Vissza Asgardba- 4. Harcban hagyva

4.Fejezet

Harcban hagyva

Én haboztam, mire Loki meglökött és betántorodtam, majd elestem. Az rámpa becsukódott és elindultunk. Lassan felkeltem és mérgesen néztem rá.
- Minek viszel magaddal? – kérdeztem őt. Ő csak rám mosolygott és sokáig nem volt hajlandó válaszolni.
- Azt akarom, hogy mesélj magadról – mondta és le nem törölte volna a képéről a vigyort.
- Azt lesheted – vágtam sértődött pofát és durcásan leültem vele szemben. Loki elkönyvelve magának, keresztbe vetette a lábait és a gondolataiba merült. Majd fér óra után meguntam a várakozást, felpattantam és elindultam a vezető fülke felé. Mérges voltam, mindenkire. Még a nagyapámra is, mert ő megmondta, hogy mi fog történni. Lokit meg egyenesen képen tudtam volna törölni.
- Hova mész? – kérdezte elég nagy hanggal, ahhoz hogy megforduljak.
- Eltérítem a gépet és a tengerbe zuhanunk – mondtam és ismét megfordultam, de mielőtt az ajtónyitó gombra raktam volna a kezem Loki eltaszított majd végigcsúszva a padlón a rámpa állított meg. Kicsit bevertem a fejem, de erőt vettem magamon és felálltam.
- Ki vagy te? – kérdezte Loki.
- Az, aki megkeseríti az életed – trappoltam elé és mérgesen néztem föl rá. Ő egy darabig állta, mikor elnevette magát. Mérgembe meglendült a kezem és nőiesen pofon vágtam, úgy hogy oldalra fordította a fejét és felrepedt a szája széle. Én a saját erőmtől megijedve hátraléptem kettőt, mire Loki ismét felém fordította a fejét, majd megérintette a szája szélét és letörölte a vért és jól megnézte magának.
- Leszállunk! –hallottam egy hangot és valóban landolni kezdtünk.
- Ne gondold, hogy ezzel még vége van – mutatta fel az ujját és mellettem elhaladva visszaült a helyére. Én fújtam egyet és én is visszaültem vele szemben, lehajtottam a fejem, de meggondoltam magam és felnéztem rá.
- Nagyapám nevelt fel – kezdtem bele és Loki érdeklődve felnézett rám. – A szüleim, nos, hát ők meghaltak. Nagyapámat három éve veszítettem el – itt sóhajtottam egyet, majd egy kis szünet után folytattam. – Nagyon különleges ember volt – céloztam a nagyapámra. – Nem éppen földi… - folytattam volna, de Loki félbe szakított.
- Leszálltunk, most nincs időm erre – mondta és felállt. Én is követtem a példáját.
A Stark toronyban voltunk. Loki mindvégig a könyököm alá fogva hurcolt maga után. Kettős érzések merültek fel bennem. Majd Stark lakosztályában leültetett.
- Most mesélj! – szólított fel és elfordult tőlem. Nem szólaltam meg, elég sokáig.
- Meggondoltad magad? – fordult vissza felém. Én ránéztem.
- A nagyapám asgardi volt! – jelentettem ki és büszkén felálltam.
- Egy asgardi a földön – nevetett Loki.
- A szüleim furcsa, gamma sugárzás kísérleteket végeztek és mire én megszülettem az asgardi vérem és a sugárzás hatására valami más lettem – lépett két lépéssel közelebb hozzá.
- Mi más lehetnél, mint egy egyszerű halandó? – tárta szét a kezét és olyan fennhéjázón beszélt.
- Nagyapám mesélt az asgardi népekről – itt félrenéztem. – Tudod ő egy kovács volt, Thor neki köszönheti a pörölyét és közreműködött a híd építésében, habár csak az alap elméleteket fektette le, aztán bárki tudta nélkül, kivéve Odin, ide szökött – Itt ismét felé fordult. Loki zavartan, de érdeklődve figyelt.
- Az ember azt hinné, hogy mivel a nagyapám volt asgardi, így én már csak egy gyenge halandó vagyok, de sok mindenre megtanított, a sugárzásról meg ne is beszéljünk – mondtam és jómagam kivetítése Loki mögött jelent meg, aztán én helyet cseréltem a másolattal és az, aki szemben állt vele eltűnt. Loki felém fordult.
- Asgardi vagy – jelentette ki Loki.
- Az vagyok – bólintottam. – És ha rajtam múlik, nem engedem, hogy igába hajtsd a népemet!
- Én vagyok az istened, asgardi! – kiabált velem. Én elnevettem magam.
- Bocsánat, hogy megzavarom ezt a beszélgetést! – mondta Stark elrepülve a torony körül. Loki kisietett és végignézte, hogy Stark levedli a páncélját, majd mindketten ismét velem voltak egy légtérben.
- Nos, drága, Beth, hogy sikerült eddig rejtve maradnia? – kérdezte Stark.
- Nem hősködtem – közöltem némi egyszerűséggel és vállrándítással.
- És kinek az oldalán áll? – kérdezte.
- Azt hiszem, hogy hallottad Stark – Stark odalépet a pulthoz és az italokkal babrált.
- Kérnek egy italt? – kérdezte. Én nemlegesen megráztam a fejem. Lokival némi szóváltásba elegyedtek. Én meg félrehúzódtam. Loki megpróbálta befolyásolni Starkot, de persze ez nem sikerült. Stark lezuhant, majd egy páncél is utána. Majd megérkezett Thor is és én csak távolról figyeltem az eseményeket.
- Ugye tudtad, hogy a lány asgardi? –kérdezte Thort és felém bökött a fejével.
- Ki, Beth? – nézett rám egy fél pillanatra Thor. – Ez az állítás még tőled is meredek, öcsém.
- Nem vagyok az öcséd! – kiabálta Loki, és amíg Thor rám figyelt, addig ő ezt kihasználva padlóra küldte. Megfordult a fejemben, hogy esetleg segítek, de ez egy testvérharc volt, semmi közöm sem volt hozzá. Aztán Loki leszúrta Thort. Thor megtántorodott én meg sikkantva szaladtam a segítségére, Loki meg elmenekült, de annyit még mondott:
- Őt választottad.
- Az igazságot választottam! – kiabáltam utána, majd felsegítettem Thort.
- Súlyos? – kérdeztem Thort.
- Volt már ennél rosszabb is – mondta biztatóan.
- Sajnálom – súgtam halkan.
- Nem a te hibád, de neked nem itt a helyed, ha valóban igaz – mondta Thor és megindult.
- Igaz! – ordítottam utána, de nem voltam benne biztos, hogy hallotta-e. Nem itt volt a helyem, Thornak igaza volt, de azt már nem tudtam, hogy mire gondolt, asgardra vagy, hogy a csata kellős közepén. Egy darabig csak figyeltem, aztán erőt vettem magamon. A nyakamból egy kis jogaralakú medált szedtem le. Letéptem a láncról és a számhoz emeltem.
- Tégy szolgálatomra – súgtam, mire megnőtt, egy nálam magasabb varázsbot lett. Arany és ezüstszínű volt, apró díszekkel. A végén kő volt melyet karomszerű nyúlványok tartottak és most a világosabbnál is világosabban ragyogott a kezemben. A ruhám megváltozott. Testemet hirtelen páncél borította és egy fekete köpeny lógott a hátamon.
Nekilódultam. Thort ép páran körülvették, mire földet értem és némileg megsüllyedt alattam a talaj, majd kiiktattam minden közeli ellenséget. Thor elismerően nézett végig rajtam, ekkor érkezett meg a Kapitány is, a Sólyom és Natasha, majd egy motorral Hulk.
- Itt a helyem, úrfi – mondtam és fél térdre ereszkedtem előtte.
- Helyesen döntöttél, Beth – azzal felemelt a földről.
- Nos, úgy látszik, gazdagabbak vagyunk még egy harcossal – mondta a Kapitány, mire én csak bólintottam. Aztán az események ismét felgyorsultak, egy nagy kukac égi sikló érkezett. Hulk átváltozott és elintézte azt. Mi mind szétváltunk. Én kaptam a légteret, meg Stark. Felrepültem és harcoltam, mint még álmaimban sem mertem voltam. Harcoltam az otthonomért, az emberekért, a földért. Csatakiáltásokkal tarkítottam a harcot. Nem az erőmmel volt gond, hanem azzal, hogy túl sokan voltak. Nem voltam tapasztalt az ilyen harcok terén. Megtanultam, hogy hogyan harcoljak, meg tanultam az ellenségnek a gyenge pontjaira alapozni, de túl sokan voltak. Nehezen figyeltem sokfelé és még a saját erőmre is figyelnem kellett. Sólyom becélozta Lokit, aztán egy robbanás. Végignéztem, ahogy Loki lezuhan a Stark toronyra. Átküzdöttem magam az ellenségen és utána eredtem, persze addigra Hulk már ott volt és pont fölvette és elkezdte csapkodni a földhöz.
- Elég lesz! – kiáltottam és dobbantottam a botommal. Hulk mérgesen rám nézett majd egy utolsót dobott Lokin, aki beépült a padlóba.
- Nyikhaj istenke! – dörögte Hulk, majd lelépett. Én odasiettem Lokihoz és fölé hajoltam térdeltemben.
- Jól elintézted magadnak, azt mondhatom – mondtam fölötte és egy tincset kiigazítottam az arcából. Loki csak nyögni tudott.
- Mivel isten vagy, úgy is meggyógyulsz – mondtam és fölálltam. – Ezekkel a sérülésekkel, meg nem mész már valami messze.
Otthagytam Lokit és ismét a harcba vetettem magam. Aztán meg az a rohadt atombomba is. A többiek erőt vettek magukon és tovább harcoltunk, míg Stark az atombombával foglalta el magát. Aztán egyszer csak leállt az ellenség, mint a csillagok háborújában a robotikák. Mind Starkért aggódtunk, már éppen bezárult a rés, mikor zuhant lefelé. Hulk felugrott és elkapta. Körbeálltuk Stark testét, Thor meg letépte az arca elől a páncélt. Azt hittük meghalt, mikor Hulk egy nagyot üvöltött és Stark felriadt, mintha csak aludt volna.
- … Csipkerózsika – mondtam végül neki intézve, mire végre rám figyelt.
- Még is megcsókolt valaki? – kérdezte undorodva. – Remélem te voltál Beth, nem szeretem, ha tökös a menyasszony - nézett Stevere. - Ha érted mire gondolok? – kérdezte még. Amerika Kapitány meg csak forgatta a szemeit.
Az utolsó feladatunk Loki volt. Épp próbált volna felállni, mire felénk fordult. Nem éppen bűnbánóan, de fél mosollyal.
- Ha még áll az ajánlat, akkor elfogadom azt az italt – mondta és először Starkra nézett, egy pillanatig, majd elismerően rám.

