3.Fejezet
El kell mennem, vásárolni! Lássuk csak, idefelé láttam egy hirdető táblát. Azon volt egy taxi szám… Meg is van. Előkaptam a mobilom és bepityegtem a számát. Rendeltem egy taxit. Valami plázába, vagy bevásárlóközpontba kéne mennem.
Öt perc múlva megérkezett a taxi. Az utcákon sok korombeli diákot láttam. Náluk még tartott az iskola. Milyen rossz lehet nekik. Jó, mondjuk más az oktatási rendszer, de akkor is. Ilyen jó időben, a padban ülni. Borzasztó még belegondolni is. A taxis egy hatalmas plázához vitt. Éhes voltam ezért azzal kezdtem, hogy beültem egy ételbárba. Jól megtömtem magam, már amennyire engem meg lehet.
Shopping, shopping, shopping. Voltak nagyon érdekes ruhaboltok. Az egyik ilyenbe be is tévedtem, ahol kiraboltam a fél boltot. Mindenfajta göncöt vettem. Az emo stílustól egészen a vk-ig terjedőn. Aztán benéztem egy cipőboltba és ott vettem vagy húsz pár cipőt. A mobil boltban vettem egy extra vékony felnyithatót. Jó, ha másfél centi vastag volt összecsukva. Nagyon tuti. Nem hiába japán a mobilok Mekkája és még egy csomó dologé. Beugrottam még egy élelmiszer boltba. Kifelé menet vettem fel egy kis kézpénzt az automatánál. Taxit hívtam és este nyolc után estem be a lakásba. A csomagjaimat rögtön ráborítottam a kanapéra. A hűtőt feltöltöttem, majd odaraktam egy teát. Mire a tea kész volt a ruhák és a cipők a gardróbban voltak és az új mobilomba beraktam a sim kártyát. Elővettem a laptopom és bekapcsoltam a dohányzó asztalra téve. A tévét is bekapcsoltam. Az NHK csatornára tévedtem, valami japán sztárt interjúvoltak meg. Legalábbis onnan tudom, hogy amíg ízesítettem a teámat, addig hallgattam a tévét.
- Gackt-san, mondja csak mi a véleménye a mai japán zenei iparról? - kérdezte a műsorvezető.
Amint meghallottam, hogy egyik kedvenc énekesemet interjúvolják berohantam a nappaliba és bevetettem magam a tévé elé a csésze teával a kezemben.
- Szerintem, mindenképpen rohamosan nő rá az igénylett a világpiacon - mondta.
Nekem elállt a lélegzetem. Ez az a hapi volt az, aki mellettem ült a repülőn.
- Na, nem! Ilyen nincs! - csattantam fel. Döbbenten néztem végig a műsört és miután vége volt megittam a már kihűlt teámat. Legközelebb kérek tőle autógrammot. Letettem a csészémet az asztalra és elkezdtem gépelni az aznap velem történteket. Miután végeztem elnyúltam a kanapén. Körbenéztem a nappaliban.
- Azt hiszem, holnap veszek egy zongorát - motyogva álltam föl. A nappali eléggé tágas volt. Talán túl tágas is, ezért egy zongora szinte könyörögne, hogy a teraszablakok előtt kapjon helyet, ahol a napfény szépen megcsillan fekete felületén. Bementem a szobámba és amint bevetettem magam az ágyba ruhástul, úgy aludtam is el.
Reggel, arra ébredtem, hogy valaki a csengőmre halálozott. Legalábbis ez lehetett annak az oka, hogy egyfolytában szólt. Nem tudják, hogy ez nem temetkezési vállalat? Kócosan, a tegnapi ruhámba, fejemet vakargatva nyitottam ajtót.
- Ki maga és mit akar? - kérdeztem unottan egy a kétfős társaságot. Egy jólöltözött férfi. Igazi selyemfiú és egy igen kihívó nőszemély.
- Te jó ég! - kapta a nő, a szája elé a kezét. Valószínű, nem voltam valami szép látvány.
