I. Könyv
2.Isteni szemét
A kidobott könyv az emberek világában végezte, mint a legtöbb szemét. Vagyis, ha azt vesszük ők is selejtnek számítanak. Nem igaz? Több ezer év alatt megfordult már a világ minden szegletében a könyv. Hatalmasabb körökben nyílt titok volt a létezése. Sokak hitték azt, hogy aki a könyvet birtokolja az a világot is birtokolja. Pedig magában ez édes kevés volt. Mivel a könyv csak tanult. Minden birtoklója tudását, tapasztalatait begyűjtötte. De miért? Végül is, ha azt nézzük, akkor ez a könyv így sosem készül el. Mindvégig befejezetlen marad, míg világ a világ. Ezért olyan értékes? Sok kézben megfordult már. Közönséges parasztembertől kezdve a hercegen át a boszorkányig és egyéb mágikus lényekig.
Legutoljára ezerkétszázhuszonhatban látták Kashen herceg birtokában, de amióta meghalt a könyv is eltünt. A szolganépek azt beszélték, hogy a fattyára hagyta a könyvet, de mikor a herceg elhunyt, a fiát nem találták meg többé.
Száz évvel a nagy európai pestis járvány után járunk. Ezernégyszázötvenhármat írunk. Ez az év volt az mikor Konstantinápoly elesett. Talán nem is a véletlen folytán. A könyvet keresték, de mivel azt nem találták meg, így az Oszmán birodalom elfoglalta azt és megtette fővárosukká. Ezután majd ötven évvel, ezernégyszázkilencvenkettőben, mikor Amerikát felfedezték, s a Birodalom népessége már javában törökökből állt, újra a könyvről lehetett hallani. Jobban mondva egy paraszt földműves tömte csak gyermekeinek a fejét a könyvről szóló részben hamis történetekkel. Persze nem sokáig kellett várni a bajra. Jött az magától, ahogy szokás. Egy nap az adószedők, holtan találtak rá a családra. Olyan volt saját bevallásuk szerint, mintha nem maradt volna bennük vér.
A könyv, ezek után háromszáz évvel későbbi Párizsban bukkant fel, amit a Francia forradalom előzött meg.
- Laurent, add át a könyvet! – szolt egy jól öltözött úgy harmincas éveiben járó, szőke, igen markáns arcú férfi. Lehet, hogy csak a szép járomcsontja miatt volt olyan különleges a szemnek.
- Ugyan Vincent, mit kezdenél te vele? – A Laurent nevezetű, hosszú hátrakötött, hajú férfi volt. És sokkal izmosabb, is mint Vincent.
- Mondd meg hol az átkozott könyv! – Parancsolt rá Vincent.
Ez alatt az épület egy távol eső részében, valaki kihallgatta őket. Egy sötét sarokban megbújt, hívatlan vendég.
- Mondtam már nem tudom! – kiáltotta Laurent. Vincent kezében ott remeget a szigonyos puska.
- Ezt mondd Elizabethnek és a fiúknak! – Vincent keze megállt a levegőben többé nem remegett.
Egy figyelő szempár izzott fel vörösen és mielőtt a golyó eltalálhatta volna Laurentet, félre lökte azt.
A feketeruhás csuklyás férfi, ellépet Laurenttől és Vincent felé vette az irányt. Vincent lefagyva meredt az épp támadni készülőre és iszonyatos remegésbe kezdett minden porcikája. A csuklyás férfi, most hátradobta a csuklyáját így láthatóvá váltak a vonásai. Hosszú barna haj, hátul összefogva és azok a szemek zöldesszürkés árnyalatban csillogtak, mintha örvénylett volna.
- Ké…ké…kérem, ne bántson! – kezdett dadogva rimánkodni Vincent.
A férfi már egy lépésre sem volt a puskától, amit simán kivert Vincent kezéből.
Eközben Laurentet sokkolták az események. A padlón ült és arcát a kezébe temette és úgy ringatózott előre-hátra.
Vincent majdnem összerogyott. Meg is történt volna, ha a titokzatos idegen nem kapja karjai közé, de nem azért, hogy felsegítse. Nem.
Laurent felnézett, s abban a pillanatban Vincent elhaló sikolyától zengett meg a terem. Laurent erőt vett magán és feltáplálkozott. Vincent ernyedten feküdt az idegen karjai között, miközben az a nyakára hajtotta a fejét, s vörösen megvillantak a szemei. A következő pillanatban már az ernyedt test lehullott a földre. Nem volt már mi tartaná, nem volt benne többé élet. A sötét alak egy kis vérfoltot törölt le alsó ajka pereméről.
- Sz…szörnyeteg! – Laurent nem ordított, igen halk volt, de hangja erőszakosnak hallatszott a félhomályban.
- Ugyan-ugyan. Inkább örülj, hogy élsz és van kihez hazamenned. – kommentálta az idegen a jelenetet.
- Maga… maga megölte. – bökött fejével a hulla felé.
- Ez az élet rendje. A ragadozó vadászik a prédára, és ha az megvan, megöli. –jelentette ki dacosan és lépet párat, Laurent felé.
- Mit akar tőlem? – a másik férfi közeledésére válaszolva, hátra lépett kettőt.
-A lényegre térek. – mondta és ott termett a férfi előtt. Erősen belevéste a saját szemeit a lehetséges újabb áldozatéba. – Hol a könyv? – egész közel hajolt a férfi füléhez. Érezte a férfi minden szívdobbanását, az ereiben a vért. Már akkor érezte az imént elhunytat és őt mikor belépett a teremben, de most ez a heves lélegzetvételek, és a szívének gyors, erőteljes verése, egyszerűen megbabonázta. Szerette látni a fájdalmat. A szenvedést. Feltüzelte a lényét.
- Nem tudom. – hazudta Laurent elvékonyodott hangján.
- Tudom, hogy hazudsz. Érzem rajtad, ahogy a szíved ver. – Beleszimatolt a férfi nyakába. Laurent erre sikkantott egyet férfihez nem illően.
- Amerikában. – jelentette ki. – Tö…többet én sem tudok.
A férfi elmosolyodott és belenyalt Laurent nyakába ezek után távozott, a pislogás tört része alatt. Laurent összerogyott a földre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Sziasztok!
Remélem sok megjegyzést kapok! :)