Vissza Aszgardba- 3. Kihallgatás

3. Fejezet

Kihallgatás

Mindent elő készítettek, a két cappuccino és a fánkok beviteléhez személyesen ragaszkodtam.

- Szép, jó estét! – köszöntem belépve a terembe, ami igazából egy üveg páncél volt, teljesen ovális. A legszebb mosolyomat felvéve raktam az asztalra mindent. Loki még mindig csak állt a „sarokban” és nem fordult meg.

- Nos, akkor én leülök – mondtam és kihúztam a széket és leültem. Magam elé húztam a capuccinót  majd elkezdtem kevergetni.

- Minek van itt? – kérdezte a vékony alak még mindig elfordulva.

- Minek, minek! Hát jelen pillanatban miattad Loki, hogy kikérdezhesselek. A bátyád kért meg rá – ittam a forró nedűbe.

- Nem a bátyám – közölte mérgesen és végre megfordult. Ő rajtam nézett végiig én meg rajta. Az a nézés, egyszerűen felfalt. Én lehajoltam és a csizmámból kivettem a cigim meg a tüzem, majd egy szálat a számba gyömöszöltem és meggyújtottam, majd pöfékeltem egyet.

- Itt nem szabad dohányozni, miss. Beth – hallottam a hangosbemondóban a parancsnok hangját.

- Szarom le, hogy mit szabad és mit nem, ennyi még kijár – mondtam hangosan és dacosan ismét kifújtam a füstöt. Loki elismerően nézett ismét végig rajtam.

- Álljak talán fel, hogy még jobban szemrevételezhess? –kérdezem Lokit.

- Nem szükséges –mondta és érdeklődve helyet foglalt.

- Az egyik fánk a tied és a cappuccino is – mutattam rájuk. – Én ezen élek, ha valami nagyon idegesít és nem hagy nyugodni – közöltem vele. – Ne aggódj nem mérgezett – tettem még biztató mosollyal hozzá.

- Tehát Beth – nézet azzal az érdekes, megmagyarázhatatlan, halvány vigyorával rám.

- A nevem Elisabeth Enderson, de akkor, ha már így, akkor nyugodtan szólíts Bethnek, Loki – ismét beleszívtam a cigimbe. Loki érdeklődve figyelte minden mozdulatomat.

- Nem mindegy miben halunk meg? –kérdeztem ironikusan és elnyomtam az asztalon a cigit.

- Az egy teljesen jó asztal volt  miss. Elisabeth! –hallottam a parancsnok hangját. Ismét.

- Vonják le a honoráriumomból.

- Miről beszél? –kérdezett vissza a parancsnok.

- Arról az összegről, amit azért kapok, mert hajlandó voltam a sok szar, hülyeségen átesni, amit maguk tudatlan barmok tettek velem – mondtam teljesen nyugodtan.

- Ezt még megbeszéljük, Beth – mondta Stark.

- Helyes – bólintottam és ismét Lokira fordítottam az összes figyelmem.

- Elnézést, csak tudod néha meg kell küzdeni a saját igazunkért – közöltem vele és beleittam a kávémba.

- És hogy akarsz kihallgatni Beth? –kérdezte megnyomva a nevem végét, mint egy kígyó.

- Oh, hát ez igen egyszerű, nekem adod mindkét kezed és felelsz pár kérdésemre, semmi több – mosolyogtam rá és a fánkomba haraptam.

- A kezem –ismételte.

- Persze, a kezed, rakd csak az asztalra. Én megvárom – mondtam neki címezve, de a fánkkal voltam elfoglalva. Egy darabig eszegettem még, mire Loki az asztalra rakta a kezeit. Én vidáman megtöröltem az enyémet a szalvétába és a keze után nyúltam. Először elhúzta volna.

- Hoho, ne csalj, ez nem az a játék – kacsintottam, rá mire visszarakta. - Nos mivel látom kisé félénk vagy így előtte elmagyarázom, hogy miről is van szó.