- Nem veszek semmit! - és már csuktam is volna be az ajtómat, ha a férfi nem állítja meg azt, a lábával.
- Mi nem árusítani jöttünk, babám, hanem átalakítani - mondta a mutató ujjával hadonászva. Most már biztos voltam benne, hogy meleg a srác. Lemondóan sóhajtottam egyet, majd kinyitottam az ajtót. Ők szépen bebotorkáltak, a kis bőröndjeikkel.
- Kérem, foglaljanak helyet - mondtam a kanapéra mutatva. - Ha most megbocsájtanak, én felfrissítem magam - bólintottak egyszerre, én meg távoztam a szobámban lévő fürdőszobába. Gyors lezuhanyoztam, majd a tegnapi ruhák közül beöltöztem egy harajuku kid-nek. Csíkos zokni, színes tütü szoknya. Feszülős, fodros póló. A hajamat meg két copfba fogtam. A hajam természetes színe szőkés barna volt, de inkább szőke. Már két éve állandóan festem. Feketére. Kiléptem a szobámból.
- Na, nem! - ugrott elém a nő. - Csak nem gondolod, hogy ebben a göncben kiléphetsz az utcára! - mondta megpörgetve engem.
- Tegnap vettem - közöltem vele. - Meg egyébként is még nem ittam meg a reggeli kávémat - amint ezt kimondtam a konyhapult mögül a férfi szólalt meg.
- Kávé! - bukott föl a pult alól egy tálcán három csésze kávéval.
- Hála az égnek! - mondtam és kikerülve a nőt leültem a bárszékre és felhajtottam a kávémat. Nem érdekelt, hogy nem volt benne semmi, pedig máskor két cukorral és egy tejszínnel vagy csepp tejjel iszom.
- A nevem Mayama Shintarou (間山 新太郎). Fodrász és stylist – mutatkozott be mosolyogva. - Ő pedig az asszisztensem Hongo Ayaka (本後 綾香) - mutatott a nőre, aki biccentett felém.
- Gondolom, az én nevemet már tudják, de azért bemutatkozom. Nakamatsu Ayumi, de szólítsanak csak Rose-nak, ha már együtt fogunk dolgozni - felálltam a székről.
- Akkor engem meg Shinnek - mondta a férfi.
- Aya - kapcsolódott be a nő is. Leültem a kanapéra, amíg megitták a kávéjukat.
- Akkor kezdhetjük? - kérdezte a férfi. Én bólintottam. Ők kicsomagoltak a bőröndökből.
- Szerintem, a fürdőszoba az megfelelőbb hely lenne - jelentettem ki, majd megindultam a szobám felé. Ők követtek. A fürdőmben folytatták a kipakolást. A márvány pulthoz, hoztak a konyhából egy széket.
- Kicsit igazítani fogok a hajadon - ültetett le. Rám rakta a köpenyt. - Oh, fested a hajad? - kérdezte, a hajamba túrva.
- Igen - válaszoltam.
- Miért? - kérdezte.
- Mert az eredeti hajszínem szőke - mondtam neki, amire kicsit meglepődött.
- Azt meg ho…- kezdte a hitetlenkedést.
- Amint látod a szemem meg zöld - mondtam bele meredve a tükrön át a férfi szemébe.
- Valóban, zöld. Akkor ezért mondták, hogy hozzunk kontaktlencséket. - Nem igazán tudom, hogy ezt a kontaktlencsés dolgot, hogy érthette.
- Aya, a hármas ollót kérem – mondta, mire nő előkotorászott, számomra teljesen hétköznapinak tűnő ollót. Még egy darabig nézegette a hajam, illetve néha felfogta a kezével, mire aztán a kezébe vett egy fújós flakont. Néha spriccelt párat vele a hajamra és belevágott. Olyan fél óra múlva már kész voltam.
- Meg is volnánk - mondta mosolyogva. - Most jöhet a kontaktlencse - Vett elő egy kis táskát.
