A vándor- 1.Fejezet

1.Fejezet
Amikor a Gonosz is téged akar

Napjainkban

Sokszor éreztem, úgy mintha követne valaki és figyelne, de sose tudtam megbizonyosodni a hitem valódiságáról. Az iskola nem volt olyan messze tőlünk mindössze 20 perc gyalog útra. Az iskolám hatalmas volt saját medencével, konditeremmel, üvegházzal, foci és egyéb sportpályákkal. Az elülső kapun mentem be ma is, szokásomhoz híven. Már megint elkéstem. Nem volt már senki az udvaron. Sietősen mentem a 2. emeleti 204/a osztályba, ahol már elkezdődött a tanítás. Benyitottam.

-Á, csak nem Mia Drake kisasszony?- a tanár úr hátra sem fordult a táblától, csak tovább írt rá.- Már megint késett!

- Elnézést Davisson úr- mondtam még mindig az ajtóban állva.

- Foglaljon helyet, és ha kipakolt az órára, feltételezem, ha tudja egyáltalán milyen órára jött, ossza meg a többiekkel mi az a fúzió!- utáltam mikor Jack Davisson; tanár úr ilyen. Ez általában akkor történik, mikor elkések.

Én lassan kicsomagoltam.

- Nos, Mia kisasszony várom a válaszát!- mondta és most végre az osztály felé fordult.

-A fúzió két vagy több dolog egyesülését, társulását, összeolvadását jelenti. Amit felrajzolt a táblára az egy függvény, egy értéktábla, amely az egy nukleonra jutó kötési energia értékét mutatja meg. Kis tömegszámú atommagok fúziója során az egy nukleonra jutó kötési energia növekszik, ezáltal energia szabadul fel. - mondtam és látszólag a válaszom kielégítő volt.

- Tökéletes Miss. Drake. Tökéletes, mint mindig. Ön sose tud hibázni? - fordult vissza a táblához.

A kérdésére nem válaszoltam, így ment tovább az óra, ami engem csak untatott, ahogy az osztályban szintén pár embert.

- Tom! Meg tudná mondani mit lát a táblán? - mostanra már egy szép nagy egyenletsor díszelgett ott, ahol az előbb még a táblázat. Tom, aki eddig vélhetőleg aludt, most felkapta könnyes, fáradt tekintetét és a táblára meredt.

- Számokat tanár úr- mondta Tom és szemeit kezdte el dörzsölgetni. A többiek mind egyszerre nevettek fel.

- Elég legyen a ricsajból!- Davisson úr intette csendre az osztályt. - Tom, ezt vegye fenyegetésnek; ha nem kapja magát össze meg fogom buktatni fizikából. Óra után várom az irodámban! – Majd ismét visszafordult a táblához.

Az óráim hamar teltek. Az ebédszünetem, mint mindig, az iskola hátsó felében töltöm. A nyugalomra volt kerek két órám.  Elindultam egy fa felé.

- Mia!- szólított meg valaki.

-Á szia, Margaret!- az egyik osztálytársam volt.

-A múltkori fizika dolgozatodat ott hagytad a tanári asztalon- jött közelebb hozzám és a kezembe adta.

- Már megint ötös-halkan jegyeztem meg magamban, amit Margeret meg is hallott.

- Jó neked. Az enyém már megint hármas lett pedig egész nap tanultam- mondta kicsit búsan. -, de ez ne legyen a te gondod- tette hozzá most egy kicsit már mosolyogva.

- Köszönöm, hogy utánam hoztad. Szeretnél csatlakozni hozzám?- kérdeztem tőle, de tudtam, hogy nem fog.

- Azt hiszem, most kihagyom. Tanulnom kell Irodalomra- mondta és hátat fordított.

- Szia! - Ő csak intett egyet és magamra hagyott.