- Egyszerűen megfogjuk egymás kezét, illetve én a tiedet és kérdéseket teszek föl, te válaszolsz, lehet ez igen-nem vagy akár mondatok is. Elég profi vagyok ebben tehát könnyen leszűröm az igazságot belőle – ahogy ismét megfogtam a csuklóját, kissé hidegebbnek éreztem az én kezemet, de nem zavart. Mélyen Loki szemébe néztem, majd a kezeinkre. Az ő keze elkezdett kékülni, mire ismét rá néztem.

- Jaj, ne ellenkezz már annyit, ezzel nem érsz nálam el semmit, meg egyébként is nem bukom a hupikék törpikékre – mosolyogtam rá, mire ismét normális lett a bőrszíne. – Helyes.

- Mire lennél kíváncsi, Beth? – kérdezte és mindvégig egymás szemébe néztünk. Azok az impulzusok, amiket felém küldött, még ha akaratlanul is. Tetszettem neki.

- Akkor jöjjön az első kérdés – mondtam és fogást váltottam a csuklóján és a tenyerét égnek fölfelé fordítottam. – Mi az igazi szándék, amiért most itt vagy? – kérdeztem neki címezve, mikor rögtön Fury szolt be.

- Nem ez volt az első, amit kérdeznie kellett volna! – csattant föl a hangja.

- Az én kihallgatásom, az én kérdéseim. Itt most én diktálok, és ha azt akarja, hogy bármit is kiszedjek Lokiból, akkor kapcsolja ki azt a szart és kopjon le a búsba, mert csak így, zavarja mindkettőnket – mondtam végig, de még mindig Loki szemébe néztem.

- Kettőjüket mi? Ide nem romantikázni hívtuk!

- Nem maguk befogtak engem, mint valami vadat és most azt teszi, amit mondok, vagy… - elengedtem Loki kezét és készültem felállni.

- Fél órát adunk, a felvételek a laborban fognak menni – hallottam meg Stark hangját.

- Helyes – feleltem.

Lokival egymásra mosolyogtunk, amint visszaültem, és ismét megfogtam a kezét.

- Hol is tartottam?

- Hogy mi a szándékom, azzal hogy itt vagyok – mondta Loki.

- Ah, szóval Mi az igazi szándék, amiért most itt vagy, Loki? – kérdeztem tőle és végig a szemébe néztem.

- Elfogtak – közölte röviden.

- Cseles, de nem igaz – forgattam a szemeimet. – Az pontosabb, hogy engedted, hogy elfogjanak, igaz-e? – kérdeztem, de Loki nem válaszolt.

- Talán egy egyszerűbb kérdéssel kellett volna kezdeni – mondtam és szép sorjában elkezdtem kérdezgetni. Loki nagyon ügyes volt az ilyesmiben, többször kellett újrakérdeznem, csak máshogy megfogalmazva, hogy megtaláljam az igazságot és közben az sem segített, hogy néha képeket közvetített felém, amiket tűrtem egyetlen szó, vagy reakció nélkül. Egyszerűen elraktároztam magamban őket, az összes piciny, morzsányi információt.

- Most én kérdezek – szúrta közbe Loki két kérdés között.

- Persze, nyugodtan – mondtam neki, mire most ő csinált úgy, ahogy én eddig csak a saját csuklóimmal. Meglepődtem.

- Meglepődtél? – kérdezte.

- Igen.

- Jó formán mindent tudsz már rólam, amit engedtem, hogy megtudj, igaz? –kérdezte.

- Valóban, csak annyit, amennyit engedtél – közöltem vele.

- Hm… hazudsz – mosolygott.

- Na, jó elég sokat… túl sokat – mondtam.

- Érdekes.

- Mindent - mondtam neki.

- Oh, ez igaz volt – simított végig a csuklómon és az ujja megállapodott a tenyeremben és körkörös mozdulatokat írt le.

- Tehát az öcsém kért meg, hogy kihallgass?

- Igen.

- Tetszik neked?

- Sexy, jóképű, erős, kinek ne tetszene – mosolyogtam.

- De nem igaz – vigyorgott Loki.

- Én tetszem neked? – kérdezte.

- Tetszeni, hát persze, de hogy lehet- e több, nem hiszem – most rajtam volt a vigyorgás sora, mire most először Loki dühös arcot vágott.

- Ki vagy te? –kérdezte a csuklómat szorítva.

- Lazíts a fogáson, így nem fogod tudni, a pontos igazságot – szűrtem a fogaim közt, mire így is tett.

- Ki vagy te? –kérdezte ismét.

- A saját módszeremet használod ellenem, de nem gondolod, hogy én immunis vagyok?  - kérdeztem mosolyogva és végignéztem az ajkaim, majd a szemén állapodtam meg.

- Válaszolj! – tört ki belőle és fölpattant az asztaltól. Farkasszemet néztünk, mire hallottunk egy nagy szörny kiáltását. Loki elmosolyodott.

- Elkezdődött – mondta diadalittasan.

- Ami azt jelenti, hogy ideje távoznom – mondtam és én is felálltam. – Nyissátok ki! – De az ajtó nem nyílt ki.

- Látod, Beth. Velem maradsz – mondta és közel lépve hozzám végigsimított az arcomon. – Mivel most nem válaszoltál a kérdéseimre, hát később fogsz.

- Miből gondolod? – kérdeztem és egész közel álltam hozzá, a magasságom miatt kicsit fel kellett rá néznem. A ruháink egymáshoz értek és szinte az orrunk is. Loki nagy levegőket vett és fújta ki azokat.

- Én is érzem – súgtam neki, egész a szájába, mikor Lokinál itt pattant el a cérna. Megcsókolt vadul, akarttal és én hagytam.  Ekkor jött be a felmentő hadsereg és mi szétrebbentünk, mire Fury is betért látogatóba, meg az egyik talpnyaló és Thor is. Én meg mindvégig egy sarokban álltam, ameddig Loki mind el nem intézte.

Egy gép várt ránk. 

Vissza Asgardba - Fejezetek

Leírás: A new yorki tanszék újdonsült tanár palántája, Elisbeth E., hamarosan megjelenik az első könyve, ami az asgardi mitológiáról szól. Shield, a munkahelyéről elrabolva, kényszerítve viszik a "főhadiszállásra", ahol kihallgatásban lesz része, de a végén  Elisabeth hallgatja ki az egyik asgadi istenséget. Vajon van annyira különleges ez a lány, mint egy igazi asgardi? Vajon lesz benne elég erő, ahhoz hogy szembenézzen mind a kilenc világgal?
Szereplőkről:
Főszereplő: Elizabeth Enderson
Mellékszereplők: Loki, Thor, Fury, Starjk, Hulk, Clint, Natasha, Amerika K., Odin...
Műfaj: Akció, Szupererő, Sci-fi, Romantikus, Szenvedélyes
Figyelmeztetések: 16+, illetve később 18+, Káromkodás, Erőszak, Gyilkosság, Kínzás, Halál

1.Elrabolva
2. Asgardiak
3.Kihallgatás
4. Harcban hagyva

Bleach:Kalandra fel! - Fejezetek

Leírás: Egy fiatal lány különleges körülmények között kedvenc anime világában találja magát. Megpróbálkoztatások sorozata veszi kezdetét. Ebben az új világban vajon végül újra családra talál, vagy netán a család talál rá. 

Szereplőkről:

Főszereplő: Hineko Toushi

A zanpakuto szrepében: Akuma és Kami

Mellékszereplők: Hitsugaya Toushirou, Kuchiki Byakuya, Ukitake, Kyouraku, Yamamoto G.

