szoba részét képezik. A közepén egy nagy, baldachinos franciaágy található, melyre sötétvörös bársony függönyt akasztottam. Ezt legtöbbször behúzom. Ezen kívül van még itt egy hatalmas ruhásszekrény. Akasztós, mert a hajtogatás szánalmas dolog. Persze a ruháim nagy részét a folyosóról nyíló gardróbban tárolom. Az közös anyámmal. Van még egy íróasztalom, ezen tartom a laptopomat. Egy a plafonról gombnyomásra leereszkedő plazma tv. Rejtett hangfalak, és rejtett kis hűtő. Egy gombnyomásra előtűnő könyvespolc, melyen kizárólag számomra értékes könyvek vannak. Meg egy ps3-am, amit igazából csak arra használok, hogy kiéljem öldöklési vágyaimat. Verekedni is szeretek.
Mit jelent boszorkánynak lenni? Jó kérdés… Még én sem tudom pontosan. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha vámpírok és boszorkányok léteznek, akkor minden mese életre kellhet.
Lassan dél lesz. Azt hiszem, rendelek egy pizzát.
Felkeltem az ágyamból, és kibattyogtam a konyhába. Telefonon rendeltem, egy bolognaiasat kértem. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Már megint a kampányoljunk a vámpírok mellett című műsor ment. Milyen ostobák az emberek! Tíz perc múlva csengettek. Fejemben az ígéretes pizza gondolatával az ajtóhoz vánszorogtam, és kukucskálás nélkül kinyitottam.
- Kicsim – ugrott a nyakamba anyám.
- Te mit keresel itt? – kérdeztem, miközben levakartam magamról.
- Hát nem is örülsz, hogy haza jöttem? - kérdezett vissza sértődöttséget színlelve.
- Ne akard, hogy őszinte legyek – mondtam, mire arckifejezést váltott, és legyintett. Én hátrébb léptem, és elindultam a nappali felé.
- A pizza is mindjárt megérkezik – mondtam, és leültem.
- Kicsim.
- Hm?
- Figyelnél egy pillanatra? - kérdezte, mire egyet csámcsogva, kedvtelenül felé fordultam.
- Egen?- néztem rá kérdőn, s ekkor valami mást is láttam: egy pasit, akin rögtön megakadt a szemem.
- Ő itt Dave. David Williams – mutatott rá boldogan.
- Aham. Az én nevemet már biztos tudja, úgyhogy semmi szükség a bemutatkozásra. Bájcsevegni sincs túl sok kedvem. – mondtam, és kikapcsoltam a tévét. Felálltam, és lassú léptekkel, kedvetlenül bevánszorogtam a szobámba. Még öt perc sem telt el, mikor kopogtatás ütötte meg a fülem.
- Gyere! – szóltam ki.
- Figyelj Lenna…
- Mondtam már, hogy ne szólíts így! - tiltakoztam.
- Tudom, hogy nyári szünet van, és nincs iskola, de jót tenne neked, ha kicsit kimozdulnál itthonról – mondta, és leült az ágyam szélére.
- Igen. És? – ültem föl.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnél bevásárolni, vagy ilyesmi.
Erre nem tudtam reagálni, így csak ültem tovább. Aztán megtört a csend.
- Tudod, Dave és én szeretnénk kicsit kettesben lenni – közölte nagy nehezen.
- És ebben megakadályoz a jelenlétem? Mert tudod, nem hiszem, hogy arra támadna gusztusotok, hogy a szobámban csináljátok – mondtam ki rögtön az első gondolatot, ami az eszembe jutott.
- Jaj, kicsim! Ne bolondozz – mondta anyám és játékosan megütötte a vállam. Ott helyben, majdnem felrobbantam.
- Tudod mit? Lelépek, csak hagyj békén – mondtam. – Mennyi idő kéne?
- Kilenc körül már haza jöhetsz.
Remek…
- Akkor most kopás a szobámból, mert szeretnék felöltözni – mondtam, és már mentem is a szekrényemhez. Anyám végre lelépett. Gyorsan kivettem egy fekete csőszárú farmert, egy hozzá illő fekete, testhez álló pólót, és a finom bőrből készült kabátomat. Mennyi pénzt adtam ki ezekért! A lábamra a legacélosabb bakancsomat húztam. Elvégre, ha rám esteledik, kell a védelem. Lassan három éve nem voltam huzamosabb ideig kint az éjszakában. A válltáskámat a bőrkabátom alá csatoltam. Ez is különleges darab volt. Felvettem a napszemüvegemet is, hogy garantált legyen a sötétség. Mivel nem akartam mást magamra aggatni, kitrappoltam a szobámból, és bezártam az ajtót, hátha anyáméknak mégis gusztusuk támadna valamire… A nappaliban csak anyámat találtam, egy köteg pénzt szorongatott a kezében.
- Megjött a pizzád – közölte mosolyogva.
- Fogyasszátok egészséggel – mondtam, és kivettem a kezéből a pénzt, amit a vékony bőrtárcámba suvasztottam. Jól becsaptam magam mögött a bejárati ajtót.
