A vándor történetei- Mia Drake a Roxfortban - 2. Fejezet

2. Fejezet

A találkozás

Az óra gongja halkan megszólalt. Éjfélt ütött a régi billenős. Nem történt semmi különös, de mielőtt elhangzott volna, az utolsó ütem, megjelent az ismert ezüstörvény, csak méretesebb kiadásban. Dumbledore érdeklődve figyelte a jelenséget. Nem kellett már sokáig néznie. Egy csuklyás alak jelent meg és bezárult mögötte az örvény. Fekete köpenye volt. A csuklyája alól, csak kétoldalt lelógó göndör haj vált láthatóvá. Az alak, mintha fellélegezett volna. Aztán az asztal elé lépett és két kezével finoman hátra eresztette a csuklyát.

- Szép, jó estét kívánok, Dumbledore igazgató úr! – mondta a lány és elbűvölően elmosolyodott.

- Szép estét! – köszönt vissza, Dumbledore és a kezdeti kételyei alább is hagytak. Főleg egy ilyen megnyerő mosoly után.

- A nevem, Mia Drake! – nyújtott jobbot a lány. Dumbledore, kicsit megemelkedve a székéből elfogadta a kezet.

- Engedelmével…- mondta Dumbledore és a semmiből egy kényelmes széket varázsolt a lány mögé.

- Oh, köszönöm, ezt a figyelmességet – mondta Mia és helyet foglalt. Mia érdeklődve tekintett körbe a szobában. Dumbledore a lányt figyelte, és már épen megtörni készült a csendet.

- Pont olyan, mint amilyenek képzeltem – jegyezte meg Mia. Dumbledore, nem tudta mit reagáljon. Ezt, Mia is észrevette, így előzékenyen belekezdett a mondókába.

- Nos, igazgatóúr, röstellem, hogy a levélben, biztonsági okok miatt nem tudtam részletesen leírni mindent, viszont most bármilyen kérdésére válaszolok – Mia továbbra is mosolygott. Várt, hogy az igazgató kérdezzen.

- Mesélne magáról? – kérdezte végre meg. Mia sóhajtott egyet.

- Mr. Dumbledore, halott már a teremtés elméletről? – kérdezte, mire az igazgató bólintott. – Akkor felejtse el – Mia kijelentésére, meghökkent, de nem mutatta ezt ki.

- Nehéz ezt beismernem, vagy megosztanom ilyen nyíltan bárkivel is, de mégis úgy érzem, magának elmondhatom –Mia ismét sóhajtott.

- A kezdetben nem volt semmi csak sötétség. Aztán történt valami és megjelent a fény. Háború indult. A sötétség vesztett, de végezetül megtestesült. Sok év telt és rájött miből húzat hasznot. Az emberekből. Ez a megtestesült sötétség, maga a gonosz; az apám – Itt Mia elhallgatott és várta az igazgató reakcióját. Nem történt semmi, így inkább folytatta.

- Tehát, ahogy most állunk én a káosz és miegyébnek vagyok a trón örökösnője. Persze ez soha az életben nem fog megtörténni, hogy én átvegyem azt a posztot – Itt elgondolkozott.

- Anyám ember volt – jelentette ki. – Persze ez a vérvonalam erőségét nem befolyásolja, sőt gondolkodásmódom túlmutat apámén és az erőm is vetekszik az övével, de ő elpusztíthatatlan.  Jelenleg vándorként élek. Járom a világokat és tanulok.  Van apámmal egy egyezményem miszerint, amelyik világba jelenleg tartózkodom az csak is az én hatásköröm, tehát az ő emberei elméletileg nem tehetik be a lábát ide. Persze ez a szabály régebben eléggé sokszor meg lett szegve, főleg részéről. Igaz az óta már nem üldözz állandóan azzal, hogy vegyem át tőle a trónt. Úgy vélem belenyugodott a „nagy” helyzetbe – Itt szünetet tartott.

- Szóval szeretnék engedélyt kérni, hogy itt tanulhassak a Roxfortban – Fejezte be Mia a mondandóját.

- Természetesen itt tanulhat – mondta Dumbledore gondolkodás nélkül. – Persze lenne még néhány kérdésem.

- Persze, kérdezzen bátran – mondta Mia.

- Hány éves?

- Tizenhét.

Dumbledore kicsit elgondolkozott. Egy tizenhét éveshez képest igen fejlett a szókincse és megválogatja a szavait. Ha tényleg ez a valódi kora, nagyon okos lehet.

- Az édesanya most merre van? – kérdezte.

- Egy jó messzi bolygóval együtt elpusztult – felelte Mia rezzenéstelen arccal. Dumbledore érdeklődve felemelte a szemöldökét.

-  Tizenkét éves voltam, mikor apám igényt akart rám tartani. Végezetül vele mentem a székhely bolygóra, ami egy távolabbi dimenzióban volt. Azért mentem vele, hogy anyámat megvédjem. Nem volt más dolgom csak tanulni. A lényeg, hogy mikor tizennégy évesen arra került volna a sor, hogy gyilkolni tanuljak, szembeszálltam apámmal. Bosszúból elpusztította a szülőbolygómat, és vele együtt édesanyámat – Mia mindezt úgy mesélte végig, hogy szinte meg sem mozdultak az arcizma.

- Ez nagyon szomorú – mondta Dumbledore.

- Valóban az, és most azt kéne mondanom, hogy régen volt már, de egy családtag, illetve egy anya elvesztésén senki sem teszi túl magát, amíg csak él – fűzte hozzá a véleményét.

- Valóban – Bólintott Dumbledore, és Mia tudta, hogy az igazgatónak is vannak veszteségei.

- Az ereje az milyen természetű? – kérdezte Dumbledore.