Műfaj: Enyhén dramatikus, romantikával fűszerezett, világmegváltós akciójelenetekkel dúsított iromány.

Figyelmeztetések: 16+,Idegen nyelvi elemek, Káromkodás, Erőszak, Gyilkosság, Kínzás, Halál

1.Kezdődik
2.Felszabadult erő
3.Gyengélkedőn
4.Bíróság
5.Ismeretség
6.Jelentés
7.Megtörik a jég
8.Találkozások

Sziasztok!
Amint látjátok kicsit szorgalmas voltam. Lett egy új fejléc, amin Hineko Toushi látható, legalábbis én így képzelem el a valóságban, vagy valami hasonló megjelenésűnek. Facebookon egyenlőre nem közlöm a változtatást, mert majd még lesz némi igazítás. (Elég sok, a terveim szerint.) Aztán lehet, hogy elindítok egy rovatot, hogy hogyan is tervezzük meg a blogkinézetet. Például.: Hogyan tudtok fejlécet feltölteni, komplett dizájnokat, amiket netán magatok készítetek photoshopban, illetve, hogy hogyan szerkeszd a blogod kész html kóddal vagy css-el. Tehát átadom a tudásom, ha időm engedi és lesz rá majd érdeklődő, de ez még csak terv.
Üdv.: Nikitta

2.  Fejezet

Asgardiak

Egy vízi létesítmény részlegbe vezettek be. Később kiderült, hogy repülni is tud a kicsike, ahol jól átvilágítottak, majd kikéredzkedtem a mosdóba, persze a táskámmal együtt és egy doboz cigit az egyik csizmámba dugtam, mire a másikba az öngyújtómat, mert mielőtt beléphettünk volna, közölték, hogy nem dohányzó részleg szinte az egész épület.  Aztán még egyszer átellenőriztek és a belső terembe már be sem vihettem a táskáimat, csak kaptam egy névjegykártyát, amit az ingemre tűztem. Az asztalnál - egy olyan nagy oválisnál-, már sokan ültek.  Nekem is helyet kellet foglalnom, majd elkezdődött az előadás. Hosszú és unalmas. Hogy miről szolt? Asgardról és az elmúlt időszak eseményeiről, csupa államtitok. Valószínű ezért írattak alá velünk mindenfajta szar papírt. A katona férfi nagyban mutogatott a térképen, mire én ásítottam egyet és nyújtózkodtam.

- Látom, nagyon érdekesnek találja, Miss. Elisabeth – fordult felém a férfi és szúrósan rám nézett.

- Őszintén; dög unalmas… - álltam föl. – Elvették a rohadt cigimet és még rá sem gyújthatok, hát persze, hogy unalmas. Itt fecseg Asgardról és embereiről, a technológiájukról, de ezek mind üres szavak. Ezeket én már rég tudom, sőt többet, is mint maguk, fölöslegesen rabolják az időmet és arról nem is beszélve, hogy rá sem gyújthatok.

-  Ha a megjelenő könyvére gondol, hát nem fog megjelenni, túl részletes, jobb, ha az emberiség nem tájékozódik – közölte.

- Maga… - mondtam és felpattantam majd az asztalra ugrottam és a képébe rúgtam egy halom papírt. Megsemmisülten álltam az asztalon és rázott a düh. Éreztem, ahogy fojtogat, ahogy éget. Le kellett csillapodnom ezért fújtam párat.

- Helyes. Uralkodjon magán – közölte és a többiek felé fordult. – Az ülést berekesztem, egy óra múlva ismét itt várom magukat – mondta, mire mindenki felállt és távozott a teremből.  Én is épp leugrottam az asztalról és távozni készültem.

- Maga marad, Miss. Elisabeth – közölte, Fury parancsnok. – Kérem, üljön le – Én kénytelenül helyet foglaltam.

Még bejött pár érdekes fickó, mind bemutatkozott. A helyi szupercsapat volt.

- Szóval maga a Szépfiú? – kérdeztem a szemüvegesre mutatva – Maga meg Murdock  ha nem tévedek – mondtam a körszakállasra mutatva.

- Igazán savanyú humora van Miss. – mondta a körszakállas, Stark.

- Majd akkor jegyezze meg, ha már engedélyezték, hogy rágyújtsak – majd a parancsnokra vetettem a pillantásom.

- Azért lehetne egy kis önuralma- közölte velem a parancsnok.

- Jó fél órát kapnak – mondtam bátran.

- Itt mi diktálunk – mondta Mister Kapitány bácsi.

- Megbaszhatják, ha mit sem érnek vele, hogy ha egy mezei tanító nénire van szükségük - mosolyogtam rá bájosan.

- Maga több mint tanító néni – mondta Stark és ledobott az asztalra egy vaskos kötetet, a könyvemet. – Persze ez még nem minden – mutatott a könyvre. Én érdeklődve néztem rá, majd fel Stark szemébe.

- Mit akar?

- A lakását átkutatva még több információra leltünk rá. A maga kis titkos szobája sok titkot rejt – ejtetett meg egy laza mosolyt.

- Szemetek, betörtek a lakásomba és elvittek mindent? – kérdeztem, de válasz nem jött. – Az több mint két élet munkája volt, ember! Az tudás értéke felbecsülhetetlen! – kiabáltam.

- Higgadjon le – mondta Stark.

- Higgadjak le? Komolyan mondja! – álltam föl mérgesen.

- Nem kéne még egyszer az asztalra pattannia – jött be egy szőke magas vörös köpenyes férfi. Rögtön tudtam, hogy ki ő.

- Thor?!

- Igen, úgy hívnak – közölte és közelebb lépett hozzám, egész közel és a kezét nyújtotta, amit remegve el is fogattam, majd remegve megszédültem, mire megtartott. – Oho, csak óvatosan – mosolygott azzal a piszkosul jóképű vigyorával.  Mikor ismét biztosabban álltam elengedett, én meg leültem és eldőltem az asztalon.

- Két fánkot kérek egy capuccinóval – mosolyogtam ismét vidáman föl. Start érdeklődve figyelt. – Éhes vagyok, tegnap dél óta nem ettem – közöltem velük.

- Hulk, ha elintézné – fordult felé Stark.

- Kösz – mosolyogtam rá.

- Mi ez a hangulatváltozás Miss. Elisabeth? – kérdezte a parancsnok.

- Sikerült kierőszakolnom, szörnyű stílusommal, hogy valami kézzel foghatót is mutassanak - néztem Thorra.

- Honnan tudja, hogy nem csak egy színész? – kérdezte Stark.

- A kézfogásából, meg a jelenlétéből – közöltem velük.

- Pontosabban? – kérdezte a parancsnok.

- Az emberek között is vannak különlegesek – mondtam sejtelmesen.

- Valóban – mondta Amerika „dicső” Kapitánya.

- Tehát maga különleges Miss. Elisabeth? –kérdezte Stark.

- Kérem, csak Beth. Amúgy meg van egy két apró dologhoz tehetségem. Képes vagyok az igazságot meglátni, megérezni és még sosem tévedtem – Osztottam meg vele, persze ez még nem volt minden, de pont elég ahhoz, hogy felkeltsem az érdeklődésüket.

- Érdekes – mondta Thor.

- Meghoztam – jött be a doki és letette elém az ebédem.

- Köszönöm.

