Amy Bloom és a Koreai munka- 1.Fejezet

1. Fejezet

Az eltünt múlt

Nehéz gyermekkorom volt… Persze ez nem az anyagiakban mutatkozott meg. Jól éltünk, túlságosan is jól. Édesanyám színésznő volt és édesapám meg zenész-énekes. Voltak… Nem haltak meg. Elhagytam a szülőföldemet, Amerikát. Hollywoodban laktunk, ott is a legdrágább környéken, ahol a sztároknak szokás. Magán suliba kellett járnom, amióta az eszemet tudom, de aztán egyszer csak fölébredtem. „Nem akarom ezt tovább csinálni!” – mondtam magamnak és otthagytam a házat. Otthagytam mindent egy búcsúlevéllel. A három királykisasszony közül a legkisebb elmegy szerencsét próbálni. Habár ez így nem teljesen igaz, mert egyke gyermek vagyok. Anyám beválása szerint, már így is nehéz szülés volt, ez az egy is. Tehát én, így nem kell neki több gyerkőc. A szülők néha olyan idegesítőek tudnak lenni, főleg az enyémek. Ők mindig idegesítőek. Utáltam az állandó felhajtást magam körül és a családom körül. Család? Nem, azt hiszem ez sosem volt IGAZI család. Tizenkilenc éves vagyok. Eddig rabságban éltem, de most végre szabad lehetek… Koreába megyek. Miért?

- Hagyatok! Elegem van belőletek és az állandó felhajtásból! – kiabáltam és becsaptam az emelet ajtaját. Ez volt a saját birodalmam, az egész emelet az enyém volt. Minden úgy nézett ki, mint egy komplett házban, a különbség csak az volt, hogy a lépcsőm az alsó szinti nappaliból vezetett fel a birodalmamba.

- El kell innen mennem!- Mondtam bosszúsan és leültem a laptop elé. Az álláshirdetések között kezdtem böngészni. – Minél messzebb annál jobb – mondtam és a külföldi munkákra kattintottam.

„Kanadába tanárnő kerestetik ép havi bérért.”

- Nevetséges, és egyébként is túl közel van – Leszűkítettem a keresést Ázsiára.

„Kínába tolmácsot keresek, hosszú távra. Üzleti ügyintézésre. „

- Tolmács az oké, de üzleti ügy? Na, neeeem – átlapoztam tíz oldalt, anélkül hogy bármit elolvastam volna körülük azt megakadt a szemem egy nagy piros betűsön.

„Koreába, házvezetőnőt és sminkest keresek. Szállással, étkezéssel, havi 2 ezer dollárért. Koreai nyelvtudás nélkül.” – mondta a hirdetés első sora.

- Koreai nyelvtudás nélkül? – gondolkoztam. – Majd azt mondom, hogy nem tudok koreaiul.

Öt nyelven beszéltem. Az anyanyelvemen, angolul, természetesen. Franciául, koreaiul, németül és kínaiul. A japánt még csak pár éve kezdtem. Anyámék mindig azt mondták, hogy Ázsia lesz a világ közepe. Na persze. Szóval tizenkilenc évemet ezzel a szarsággal töltöttem. Tanulás.  A hirdetés végén megtaláltam minden információt. Tárcsáztam a számot.

- Hallo, itt Ahn, igazgató úr beszél – mondta egy férfihang koreaiul.

- „Ne felejtsd, te most nem beszélsz koreait” – mondtam magamban.

- Hallo, jó napot kívánok. Amy vagyok és házvezetőnői, illetve a…- kezdtem angolul, de félbeszakítottak.

- De jó, hogy hívott! – mondta az ürge szintén angolul.

- Maga az első, aki hívott minket! – mondta boldogan. – Mindkét állás szabad még, tehát melyikre tetszik jelentkezni? – kérdezte. Ez az Ahn igazgató úr nagyon biztos volt magában.

- Én úgy gondoltam, hogy mindkettő egy állás – szünetet tartottam. – Úgy értem, ha gondolja egyszerre is betölthetném mindkét állást. Tudja tizenkét év sminkkelés gyakorlatom van – mondtam, ami a látszat ellenére nem volt hazugság. Kicsi korom óta én készítem édes anyám sminkéit, ha van időm, sőt ha úgy esik apámét is.

- A házvezetőnői poszttal nem lesz gond. Tudok főzni is és mosni, szeretek takarítani – Az utolsó szó kicsit túlzás volt, mert nem szeretek csak itthon megszoktam, hogy mindig én takarítok, mivel minden bejárónőt ki kellett rúgni, mert információkkal szolgáltak a médiának, egy kis bér kiegészítésért.

- Oh, ez igen megnyerő – mondta Ahn igazgatóúr angolul és elhallatott egy pillanatra. – Mikor tudna jönni? – kérdezte.

- Ha még ma elindulok, akkor holnapra ott vagyok – közöltem vele, bárhol is legyen az ott.

- Rendben. Öné az állás és kéthét próbaidőt kap. Óh, és a bér…- kezdte volna, de félbe szakítottam.

- Két ezer dollár havonta – mondtam. Persze ha az ember két posztot tölt be, akkor az már négy ezer lett volna, de bevágódni minél előbb, annál jobb.

- Fél óra múlva visszahívom Amy…

- Amy Bloom – mondtam.

- Rendben Amy Bloom. Visz hall – mondta és letette.

Most két bőrönddel és az összes pénzemmel – ami megfelelt egy fél élet pénzének- már épp leszállóban van a repülő. Csak egy levelet hagytam, melyben leírtam, hogy ha rajtam múlik, akkor engem többet nem látnak. Az utolsó dollárt is kivettem a bankból és nyitottam egy másik számlát, ami Koreáiban is használható.  Mindent úgy csináltam, hogy ne lehessek lenyomozható. Ez az egész többe került, mint az ottani kéthavi fizetésem, de megérte. Pénzem és csak azért dolgozok, hogy ne unatkozzak, meg, mert a szállást ők intézik, így még nehezebben lehetek majd bárkinek is nyomon követhető. Amíg elmélkedtem, addig a gép megkezdte a leszállást. Állítólag Ahn igazgató úr fog rám várni. Szerencsére a csomagokkal – azzal a két kis bőrönddel – nem kell foglalkozni, mert automatikusan a szállására viszik nekem a cuccom. Állítólag nem egyedül fogok lakni.