- Ez jó lesz - kivett belőle egy barna színűt. - Tessék - nyújtotta át. Én nagy nehezen bepislogtam és mikor készvoltam, megdöbbenve néztem a tükörbe. Így már otthon sem tagadhattam volna le, hogy van bennem japán vér, legalábbis ázsiai mindenképen. Eljapánosítottak. Mondjuk a hajam egész jól lett, igaz talán én nem csináltam volna ennyire tépettre, de ha ez kell ahhoz, hogy apám, illetve a nagyszüleim boldogok legyenek.
- Most jöhet a smink - mondta Shin, mire én csak bólintottam. - Aya! - kiáltott a nő után, mivel az kiment egy újabb adag kávéért, mindhármunknak. Rögtön egy tálcával lépett be, három csésze kávéval, amit letett a pultra tőlem balra. Én gyors felhajtottam az enyémet. Megint nem volt benne semmi. Biztos azt hiszik, hogy így szoktam inni.
- Köszönöm, de máskor két cukorral és tejjel kérem - megeresztettem egy félmosolyt a nőre. Ő biccentett egyet, mire előkotorászott egy nagy fém ládát, amiről nekem először egy szerszámos láda jutott eszembe, de amint bepakolták a tálca helyére és kinyitották rájöttem, hogy egy fullextrásan felszerelt sminkkészlet. Hosszas sminkelésem vette kezdetét. Mondjuk alapozóból nem kellett egy kiló, mivel így is baba popsi sima bőröm volt. A végén egy eléggé szolid, de mutatós sminkkel virítottam. A ruhaváltás következett. Shin és Aya, nyakig merültek el a szekrényemben, mire találtak valamit. Egy eléggé visszafogott bézs színű szoknyát és egy fehér inget, amit én tegnap direkt azért vettem meg, mert abban lehet dekoltázst villantani. Aya, előkotort még egy halvány bőrszínű harisnyát is a cuccaik közül, mondván mindig van náluk ilyen is. Ezek után közösen választottak nekem cipőt, a tegnap vettek közül. Egy olyan hét centis, hegyes orrúra esett a választás. Már átkoztam magam, amiért tegnap megtetszett. Mielőtt távoztak volna eligazítottak, hogy délre a cégnél kell lennem, mert édesapámmal, azzal a drágalátossal kell ebédelnem. Ezt a dilemmát úgy oldottam meg, hogy felhívtam őt az új mobilomon, ami történetesen kimeríthetetlen kerettel rendelkezett. Bediktálta a cég címét, amit én leírtam egy papírra. Eldöntöttem, hogy a saját autómmal megyek. A parkolóházban, hatvanhármas szám alatt- mily meglepő- egy piros Porsche állt. Nagyon szép volt. Bevágódtam, beírtam a gps-be a címet és már hajtottam is a céghez. Már amennyire magas sarkúban lehet gázpedált nyomogatni. Háromnegyed óra alatt oda is értem. A recepciós nő üdvözölt, majd közölte velem, hogy Nakamatsu Kaito (中松 回答)iinchou-san már vár. Igen, Kaitou az apám neve. Most már, könnyebben ment az irodája megtalálása, mint a tegnapi kitalálás. Bekopogtam, majd miután szólt, hogy szabad, benyitottam.
- Szia, apa! - álltam meg az ajtóban.
-Oh, Aymui, hogy te… - kezdete - milyen másképp nézel ki. - Mért végig a tekintetével. Hát ez remek! Semmi jól nézel ki, vagy jó a hajad. Nem! Én csak másképp nézek ki.
- Apa? - néztem rá kérdőn.
- Ja, igen ma együtt ebédelünk - azzal kapta magát és már nyitotta is nekem az ajtót. Az én új autómmal mentünk, viszont Ő vezetett.
- Biztos vagy benne, hogy nem gond? - kérdezte meg mikor odadobtam neki a kulcsot.