Az elkövetkezendőkben hosszas beszélgetésbe kezdtünk, Thorral jól kijöttem és Starknak is bírtam a stílusát, a többiek inkább tartózkodtak tőlem, Hulk is mikor megtudta, hogy mire vagyok képes, kisé távolságtartóvá vált. Hosszas eszmecsere történt, mindenről a lehetőleg legpontosabban tájékoztattak, persze az ülés résztvevői nem tértek vissza, lehet beérték velem is. Este hatra járt, mire ásítottam egyet.

- Fáradt vagyok – közöltem spontán mindenkivel.

- Éhes vagyok, fáradt vagyok – nyávogott a kapitány.

- Nos, mivel mind egytől egyig; katonák, harcosok, én meg csak egy lány vagyok, így magukkal ellentétben nekem muszáj hangot adnom az igényeimnek – közöltem velük.

- Hallottátok nem? – kérdezte Thor, mielőtt újabb fölöslegesen lefutott körbe mentem volna bele.

 - Akkor kap egy lakosztályt – mondta a parancsnok.

- Pár ruhára szükségem lesz.

- Már bepakoltuk a holmiját, amit elhoztunk a lakásáról – közölte velem.

- Remek.

- Beth, lenne egy kérésem – fordult felém Thor.

- Igen úrfi? –kérdeztem.

- Itt van az öcsém…

- Ezt nem lett volna szabad… - kezdte a parancsnok.

- Loki is itt van? – kérdeztem kicsattanó örömmel.

- Igen – bólintott Thor.

- Bocs, de ő volt mindig is a kedvencem – nevettem zavartam. Thor kicsit megilletődött, de ő is velem nevetett.

- Nem most kellett volna…- folytatta volna a parancsnok.

- Hűtse le magát, most fontosabb dolgom is van, mint a hülye ciripelését hallgatni – mondtam tök tárgyilagos hangon és teljesen felvillanyozódtam.

- Mit szerettél volna Thor úrfi? – kérdeztem őt.

- Kikérdeznéd, Lokit? – kérdezett vissza. Én megdöbbenve léptem egyet hátra és fújtam egyet.

- Kissé nagy falat lenne, úgy gondolom – mondtam neki őszintén és mindenki mást kirekesztettünk a beszélgetésből.

- Talán még is megpróbálhatnád, meghálálnám.

- Ez nem a háláról szól Thor. Tudom, hogy Loki milyen. Megfoghatatlan, pont nekem, egy sosem látott idegennek engedné ezt meg? – néztem föl rá és egész közel volt az arcunk egymáséhoz. Ez a bizalom jele volt.

- Igaz, de talán mégis megpróbálhatnád, a kedvemért – mondta szélesen elmosolyodva. A kis csábos.

- Rám nem hat a sármod ugye tudod? – kérdeztem őt. – Mondjuk tagadhatatlanul vonzó vagy, de nem az esetem.

- Egy próbát megért, ez is – mosolyogva mondta.

- Hát legyen – néztem az égre. – Odin szakállára, mi lesz még itt? Bomba fog robbanni? – emeltem imára a kezeimet.

- Nem engedhetem meg – mondta a parancsnok.

- Nem mindegy már úgy is eldöntetett és mivel úgy látom, hogy Thor egy szövetséges Midgarddal, így nyilván szívügyének kéne, hogy tekintse ön is ezt az egész felhajtást és én már úgy is igent mondtam – mosolyogtam a parancsnokra.

- Én engedélyezem – mondta Stark.

- Nem csalódtam benned – mondtam neki fél mosollyal.

- A szobában, ahol őrzik, milyen biztonsági előírások vannak? – kérdeztem mire gyors felvilágosítottak.

- Tehát két szék és egy asztal, illetve a vacsorám, ami két fánk lenne és két cappuccino – mondtam nekik.

- Kettő? – kérdezte Hulk.

- Az egyik a mi jeges kis bajkeverőnknek, jó forrón lehetőleg – osztottam meg vele is. 

8.Fejezet

Találkozások

A nap első sugaraival ébredtem. A napot fürdéssel kezdtem, igaz eléggé gyors menet volt. Tiszta ruhát húztam fel. Annyira unalmas, hogy az összes ruha, hasonló. Kiléptem a szobámból és mindjárt megcsapott a friss reggeli levegő. Megálltam Hitsugaya ajtaja előtt és kopogtam. Nem válaszolt senki.
- Hitsugaya? – semmi válasz nem jött ezért mással próbálkoztam.
- Hyourinmaru?- az ajtó kinyílt egy résnyire és Hyourinmaru nézett ki rajta. – Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva. A zanpakutou csak morgott egyet. Tisztára, mint a hordozója. – Akkor ezek szerint Hitsugaya még alszik – gondolkoztam hangosan. Megfordultam majd leültem a verandára és a korlát egyik lábának dőltem, majd a tájat kezdtem kémlelni, jobb cselekvés híján. Az ajtó hangja jelezte, hogy Hyourinmaru visszatért a szobába. Tévedtem. Pár pillanat múlva már mellettem ült. Együtt néztük a tájat és a felhőket. Észrevettem, hogy zavart pillantásokat küld felém, biztos beszélgetést szeretett volna kezdeni, de nem tudta, hogy hogyan, így hát én kezdtem bele a mondókámba.
- Ma, jó meleg idő lesz. Érezni lehet a nap fogát már ilyenkor – mondtam és rá mosolyogtam. –Ti nem szeretitek a meleget, amit nem csodálok.
- Nem szeretjük – mondta. Végül is ez is valami. Egy fél mondat.
- Tudod, ma az osztagokat fogom meglátogatni és azoknak a kapitányuk fog körbevezetni a saját területükön –kezdtem. - Bevallom, kicsit félek.
- Miért? –kérdezte.
- Példának okáért, ott van Byakuya, Ő eléggé zavaros ember számomra, igaz elég sokszor jót mulattam rajta, akkor ott van Soifon, neki csak Yoruichi létezik. Elég sokszor megfordult a fejemben már, hogy netán leszbikus - mondtam és a fejemmel a gerendának dőltem. Hyourinmaru egy morgás félét hallatott. Tiszta mulatságos volt. Vajon mi lehet a gyengepontja? Aztán azon kezdtem gondolkozni, hogy mivel neki is van farka és a macskáknak is, biztos a farka töve nagyon érzékeny meg biztos ott lehet a legnagyobb fájdalmat okozni neki.
- Min gondolkozol? –kérdezte.
-A gyenge pontodon – válaszoltam őszintén.
- És megtaláltad? – kérdezte a morgós hangján.
- Azt hiszem meg –válaszoltam.
- És mi lenne az?- kérdezte, de aztán egy ordibálás hallatszott.
- Hyourinmaru! – ez Hitsugaya volt. Hyourinmaru felugrott mellőlem és félrehúzta az ajtót. Hátrafordulva, még én is láttam, hogy Hitsugaya eléggé mérges volt. – Hol voltál? – csak úgy dörgött a hangja. Én felálltam és odaálltam, Hyourinmaru mellé az ajtóba. A kapitánynak eléggé kócos volt a haja.
- Jó reggelt kapitány! – köszöntem, Ő meglepetten nézett rám. – Hyourinmaru vigyázott rám. Ő csak nem szerette volna, ha felébresztelek - közöltem vele, mire morgott egyet és behúzta előttünk az ajtót.
Én helyet foglaltam ott ahol az előbb ültem.
- Kösz – morogta Hyourinmaru mögöttem.
- Szíviesen – mondtam majd ismét a gerendának hajtottam a fejem.
Mindketten csöndben voltunk. Hitsugaya-t vártuk. Olyan tizenöt percre rá hajlandó volt kijönni, immár kapitányi öltözetben és belőtt séróval.
- Hyourinmaru, vissza a kardba! –parancsolt rá a zanpakutoura.
- Kövess! – morogta miután Hyourinmaru eltűnt. Én engedelmesen követtem. A kapitányi szobába mentünk. Az első dolga az volt, hogy kirúgta Matsumotot a szobából, aki a tegnapi fejvesztett részegségből még mindig nem eszmélt fel. Nagyon másnapos volt. A kapitány leült az asztalához. Én elé álltam.
- Bocsi, ha bonyodalmat okoztam – mondtam majd megbánó szemekkel néztem az ő szemeibe. Morgás, már megint ez a morgás. A kanapára mutatott, hogy üljek le. Le is ültem és ültem és még tovább ültem. Már vagy egy órája, mikor Hitsugaya előttem termet, így felrévedtem gondolataimból.
- Indulunk – mondta, azt én követtem. Reggeli idő volt így biztosra vettem, hogy oda megyünk, így is volt. A terem már szinte dugig volt és még Matsumoto is jelen volt, kicsit összeszedettebb formában, de még mindig másnaposan. A kapitány mutatta, hogy foglaljam el a helyemet.
- Jó reggelt! –köszöntem és leültem. Hitsugaya is leült.
- Történt valami? – kérdezte Kyouraku.
- Nem, miért? Vagyis semmi említésre méltó –javítottam ki magam.
- Csak mert ma nem hajoltál meg – közölte velem kujon kapitány.
- Oh, elnézést, csak ma fáj mindenem, nem is tudom, hogy itt hogy bírják az emberek, nekem sose volt kötelező hajlongani – mondtam csevegő hangon.
- Most se az – kapcsolódott be Ukitake. – Nem várjuk el, hogy minden percben hajlongj, vagy hajbókolj.
- Meg az elmúlt napokban bebizonyítottad, hogy tudod, hogy kell tiszteletet adni – szólalt meg Kyouraku.
- Talán igen, talán nem - mondtam morcosan az üres tányéromra nézve. Hitsugaya tányérjára néztem, mert ő már elkezdett enni. Én szokásomhoz híven öntöttem magamnak egy teát, és Hitsugayara figyeltem, aki viszont azt figyelte, hogy szedek e magamnak reggelit. Egy pirítóst megkentem vajjal majd egy fél paradicsomot raktam a tányéromra, amit Ukitakeval feleztem meg. Sóhajtottam egyet majd beleharaptam a pirítósba.
- Biztos nincs semmi gond? –kérdezte Ukitake.
- Csak reggel volt egy kis malőröm Hyourinmaruval – szóltam el magam és a számra csaptam a kezem. Körbenéztem az asztaltársaságon, akik megdöbbenve néztek. – Elnézést – Lehajtottam a fejem, majd láttam, hogy a tányéromon van még egy fél paradicsom és pár uborka szelet. Morcosan morogtam egyet és megdörzsöltem az arcom a jobb kezemmel. Sóhajtottam, majd egy „ Aj, te jó ég!” hagyta el a számat és bekaptam azt a pár uborkát, majd a paradicsomot. A pirítóson kezdtem nyámmogni.
- Neko-chan! – szólított meg vidáman, energikusan Yachiru.
- Igen – néztem szembe Yachiru mosolygós arcával.