Lassan dél. Még szerencse, hogy nincs olyan meleg! Akkor anyámék ejthették volna a mai napot azzal a Dave-vel. Remélem, megint valami szerencsétlen barmot szedett össze! Végre megjött a liftem. Én mondtam anyámnak, hogy ne ilyen helyre költözzünk, de szokás szerint nem hallgatott rám. Én mondom: nincs rosszabb a középosztály-bélieknél. A portás megdöbbenve üdvözölt. Szerintem fogalma sincs, hogy ki vagyok, vagy hogy egyáltalán mikor kerültem az emeletre. Van ez így. Kint a belváros zaja fogadott. De rég hallottam már! Nem mentem messzire, a két sarokra lévő pizzázóba tértem be. Bolognaiasat kértem, meg egy ásványvizet - szigorúan buborék menteset. Lassan ettem. A harmadik szelet rendelésénél a pincérnő jól megnézett. Természetesen a legsötétebb és legeldugottabb helyen étkeztem. Az emberek is megnéztek maguknak, de nem merték sokáig rajtam felejteni a tekintetüket. Istenkém, nőljenek már föl, nem eszem meg őket! Mikor már nem fért több belém, a pincérnőtől kikértem a számlát. Természetesen ki is fizettem. Még csak délután kettő volt. Legalább a hasam már nem korgott. A bolyongás mellett döntöttem. Egy óra össze-vissza sétálgatás után találtam egy poros ablaküvegű boltot. Nyitva tábla jelezte, hogy beléphetek. Az ajtó nyikorgott, és a fölötte lévő csengő megszólalt. Fura helyre érkeztem: a polcokon különösebbnél különösebb dolgok voltak. Odaálltam a szemben lévő elé, és kíváncsian nézelődni kezdtem. Különböző kivonatok, pikkelyek, hámok és egyebek voltak rajta, üvegcsékben.
Nevetséges…
Mindig is gondoltam, hogy van, aki hisz ezeknek a hatalmában, de én mondom, ez a sok szarság fölösleges. Ok, tudom, én, a kis mezei erőmmel csak papolok, de ha belegondol az ember, aki igazán tud, annak szükségtelen ilyen segédeszköz.
Gondolkodásom közepette egy fehér csuhás, szakállas fickó jött oda hozzám. Nem volt éppen kisdarabnak nevezhető.
- Segíthetek? – kérdezte. Én felé fordultam, a napszemüvegemet a fejem tetejére toltam, és végigmértem.
- Arra nem lesz szükség – mondtam, és visszafordultam a polchoz. A férfi csosszanva megfordult.
- Fiatalság, bolondság – jegyezte meg egy kis idő múlva. Tudtam, hogy ezt nekem szánta, mivel nem volt más a boltban, de nem érdekelt különösebben.
- Mióta varázsolsz? – kérdezte. Egy kis időbe telt, mire a kérdés eljutott a tudatomig. Kicsit megdöbbentő volt a nyíltsága.
- Köze? – kérdeztem vissza.
- Kérdésre kérdéssel válaszolni… nem szép dolog – jegyezte meg. Megfordultam, és a szemébe néztem. Kicsit megijedtem, amikor pár pillanat múlva lilán izzott fel. Nagyot sóhajtott.
- Tudatosan három éve – közöltem vele.
- És nem tudatosan? – kérdezte. Erre nem tudtam választ adni, jobban mondva nem is akartam, mert mióta az eszemet tudom, azóta varázsolgatok. Ritka az ilyen képesség.
- Ahhoz végkép semmi köze.
- Tudod, fiatal koromban én is eléggé ellenséges voltam – fordult meg. Pár pillanattal később egy kristályt helyezett az asztalra.
- Azzal mit akar? – kérdeztem.
- Boszorkány vagy, jól gondolom? – mosolygott rám. Én kimérten bólintottam. – Akkor érintsd meg! – utasított. Valahol egy hang az agyam egy eldugott szegletében azt mondta, hogy ne tegyem meg, inkább távozzak innen minél előbb. Mégsem ezt tettem, hajtott a kíváncsiság. Lassan közelítve elindultam, majd félúton kinyújtottam a kezem a kristály felé. Minél közelebb értem, annál erősebb rózsaszín vibrálást láttam. Néha a férfire sandítottam, aki érdeklődve figyelte a kristályt, és néha rám nézett. Mikor már csak pár centi választott el a furcsa tárgytól, sötétlila fény töltötte be az egész boltot. Megálltam.
- Érintsd meg – bíztatott a férfi. Én ránéztem.
- Te nem vagy kíváncsi arra, hogy milyen a hatalmad, ha kiteljesedik? – kérdezte. Fél pillanatig hezitáltam… Kíváncsi voltam, mi történne.
Amikor megérintettem, lila fény robbant ki a kőből. Egyszerre éreztem forróságot, nyugodtságot és bizsergést. Aztán egy fehér robbanás következett. Egy lökéshullámnak köszönhetően hátraestem. A polcokon lévő üvegek közül a legtöbb összetört. Pár pillanat múlva magamhoz tértem, és sikerült felállnom. Körülnéztem. A kristály eltünt, csak fekete por maradt utána. A férfi ekkor tápászkodott fel, eddig a pult adta fedezékben húzta meg magát. Hátra hőköltem, és sietősen távozni készültem.
- Gyere vissza, ha kérdésed van! – ordított utánam.
Két saroknyit futottam megállás nélkül, csak a közeli parkban ültem le. Ez volt életem eddigi legmegrázóbb élménye. Azt sem tudom, hogy milyen kristály volt az. A férfiról sem tudok semmit…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Sziasztok!
Remélem sok megjegyzést kapok! :)