- Ugyan - legyintettem a kezemmel. - Minek vezessek, ha te is itt vagy. Meg egyébként is ebben a magas sarkúban vezetni?- Mutattam a cipőre. - Vezettél már maga sarkúban? - Tettem fel a kérdés miután megnézte a tipegőmet és beszálltunk az ajtóba.
- Nem és nem is szeretnék - beindította a motort.
Valami jó nevű éterembe kötöttunk ki. Az ablakmellé ültettek minket. Én szembe ültem vele, apám meg háttal neki. Még jó, hogy nem látnak be a járókelők. Rendeltünk az étlapról. Fura mód mindketten ugyanazt rendeltük. Azért fura, mert egyszerre mondtuk, hogy a tizenötöst kérjük az étlapról.
- Le sem tagadhatnád, hogy az én lányom vagy - mondta miután megkaptuk az ételt.
- Most, hogy japánosítottak - közöltem vele fancsali képet vágva.
- Tudod, ez nem az én ötletem volt. Nekem jó voltál úgy is, ahogy tegnap voltál - mondta két falat között.
- Akkor meg kinek pattan ki az agyából ilyesmi? - kérdeztem, kicsit indulatosan.
- A nagyszüleidnek - mondta mire én lehiggadtam és ittam egy kis vörösbort. A desszertig eléggé csöndesek voltunk. Aztán megfogalmazódott benne a kérdés. Igen. A KÉRDÉS.
- Még mindig szereted anyát? - bukott ki belőlem. Sokáig nem válaszolt, de aztán letette a villáját és a szemembe nézet.
- Igen - válaszolta és a poharát kezdte el nézegetni.
- Akkor miért hagytál el minket? - kérdeztem szemrehányóan.
- Tudtam, hogy erre a beszélgetésre sor kerül, de azt nem hittem volna, hogy ilyen hamar - mondta halkan, maga elé; kisvártatva. Én is lettem a villám, majd vártam a választ.
- Tudod, mikor először megláttam anyádat tudtam, hogy ő az igazi és szerintem ő sem volt másképp ezzel - nézett a szemembe végre. - A nagyszüleid nem nagyon örültek neki, hogy szeretem az anyádat. A nagyapád volt ekkor a cég vezetője, de elkezdett betegeskedni. Lassan minden céges ügy rám hárult - ismét lehajtotta a fejét. - Egy nap aztán, majdnem húsz évvel ezelőtt beállított anyukád az irodába és elmondta, hogy terhes. Rögtön el akartam feleségül venni. Nagyon örültem neki, hogy gyerekem születik, még ha nem is tudtam, hogy fiú vagy lány lesz-e - Sóhajtott egyet. - De aztán minden elromlott. Anyádat nem vettem feleségül, mert mondván az rossz színben tüneti fel a céget, ha egy nem; japán nőt veszek feleségül, főleg, ha az nem is ázsiai. A nagyapád sosem kedvelte Mary-t. - szünet állt be a beszélgetésbe. - Mikor anyád megtudta, hogy nem vehetem feleségül és az okkal is szembesítve lett, elhagyta az országot. Kérte, hogy ne zavarjam semmivel. Azt mondta, hogy nem akar többé japán embert látni.
Tudtam, hogy ennek a kijelentésnek tényleg nagy súlya volt. Tudtam, hogy mikor ezt mondta apámnak, akkor apámba eltört valami. Éreztem. Tönkretették az egymás iránt érzett szeretetüket. Apám túl engedelmes volt a nagyapjával szemben. Anyám meg túl büszke.
- Azóta én vezetem a céget. A nagyapád állapota az orvosok szerint stabilan romlik. Jobb már sosem lesz, csak rosszabb - Most végre ismét a szemembe nézet.