- Majd, ha hozzánk érsz a látogatáson, akkor játszol velünk?- kérdezte.

- Igen, persze, ha Ken-chan is úgy akarja – mondtam majd Kenpachira mosolyogtam.
- Ken-chan is akarja! Igaz, Ken-chan? – ugrott az említett vállára Yachiru.
- Még szép! – azzal Kenpachi egy nagyot harapva majd bekapott egy vél veknire való kenyeret. Belekortyoltam a teámba.
- Nem Haineko, nem jöhetsz elő! – vitatkozott a kardjával Matsumoto.
- Mi a gond? – kérdezte Hinamori őt.
- Haineko elő akar jönni, mondván, hogy Neko-chan úgyis látta már Hyourinmarut – osztotta meg vele Rangiku-san.
- Tobiume is úgy véli, hogy már fölösleges rejtőzve maradnia – mondta Hinamori, Matsumoto mellől.
- Szerintem eddig is az volt – szóltam bele a beszélgetésükbe.
- Hogyan? - kérdezte Matsumoto felém fordulva másnapos fejet vágva.
- Eddig is fölösleges volt pont a zanpakutokat rákényszeríteni arra, hogy mert én itt vagyok, bujkáljanak. Mint már sokadszorra, ismét elmondom a gyengébbek kedvéért, hogy én itt vagy mindent tudok mindenkiről, vagy nagyon sokat és ebbe bele tartozik a zanpakuto is – Az utolsó pirítós falatomat gyűrtem le. – Ja és másnaposságra fuss egy kört és állj fejen –mondtam majd a teámba kortyoltam ismét.
- A mi Neko-chanunk megtáltosodott –Kujon kapitány mondta.
- Vagy csak egyszerűen rosszkedvű vagyok ma – mondtam felé fordulva és megeresztettem egy fél mosolyt.
- Neko-chan szomorú, Ken-chan! Mi majd felvidítjuk! – mondta és majszolta a sütit. Nem is tudom, hogy ekkora kislányba, hogy férhet ennyi süti.
- Köszi, Yachiru-chan– mosolyogtam rá.
- Neko-chan, mi lesz az első állomásotok? – kérdezte Ukitake.
- Szerintem a második osztag, mivel tegnap az egész napomat Yama-jii-vel töltöttem – Ukitake köhécselt párat.
- Tudod, próbálkoztál már az aromaterápiával vagy egy kis wellnessel? - kérdeztem.
- Nem, nem is igazán tudom mi az – mondta már megnyugodott arckifejezéssel.
- Hát, ha már itt vagyok és egy darabig még leszek is, akkor majd megmutatom alkalom adtán, de mondd, csak szedsz valamilyen gyógyszert? - kérdeztem őt.
- Unohana kapitány szokta javasolni a sáfrány teát – nézett az említett felé.
- Nos, lássuk csak, ha Unohana kapitány is későbbiekben úgy véli, akkor én a Caesalpinia sepiaria azaz szappanfából itatnék meg veled. Sokkal kevesebb a mellékhatása és erősebb gyógyszer is – néztem Unohana kapitányra, aki meredten figyelt. – De persze még nem ismerlek Ukitake kapitány olyan jól, személyesen.
- Hineko-san, ön jártas a gyógyászatban? – kérdezte a negyedik osztag kapitánya, Unohana.
- Valamennyire igen. Én jobban szeretem a természetes gyógymódokat, amiket sajnos a saját világomban nem részesíthettem olyan sűrűn előnyben, mivel szinte mindent megtiltottak nekem – megittam a maradék teámat.
- Örülnék neki, ha látogatása alkalmából megoszthatna velem pár tapasztalatot –mondta és mosolygott.
- Természetesen –Toushiro-ra néztem, aki már vélhetőleg egy ideje kész volt. Ő a beszélgetésünket hallgatta.
- Hitsugaya kapitány, mikor indulunk? – kérdeztem.
- Soifonnal fogsz menni – mondta majd rám emelte tekintetét.
- Oh, értem – néztem az említett felé. Az még mindig étkezet, szépen, lassan, kimérten.
Az asztalnál, beszélgetések folytak. Néha zavartan körbenéztem, aztán lehorgasztottam a fejem. Bleach ide vagy oda, de nem lesz egykönnyű megtalálnom a helyem. Legalább Karakura-ba érkeztem volna, akkor most lenne szállásom, már ha Urahara befogad és találtam volna már rég munkát is. Gondolatomtól az szakított el, hogy Soifon kapitány megkocogtatta a vállam.
- Elnézést, csak gondolkoztam – majd álltam fel.
- Akkor nyomós gondolatok lehettek azok, ha többször szólongatásra sem reagáltál – mondta Matsumoto perverz fejet vágva. Én ezt megmosolyogtam.
- Ne~ko-chan végre mosolyogtál egy igazit – mondta Rangiku.
- Mehetünk Soifon kapitány, de Omaeda fukutaicho nem csatlakozik – néztem a zabáló fickóra. –Igen, azt hiszem ő most nagyon elfoglalt.
Én még meghajoltam és követtem Soifont. Elmentünk a kapitányi szobába, megmutatta a gyakorló helyeket. Körbevezetet és mindezt szinte szótlanul csak akkor beszéltl mikor muszáj volt. Én szinte biztos voltam benne, hogy már megint Yoruichin jár az esze. Mikor körbevezetett a kapitányi szobába mentünk. Ott vártunk öt percig. Kira Izuru lépett be a harmadik osztag hadnagya.
- Ez eléggé lassú volt, már vagy nyolc perce elküldtem a pokollepkét – mondta szemrehányóan a kapitány. Én üdvözöltem Kirát, azután távoztunk. Ő is megmutatta az osztagot és kérdezgetet mindenféléről. Ezután a negyedik osztag Kotetsuja, a fukutaicho jött elém. Unohana taicho és Kotetsu fukutaicho kedves volt velem. Nagyon sok mindenben megosztottuk a tapasztalatainkat. Sőt mindennek a tetejébe, volt egy sebesült a tizenegyedik osztagból, aki gyakorlás közben sérült meg, nekem kellett ellátnom. Engem Hinamori Momo az ötödik osztag hadnagya vett át. Vele nagyon jól kijöttem. Kérdezgetet Hitsugayaról én meg meséltem neki, hogy tulajdonképpen miért is voltam reggel annyira lehangolva. Ebédidőre járt. A hatodik osztagból Renji jött értem. Útközben rögtön meg is kérdezte, hogy miket tudok róla.