- Hoztam magammal egy pálcát – mondta Mia és intett mire a semmiből a kezébe termett egy pálca. – Ez valójában csak egy fűzfa pálca. Semmi különös nincs benne. Tudnék itteni pálcát használni, de semmi szükség rá, és arra sem, hogy erőm egy pontban koncentrálódjon. Egyes varázslatok mértékénél, kockázatos lenne, ezt a koncentrálódott felfokozott erőt használnom. Így arra jutottam, hogy majd ezt a fa pálcát fogom használni. Persze, ha kell, mondok én varázsszavakat is, de igazából semmi szükségem nem lenne a szavak használatára sem. Tökéletesen végre tudok hajtani bármilyen varázslatot. Az egyetlen dolog, amivel gondom lehet a későbbiekben a bájitaltan – Fejezte be Mia.

- Értem – bólintott Dumbledore. – A bájitaltan az miért jelent gondot? – kíváncsiskodott. 

- Igazából én nem igazi varázslatot használok, ahogy apám sem. Ezt nem nevezném annak, mi teremtők vagyunk. Bármire képes vagyok. Elég egy röpke gondolat – Jelent meg Mia és az igazgató előtt egy-egy csésze finom olasz forró csoki.

- Egészségére – kortyolt bele, majd visszarakta az asztalra.

- Szóval, a bájitalfőzés nem az erősségem. Az nem tartozik olyan dolgok közé, amit könnyen tudok reprodukálni. Ahhoz ész is kell. Habár nem tartom, magam butának, de ha például egy haláleszenciát kéne készítenem, akkor annak nem látnám értelmét, mert egy röpkét gondolok és az illető halott – Fejezte be Mia, de meglátta az igazgató távolba révedő tekintetét.

- Nem kell megijednie, az engedélye nélkül nem fogok senkit sem megölni. Még a maguk Voldemortját sem.

- Képes lenne megölni? – tért vissza a valóságba és igen izgatott lett az igazgató.

- Képes lennék –Bólintott Mia. – De nem teszem meg, mert az hatalmas következményeket vonna maga után. Nem áll szándékomban megváltoztatni ennek a világnak a jövőjét.

- Képes a jövőbe látni? – kérdezte.

- Azt nem, de bármikor, felelősséget nem vállalva időt utazhatok. Tudom, mi fog történi a maguk világában. Én csak ezt az időpontot láttam a legmegfelelőbbek megjelenni – Mia kezébe vette a forró csokit és elkezdett kortyolgatni.

- Akkor, fel van véve – mosolygott Dumbledore. – Egyelőre egy külön szobát kap, ahova majd Dobby fogja elkísérni, de holnap reggelinél be lesz osztva egy házba – Az igazgató valamin nagyon elgondolkozott.

- Köszönöm.

- Tudja befolyásolni a Tesztlek süveget? – kérdezte.

- Igen, de erre nem lesz szükségem. Számításaim szerint és természetemből adódóan csak a Griffendélbe vagy a Mardekárba kerülhetek – Ezután Mia eltüntette az üres bögrét.

- Értem – Bólintott Dumbledore. – Akkor Dobby elkíséri – mondta mire a manó egy halk pukkanással megjelent az asztal mellett. Mia érdeklődve figyelte.

- Szia Dobby, Mia vagyok – nyújtott kezet a házi manó felé, aki ettől annyira megijedt, hogy az igazgató széke mögé bújt. Hiszen egy manónak nem mindennap nyújt kezet egy varázsló.

- Elnézést, csak még nem láttam házi manót – Itt Dumbledore-ra nézett. – Tudom, hogy nehéz elfogadniuk a varázslókat. Ha meg engem nézzünk, akkor hercegnő vagyok – Mosolygott Dumbledore-ra.

- Dobby kérlek, kísérd a vendégünket az alaksori egy szobás helyiségbe – kérte rá a manót, mire az nagy remegések közepette előbújt.

- Igen is uram – azzal elindult az ajtó elé.

Mia még megállt az ajtóban.

- Ha megitta a forró csokit, akkor a bögre automatikus eltűnik miután lerakta az asztalra –mondta azzal visszafordult, az ajtóhoz. – Akkor jó éjt.

- Jó éjt.

Mia követte a házi manót. Az alaksorba mentek, tehát oda, amerre a Mardekár van. Dobby megállt egy faajtó előtt és kulcsokkal kezdett babrálni. Léptek zaja hallatszott, mire a manó csak még idegesebb lett.

- Majd én Dobby –Mondta Mia, mire a kezével intett egyet és az ajtó nyikordulva kitárult.

- Most menj, dolgodra – Tanácsolta neki a lány. – Jó éjt –mondta mire gyors becsukta az ajtót, mielőtt az idegen ráfordult volna a folyosóra. Dobby is még időben tovapukkant.

„Biztos egy prefektus”- gondolta Mia. A szoba nem volt nagy. Egy ágy volt benne egy íróasztal egy éjjeli szekrény és még egy ajtó, ami a fürdőszoba lehetett.

Miát eléggé zavarta a szoba kőfalas kinézete, így úgy döntött, hogy a méretét nem is, de a berendezést megváltoztatja.  Elkezdet hadonászni. A mozdulatok kecsesek voltak. Habár erre semmi szüksége nem lenne, de ő így szerette.

A falak immár lilán és feketén csíkosan váltakoztak. Az ablakot ehhez harmonizáló csipke, majd brokátfüggöny takarta el.  Az ágy egyszemélyes marad, de sokkal kényelmesebb és ízléses lila, fekete párosításokkal. A lába alá intett még egy „szőrős” szőnyeget és az éjjeliszekrényt is átváltoztatta. A mennyezetre egy ufó lámpa került és az éjjeli szekrényre is egy. Ez lett az első napon a fekhelye.