- Értem - mondtam mosolyra húzva a számat. Hiába tudtam, hogy ennek a beszélgetésnek milyen súlya volt, de én mégis inkább mosolyogtam. Apámat is megdöbbentettem. - Tudod, ne aggódj az miatt, hogy sosem voltál mellettem. Nem éreztem a hiányodat, mert mindig, mindent megkaptam - mondtam befejezve a mosolygást és apámat ezzel megdöbbentve.
- Megértem, ha utálsz - mondta szomorúan.
- Nem utállak, csak ez az egész helyzet új nekem - Ez igaz volt, amit mondtam. Mikor ideérkeztem tele voltam gyűlölettel, de most már nem. Nem volt bennem semmi. Apám bólintott egyet. Egy darabig csöndben ültünk. Én a járókelőket néztem, ahogy elhaladnak az utcán.
- És mit tervezel délutánra? - kérdezte sokkal vidámabban, így megtörve a fagyos hangulatot. A villáját ismét a kezébe vette és fiatalos mosolyával bekapott egy süti falatot.
- Terveim szerint elmegyek egy hangszerboltba. Igaz nem annyira ismerem Tokiót, de csak találok valami színvonalasat - Apámat utánozva én is elkezdtem enni a félbehagyott sütimet. - Kéne egy zongora a lakásba - tettem hozzá a mondanivalómhoz.
- Ha szeretnéd, elkísérlek - ahogy végigmondta megcsörrent a mobilja. Bocsánatkérően nézett rám majd miután biccentettem, felvette.
Olyan öt percet beszélgetett a vonal túlsó végén levő emberrel. Mikor végzett én már kivégeztem a sütimet.
- Lenne egy ajánlatom a számodra - mondta nekem, ahogy eltette a mobilját és újra enni kezdet.
- Halljuk - mondtam kíváncsian.
- Nos, kilépet egy eléggé fontos ember a cégtől, mondván elege van - igen kezdődött a körítés. - Eléggé nagy bajban vagyunk, mert ugye nem dolgozik a cég sok személyzeti munkatárssal és nem tudjuk kivel pótolni. Arra gondoltam, hogy mivel úgysem jársz suliba, akár dolgozhatnál is a cégnek. Persze kapnál fizetést is - közölte velem és várt a válaszomra.
- Apa, tök fölösleges fizetést kapnom, így is úgy is megkapok tőled mindent - közöltem vele. - És a munkáról szólva, ha beavatsz, hogy mi is ez, akkor talán igent mondok - mosolyogtam rá.
- Oh, hát ugye biztosan tudod, hogy a cég, különböző japán zenészeket foglalkoztat. Azt is tudod, hogy ez a cég alá több cég tartozik, amik szintén zenészekkel foglalkoznak. Arról lenne szó, hogy mindig egy adott solo énekest vagy bandát kéne segítened a munkájában. Az előző nő, sokat tolmácsolt. Arra gondoltam, hogy mivel itt vagy te, te sokkal több dologban tudnál segíteni. Persze ne aggódj nem várunk olyan sokat, meg egy idő után biztos ráérzel a dologra - közölte velem, a nem is olyan húzósnak hallatszó munkarészleteit. Már amennyire ezt részletesnek lehet nevezni.
- Elfogadom - mondtam ki végül.
- Ez remek, de akkor a fizetés?- kérdezte.
- Tudod, mit? Kitaláltam valamit - Apám felhúzott szemöldökkel nézett rám. - Minden ledolgozott munkanap után, ha csak akár egy órát vagy akár tizenkét órát is kelljen dolgoznom, kapok egy bónusz órát veled és ezeket az órákat, akkor használom fel, amikor én akarom. Persze előzetes egyeztetés alapján, hogy ne érjen kényelmetlenül ez az egész.
- Rendben - egyezett bele rögtön a feltételembe.
- Holnap korán, már lesz egy ügyfeled - közölte velem.
- Nagyon korán? - kérdeztem vissza.
- Azt nem tudom - felelte. - Viszont jó hír, ő fog elmenni a lakásodra.