- Lássuk csak, hamar kijössz a béketűrésből, de ha egy szeretted bajban van, addig harcolsz, amíg vagy meg nem mented vagy bele nem halsz - becsukott szemmel mentem végig a hatodik osztag folyosóján.
- Ez megdöbbentő, de igaz lehet – vallotta be Renji, majd kinyitotta a kapitányi szoba ajtaját. Ott az asztala mögött Byakuya ült és papírokat nézett át. Én meghajoltam, ahogy szokás.
- Abarai hadnagy távozhat – mondta, majd Renji kiment az ajtón. Senbonzakura jelent meg, ahogy kiment Renji. Még hajoltam neki is tiszteletem jeléül. Byakuya folytatta az előzőeket majd miután egy tíz percet álltam egyhelyben, csendben és néha Senbonzakurára néha meg Byakuyára bámultam végre abbahagyta a papírmunkát. Felállt és elhaladva mellettem az ajtó felé indult.
- Kövess! – parancsolta. Senbonzakura ismét eltűnt. Végigmutatta az osztagot utána valami ismeretlen hely felé mentünk mikor rájöttem, hogy az a saját birtoka. Mindennek olyan japán hatása volt. Itt még a legapróbb dolognak is lelke volt és áradt belőlük, hogy a gazdájuk igen hagyománytisztelő. Ezt nem hagyhattam szó nélkül.
- Igen, szép a birtoka Kuchiki kapitány. Látszik rajta, hogy ki a gazdája – mondtam, amit ő egy éles nézéssel jutalmazott. Belül nevetni támadt kedvem és eszembe jutatta, hogy itt tényleg mindenki olyan, mint az animében volt. Egy étkezőben találtam magam, ahol meg volt már terítve.
- Ülj le! – mondta én leültem. Ő meg velem szemben foglalt helyet.
- Yamamoto főkapitány kért meg rá, hogy vendégeljelek meg – mondta az én kérdő tekintetem láttán. Én bólintottam egyet. Az első fogást kihozták, majd mielőtt neki láttam volna.
- Itadakimasu –kívántam jó étvágyát és köszöntem meg egyszerre ezzel az egyszerű japán szóval. Ő is elmorogta ezt majd csöndes étkezésbe kezdtünk. Mikor befejeztük az étkezést újra megszólaltam.
- Gochisosama deshita –Ez annyit tesz japánul, hogy köszönöm az ételt.
- Látom jártas vagy az illemben –fűzte hozzá Bya-kun. Én meg csak bólintottam egyet.
Felállt majd egy „Kövess.” után én követtem őt. Visszatértünk az osztag kapitányi szobájába és két percre rá már Iba fukutaicho lépet be az ajtón. Ő Komamura Sajin kapitányi szobájába kísért. Itt sem feledkeztem meg a formaiságról. Komamura kapitány úgy érezte, hogy nem akkora hangsúlyt kell fektetni az osztaga bemutatására. Így az időnk nagy részét a szabadban töltöttük beszélgetve. Ő kérdezet én válaszoltam, én kérdeztem Ő válaszolt. Nagyon megkedveltem a nyugodt természetét. Állandóan vakaródzott, amire ajánlottam neki a körömvirág fürdőt. Azt mondta, hogy megfogadja a tanácsomat. Ise Nanao jött értem. Kyouraku kapitány adta a formáját és így sikerült olyannyira feloldódnom, hogy szinte minden udvariassági formáról megfeledkeztem.
- Tudod, mindig is tetszet a köpenyed – jelentetem ki mosolyogva.
- Ha egyszer kapitány leszel, kaphatsz tőlem egy ilyet – mondta.
- Nem áll szándékomban kapitánynak lenni – kicsit hűtöttem a hangulatot.
- Pedig rég nem volt ilyen tehetséges shinigami – kacsintott egyet majd beleivott a sakeba.
- Én nem vagyok shinigami– feleltem őszintén.
- Még lehetsz – jelentette ki kicsit piros arccal. Engem is kínállta sakéval, de én jobbnak láttam nem inni.
- Talán tudsz valamit, amit én nem? – kérdeztem erre ő csak mosolygott, ami sejteni engedte azt a feltételezést, hogy igen is tud valamit.
- Nem – mondta, de innen már érdekelt engem is a dolog, ezért öntöttem még neki szakét. Mintha eddig, nem én öntögettem volna neki. Még vagy tízszer töltöttem újra a poharát percenként és akkor sem sikerült kiszednem belőle semmit. A kapitányi szobába Hisagi Shuuhei fukutaicho lépett be, a kilencedik osztagból. Megdöbbenve látta a részeg kapitányt és engem, aki ellentétben kujon taichoval teljesen józan volt. Kikísért a kapitányi szobából. Eléggé gyorsan haladtunk a kilencedik osztag bemutatásával. A stílusa teljesen olyan volt, mint azt már ismertem, de személyesen nem tapasztaltam. Nem sokat beszéltünk, ha meg igen, akkor az én világomról kérdezősködött. Miután végeztünk elkísért a tizenegyedik osztag területére. Ott már Yachiru és Ken-chan várt engem.
- Neko-chan jött játszani! – ugrott elém Yachiru ép egy cukorkát kibontva, amit feldobva bekapott.
- Igen, jöttem játszani – mondtam, majd elköszöntem Hisagitól.
- Fogócskázzunk! – kiáltotta és átadta nekem a fogó szerepét. Én voltam a fogó. Ő shunpot használva elfutott.
- Ez nem ér! – kiáltottam utána. Én nem tudtam shunpot használni. Ő már rég messze járt. Elkezdtem futkározni utána, amikor egy véletlen folytán sikerült elkapnom és én úgy nekiiramodtam a futásnak, mint még soha.
- Neko-chan shunpot használ! – kiáltott fel Yachiru és igaza volt tényleg shunpot használtam. Nem is akárhogyan, eszméletlenül gyors voltam. Yachiru Kenpachit szemelte ki magának. Elkapta Kenpachit, aki könnyű szerrel fogott meg engem. Én mérgemben nekiiramodtam majd megfogtam Yachirut. Ez így ment vagy egy órán keresztül, mikor kidőltem pedig én voltam a fogó.