            A kedvenc fám tövében telepedtem le. Elővettem egy könyvet, amit aznap szemeltem ki, olvasni valónak, a tömérdek mennyiségű könyvem közül, ami odahaza a polcokat terhelte. Ez is egy fantasy történet volt. Egy kis varázsló fiúról szólt meg egy dzsinnről, aki ott próbálja a kisfiú orra alá törni a borsot, ahol csak lehetett, mivel a fiú a dzsinn gazdája volt. Ez persze a dzsinnek nem tetszett. Kalandoztam kicsit el.

            A könyv mellé elővettem az almámat is, már csak a késem hiányzott, ami egy kisebb-nagyobb táskatakarítós akció után meg is lett. Nyugalomban fojtattam az ebédemet, közben olvastam. Mindig egy almagerezdet vágtam magamnak. Nem telt el sok idő, megint az-az érzésem támadt, mintha csak valaki figyelne. A szemben lévő fára tapadtak a szemeim, de hiába nem halottam semmit. Mikor már éppen visszatértem volna a könyv folytatásához, megreccsent egy ág. Reflexből eldobtam a késem, ami a fába fúródott. Ellenségem láthatóvá vált, vélhetőleg az ijedtségtől, mivel a kés majdnem annak koponyájában végezte.

- Ki vagy és mit akarsz? - kérdeztem, de ekkor már állva voltam.

- Steven vagyok úrnőm!- mondta nyájasan és a kést kihúzta a fából, amit átnyújtott nekem. - Apád küldött, hogy színe elé vigyelek úrnőm.

- Apám halott! Hazug disznó!- elkezdtem hevesen csomagolni.

- Nem halott úrnőm- kezdett idegesíteni, hogy mindenhez hozzá teszi, hogy úrnőm.

- Nem vagyok a te úrnőd!- már a táska a hátamon volt.

- Az apád azt az utasítást adta, hogy velem kell jönnöd- nyúlt volna felém, de elléptem tőle.

- Még mit nem! Csak nem hiszed, hogy elmegyek bárhova egy idegennel?- elkezdtem szedni a lábaim, de a támadóm követni kezdet. - Hagyj békén!

- Velem kell, hogy jöjjön! - ő is ordított már, abból az okból, kifolyólag, mert én előre futottam. Ő is elkezdet futni.

Nem volt más választásom. Használnom kellett az erőmet. Abban a pillanatban elkezdtek láthatatlanná válni a kezeim és nem telt el pár másodperc mire teljesen láthatatlan lettem, beleértve a ruháim és a táskámat is. A Steven nevezetű felhagyott az üldözéssel én meg hazafutottam. Otthon anyu már javában főzött. Finom illat terjengett a házban, de nem álltam meg köszönni neki, mert tudtam úgy is csak vita lenne belőle, mivel nem szoktam lógni a suliból. Ehelyett felmentem a szobámba és ismét láthatóvá váltam. Kissé kimerültem a futástól, így az ágyra vettem magam és azon filozofáltam, hogy vajon mi történhetett.

Valahol máshol egy másik, sötétebb világban

- Steven! Elhoztad nekem a lányom? - kérdezte ugyanaz a férfi, aki Mia születésénél jelen volt.

- Nem uram, sajnos nem sikerült rávennem, hogy velem jöjjön.

- Mond csak milyen?- kérdezte. - Szép? Tüzes? Okos? Erős?

- Igen uram. A szemem előtt vált láthatatlanná és így tudott megszökni. Feltételezem, hogy haza ment- mondta Steven még mindig fél lábon térdelve az „úr” előtt, és egyik kezét mellkasára helyezve.

- Remek! Kitűnő!- mondta és felállt a székéből. - A következő lépés az lesz, hogy a bizalmába férkőzöl, nem érdekel hogyan- fűzte mondani valójához, mivel látta, hogy Steven szeme elkerekedik. -, és elhozod őt tanulni.

- Mi lesz Donnával?- kérdezte Steven.

- Őt csak bízd rám, de most menj, és hajtsd végre a feladatodat!- parancsolta és visszaült a székébe. Steven megnyitott egy ismerős fekete örvényt, ami elnyelte és pár pillanat múltán el is tűnt.