- Rendben, majd valahogy túlélem - álltunk fel egyszerre az asztaltól. Apám fizetett azzal megint ő vezetett. Egy jó nagy hangszerboltba vitt el. Rögtön megvettem egy zongorát és engedve a csábításnak egy hegedűt is, és hozzá egy kottaállványt. Pár zongora és hegedű kotta könyvet, meg két gitárt. Apám csak kapkodta a fejét a székben ülve utánam. A bolti eladóval egyeztettem. Még ma estére kihozzák a cuccokat a lakásomba. A céghez menet én vezettem és apám megjegyezte, hogy jól vezetek csak kicsit lassan, mire én szemrehányóan mutattam le a magas sarkúmra és leesett neki, hogy mi is itt a gond. Kitettem a cégnél és elköszöntünk. Én a lakásomba mentem, haza. Csináltam otthon egy teát és kiültem az erkélyre. Nem tudom, hogy oldotta meg apám, de medencém is volt meg jakuzzim is. A nyárra tekintettel és mért voltam olyan előre látó, pedig nem tudtam, hogy van medencém, még tegnap vettem két fürdőruhát is. A falatnyi bikinit húztam fel és úsztam egy kicsit a medencében majd napoztam is. Máskor nem szoktam napozni, mert nem szeretem, ha barna a bőröm, de most olyan jól esett, igaz, hogy fél óra után jobbnak láttam visszaülni az asztalhoz, mert a végén rák színűvé sülök. Megittam a maradék teám és a konyhába beraktam a mosogatóba. Valaki csöngetett. Odamentem az ajtóhoz. A kijelzőn egy munkaruhás rakodó fiú arca volt látható.
- Meghoztuk a hangszereket! - szólt a kaputelefonba.
- Igen - megnyomtam egy gombot és kinyillott nekik az épület ajtaja. Én berohantam a fürdőmbe egy köpenyért. Újabb csöngetés. Már az ajtóban voltak. Összehúztam a köpenyt és ajtót nyitottam. A zongorát két erős férfi hozta be.
- Hova rakjuk? - kérdezte a magasabbik.
- Oda - mutattam az ablak elé. Ők kisebb erőfeszítéssel elhelyezték. Addig a többi cuccot is elvezényeltem, a zongora köré állítva. A gitárokat és a hegedűt, csak a falnak támasztották, az állványt meg a sarokba rakták. A kotta köteget meg a kaputelefon képernyőjéről ismert fiú, a kezembe nyomta, miután aláírtam az átvételi papírokat. Ők távoztak én meg az órámra pillantva bekapcsoltam a laptopom és elkezdtem leírni a mai nap történteket. Olyan tíz perc alatt végeztem, majd bekapcsoltam a tévét. Alig hittem a szememnek, már megint a repülőről a csávó volt a tévében. Gackt. Néztem egy darabig még a műsört, majd a mobilinternetet csatlakoztattam a laptopomhoz és tovább hallgatva a műsort, meg googliztam a csávó nevét. Jó sok mindent dobott ki. Wikipédián elolvastam egy csomó mindent róla, majd elég sok rajongói oldalt is átböngésztem, aztán képeket néztem róla. Youtube-on meg a sosem látott pvket néztem meg. Igen ez ő. Ezer közül is felismerném a hangját, már csak azért is, mert még egy ilyen hang, mint az övé; nincs. Pár kedvenc számomból is készült klip. Azok is nagyon tetszettek. Olyan kilenc órakor kikapcsoltam a gépet és a tévét, majd bevonultam a fürdőbe, miután a saját szobámba kapcsoltam be a tévét, amiben egy film ment. Kodomo no kodomo(コドモのコドモ). Nyitva hagytam a fürdő ajtaját, így hallhattam a tévét. Egy kádforró vizet készítettem magamnak sok, sok habbal. Tíz órakor, a film végére értem be a szobába. Még az ágyból kapcsolgattam a csatornákat aztán az alvás mellett döntöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Sziasztok!
Remélem sok megjegyzést kapok! :)