- Neko-chan elfáradt! – kiáltotta Yachiru felettem állva győzedelmesen.
- Aha, szóval végig ez volt a célod, mi?- azzal finoman lerántottam magam mellé és elkezdtem csikizni. Őszinte gyermeknevetést hallhatott az egész Soul Society. Egymás mellett pihegtünk, ő a sok nevetéstől én meg a fáradtságtól. Ken-chan boldogan nézett minket. Nem sokra rá ismét Hisagi jött értem. Én elbúcsúztam a tizenegyedik osztag taichojától és fukutaichojától. Hisagi elkísért a tizenharmadik osztaghoz Ukitake Juushirouhóz. Kihagytuk a tizenkettedik osztagot érthető okok miatt és ezt Hisagi azzal magyarázta, hogy Yamamoto-san nem szeretne bonyodalmat. Én ezt megértettem, mert nem szerettem volna egy mutáns patkánynak a kísérleti egere, akarom mondani macskája lenni.
- Neko-chan, vére ideértél – állt fel Ukitake. Hisagi már az ajtóban visszafordult, így egyedül kopogtam be. Mielőtt beléptem volna ténylegesen a szobába levettem a cipőmet és az ajtó felé néző orral leraktam az ajtóba, mivel végig tatami volt lerakva.
- Ukitake kapitány – mondtam és biccentettem felé, mikor ezzel kész voltam. Teázáshoz voltak dolgok előkészítve. Ő mutatta, hogy foglaljak helyet vele szemben a kis tea asztalkánál. Helyet foglaltam majd készségesen vártam, hogy elkészítse nekem a teát. Mikor kész volt két kézzel átnyújtotta nekem a teát majd illedelmesen meghajolva elvettem azt, megforgattam a kezemben és a számhoz emelve belekortyoltam és adtam egy szürcsögő hangot. Majd letettem az asztalra.
- Látom jártas vagy a teázásban – mondta Ukitake.
- Igen – azzal én készíttettem neki egy ugyanolyan sűrű zöld állagú teát. Miután ő is megitta elkezdtünk beszélgetni.
- Hogy szolgál az egészséged? – kérdezte kedvesen.
- Jól, de én jobban aggódok érted – mondtam lazán, persze azért a hangom kedves volt.
- Unohana mondta, hogy valóban jártas vagy néhány gyógyítási technikában.
- Igen, valamennyire – elkezdett köhécselni a kapitány. Én mögé álltam.
- Igen? – nézett rám kérdőn miután a rohama abba maradt.
- Levetkőzne? – kértem meg rá, amire ő meglepődött arcot vágott. Nem csodálom biztos azt hitte ki akarok kezdeni vele. Én a teázáshoz használt cuccokat félre vittem a falhoz. Oda mentem a kapitányhoz, majd letérdeltem elé. Ő még mindig furcsán nézet. Sóhajtottam egyet, majd felé nyúltam és elkezdtem levenni a köpenyét, fura módon hagyta.
- Ne aggódj, csak megvizsgállak – Otthon sose csináltam volna ilyet, főleg mert nem vagyok orvos, de most már nem bírtam, hogy szegény Ukitakenak nincs normális orvosa, pedig Unohana is biztos jót akart neki. Az arckifejezése megkönnyebbült, majd hagyta, hogy kihámozzam a halálisten haoriból, miután a kapitányi köpenyét összehajtva letettem. Az animéből jól emlékeztem rá, hogy kidolgozott teste volt. Ha nem lenne ennyire beteges, tapadnának rá a csajok.
- Tudod, ha nem lennél ennyire beteges, van egy olyan érzésem népszerű lennél a csajok körébe – mondtam majd a mellkasára raktam a tenyerem. – Sóhajts! –Ő sóhajtott. – Megint! – majd a tenyeremet máshova raktam és ismét sóhajtott. Felálltam és a háta mögé térdeltem, majd ugyanezt elvégeztük.
- Mit állapítottál meg? – kérdezte. Én csak morogtam egyet, mert elvileg semmi jót, egy biztos szívritmuszavaros volt.
- Feküdj le! – mondtam neki és már azon volt, hogy hasra fekszik. - A hátadra! – mondtam. –Most lazulj el – hangom kedvesre, könnydere váltottam és mikor már ellazult megnéztem a pulzusát.
- Sóhajts! –kértem rá ő sóhajtott. Fejemet a mellkasára helyeztem. – Megint! – Igen, ahogy gondoltam a légzési problémák, azért vannak, mert az egyik tüdeje kisebb, mint a másik. Most én sóhajtottam egy elégedetlent, amire ő kinyitotta szemét.
- Lazulj el újra! –kértem meg rá. Majd átvetve a lábamat a derekán ráültem a csípőjére, amitől kipattantak a szemei.
- Ne aggódj, most kapni fogysz egy hárompontos chakra masszázst. Lazulj el, ismét – Nagy nehezen lecsukta a szemeit. Az első chakra pont az ágyék és a köldök között volt, így lejjebb csusszantam a kapitány csípőjéről. Kicsit mocorgott. A második a köldök fölött volt, a harmadik a mellkason. Lassan elkezdtem a pontokat körkörösen masszírozni, melyek egy idő után kör alakban pirosak lettek, a hőtől. Ukitake teljesen el volt lazulva, élvezte a dolgot. Miután készvoltam mondtam neki, hogy most forduljon meg, hogy a hátát tudjam masszírozni, így is lett. Ugyanazt csináltam, mint eddig, aztán valaki benyitott. Kyouraku volt az. Meglepődve nézte az eseményeket. Én a számra tettem a mutató ujjamat, mert Ukitake elaludt és nem szerettem volna felébreszteni. Ő bólintott egyet majd beljebb lépet és várt. Én leszálltam a kapitányról, majd amennyire lehetett a hátára visszahúztam a haoriját és betakartam a kapitányi köpenyével. Mikor kimentünk a szobából, akkor Kyouraku rögtön letámadt.
- Csak nem te és Ukitake? – kérdezett rá.
- Nem. Én csak segítettem neki a gyógyulásban – mondtam.
- Értem – mondta. Komolyan mondom, Kujon kapitány napjában ötször rúg be és józanodik ki. Nála sose lehet tudni.